A kalandos menekülést rabbik szervezték meg.
Avraham Baruch Piperno, livornói rabbi a következőket vetette papírra 1858-ban: „Tegnap három csomag hagyta el a várost. … egy teli hordó, egy kis korsó és egy másik kis korsó, mely a hordóhoz csatlakozik. Elmentek, hogy békés, fenyegetettség nélküli életre leljenek. Az Ég legyen kegyes ehhez a küldeményhez.”
Miről van itt szó?
Az Izraeli Nemzeti Könyvtár számos olyan levélhez jutott hozzá, melyek a livornói zsidó közösség 150 évvel ezelőtti, titokzatos akcióiról szólnak. A leveleket Piperno rabbi (1800-1863) küldte a firenzei Mose Aziel rabbinak, és zsidó nők és gyerekek Olaszországból való kijuttatását tárgyalták meg a livornói kikötőn keresztül, a Földközi-tenger partvidékének különböző városai felé.
1858-ban, szukot ünnepe előtt Piperno rabbi Pisába érkezett, hogy részt vegyen egy körülmetélésen. Ott értesült Aziel rabbitól egy firenzei zsidó nő szorult helyzetéről, aki szerette volna minél hamarabb elhagyni Olaszországot. A rabbi eleinte visszakozott, mert „egy nőről van szó, aki ráadásul közülünk való, és bizonyára keresni fogják. Feleslegesen vállalnánk kockázatot, és végül ő sem menekülhetne meg”.
Ezzel együtt a rabbi megígérte, hogy néhány napon belül megpróbál megoldást találni. Annyit kért Aziel rabbitól, hogy leveleit – biztonsági okokból – héberül és homályosan fogalmazva írja. Piperno rabbi későbbi leveliből kiderül, hogy mégis segített a bajba jutott nőnek és még másoknak is, hogy Livornón keresztül, titokban hajózhassanak el. A menekítési akciókban az egész közösség részt vett, megszervezték az utazás részleteit, és értesítették a célország zsidó közösségeit a „csomagok” érkezéséről.
A fenti levélrészletben leírt történet 1858. szeptember 22-én kezdődött és október 28-án ért véget. A tervezés során három dolgot kellett megszervezni: a nő rejtekhelyét Livornóban, az utazás részleteit, és lakhelyet és munkát a fogadó zsidó közösségben. Emellett az akció pénzügyi hátterét is meg kellett teremteni, melyhez Aziel rabbitól kértek segítséget. Ezt azzal magyarázta Piperno rabbi, hogy „itt egy fillért sem tudok erre elkülöníteni, mert a helyiek nem adnak pénzt még a saját csomagjaink számára sem”.
A rabbi „csomagnak” nevezte a menekülő nőket és a levelezésből kiderül, hogy számos „csomag” sorsát kellett elintézni a városban. Az egyik például egy Rómából érkező terhes asszony volt, aki gyermekével utazott. Ők voltak a „teli hordó, egy kis korsó és egy másik kis korsó, mely a hordóhoz csatlakozik”.
A két rabbi azt is megvitatta, hogy Tunisz vagy Marseilles lenne-e jobb desztináció a csomagoknak. Végül a francia város mellett döntöttek, mert ott találtak valakit, aki vállalta a menekülők elhelyezését. Emellett hamis utazási iratokat is kellett szerezni, és be kellett avatni a hajó kapitányát a titkos utas fedélzetre csempészésébe. Erről így ír Piperno rabbi: „Tegnap beszéltem a hajó tulajdonosával és igyekeztem siettetni az indulást. Ő egy francia kapitányra várakozott, akiben megbízhatunk, hogy megfelelően kezeli majd a csomagot”. Azt nem tudjuk, hogy a kapitány maga is zsidó volt-e, és ezért vállalta a kockázatot vagy a rabbi vásárolta-e meg a szolgáltatásait.
Piperno rabbi utolsó levelében boldogan ír az akció sikeréről: „Ma örömmel és megkönnyebbüléssel számolhatok be arról, hogy tegnap este a csomag elindult a célállomás felé. .. Áldott az Örökkévaló, aki ilyen nagy micvával áldott meg minket, ás áldja meg mindazokat jó élettel, akik részt vettek e micva teljesítésében.”
Érdemes megvizsgálni, hogy miért volt szükség ilyen titkos akciókra a XIX. századi olasz zsidó közösségekben. A londoni Montefiori kéziratgyűjteményben részleges válaszra lelhetünk. Egy 1739-ben, Livornóból az egyiptomi Alexandriába küldött levélben arról olvashatunk, hogy egy anya és gyermekei próbálnak megszökni Olaszországból, mert a férj mindegyiküket kitérésre akarja kényszeríteni. „A forrásaink egy nehéz helyzetben lévő, szomorú nőről adtak hírt. Ő és két fia az őrület jeleit mutató férjtől menekülnek, aki elcsalta a gyerekeket, hogy nem zsidók közé adja őket, akik ki akarják téríteni őket, és ahol majdnem elvesztek … Nagy csodák és a közösség vezetőinek erőfeszítései folytán … visszakerültek hozzánk, és a férj is visszatért, de az ő szavaiban nem bízhatunk meg”. A közösség úgy vélte, hogy mindenképp el kell távolítani a gyerekeket, nehogy ismét a hittérítők kezére kerüljenek.
Egy másik levél, melyet 1754-ben a szíriai Aleppóba küldtek, egy fiatal lányról számol be, akit meg akartak keresztelni, és el akarták venni ártatlanságát, ezért gyorsan kimenekítették az országból: „Ez egy jó lány egy jó családból. Az anyjával ki sem mozdul a ház falai közül. A nem zsidók szemet vetettek rá, hogy elvegyék a becsületét. Azonnal ki kell juttatni ebből az országból”.
Feltehetően hasonló szituációk késztettek arra zsidó nőket és gyermekeket, hogy titokban próbáljanak kihajózni Olaszországból. Őket egy jól bejáratott, közösségi fenntartású csempészhálózat segítette, mely kapcsolatban állt a Földközi-tenger kikötővárosaiban működő zsidó közösségekkel.
zsido.com
Forrás: NLI