Alice Frank Stock Münchenben nőtt fel, és Hitler a szomszédja volt, még mielőtt kancellárrá nevezték ki 1933. január 30-án – írja a The Jewish Press a Bristol Post riportja alapján.

„Egy kis háztömbben éltünk, közel a Prinzregententheaterhez. Csodálatos lakás volt, négy vagy öt hálószobával, nagy nappalival és étkezővel. A nappali hatalmas volt, két nagy zongoránk is volt”

– mondta Alice.

Az idős asszony arra is visszaemlékezett, hogyan látta ki-be jönni a szomszéd lakásba a későbbi tömeggyilkos náci diktátort. Egy évtizedig voltak szomszédok. Arra is emlékszik, amikor egyszer két SS-katona kísérte ki Hitlert, és sietve egy autóba ültették.

 

1923 novemberében Alice négy éves volt, amikor a sikertelen müncheni sörpuccs történt. Hitler erőszakkal próbálta átvenni a hatalmat Bajorországban, de elbukott. Árulás miatt ítélték el, öt évet kapott. Ott írta a Mein Kampfot. Kilenc hónap után kiengedték.

Hitler ekkor még Alice-szal szomszédos lakásába ment vissza. Végül a helyzet elkerülhetetlen véget ért.

„Zsidók voltunk, és amikor a nácik hatalomra kerültek, apámnak vissza kellett vonulnia” mondta Alice, aki 1937-ben, 17 évesen Londonba költözött.

„A szüleim Münchenben maradtak, én szereztem munkát Londonban, de a helyzet Németországban egyre rosszabb lett. A kristályéjszaka utáni napon felhívta a szüleimet egy régi barát, aki azt mondta, hogy a férjét koncentrációs táborba vitték” – idézte fel a történteket a 101 éves asszony.

Alice Frank Stock  fotó: Dan Regan/BristolLive

Később Alice apja is koncentrációs táborba került, de aztán elengedték.

Alice arra is visszaemlékezett, amikor szülei 1939-ben megpróbálták elhagyni Németországot, hogy Angliába szökjenek. A nő elmondása szerint a brit kormány ezer fontot kért, hogy beengedjék őket, de nem volt elég pénzük. Volt viszont apjának egy értékes hegedűje, amit még fiatal ügyvédként vett, azt elfogadták a pénz helyett.

A szülei az utolsó vonatok egyikével még éppen el tudta hagyni a náci Németországot, és Alice soha sem felejti el, mit érzett, amikor meglátta őket leszállni a vonatról Londonban.

Forrás: neokohn.hu 

Megszakítás