„Sötétséget elűzni jöttünk”

Az izraeli óvodákban a Chanukát megelőző hetekben, a gyerekek kis héber nyelvű versikét énekelnek („Báánu chósech lögárés„), ami hevenyészett magyar fordításban így hangzik:

Sötétséget elűzni jöttünk / kezeinkben fény és tűz / mindannyiunk piciny fény / s a kezünk homályt űz. / Tűnj el sötétség – jöjj el szabadság / Jöjjön a fény és tűz!

A napokban magyarországi zsidó házakban meggyújtott Chánuka gyertyák lángja kicsi, csekély fényt áraszt. Azonban a fény tulajdonsága az, hogy egy kevés is belőle – elűzi a sötétséget. A gyertyákra mondott Ál Hániszim és a nyolc napon át mondott teljes Hálél(Dicshimnusz – hálaadó ima – lásd Zsidó Imakönyv, 329. old.) az ünnep szellemisségét domborítja ki. A katonai győzelmek idővel elhomályosulnak, a későbbi kudarc, vereség semmissé teszi őket. A szent olaj csodája azonban örökre emlékezetes marad. Igy jelzi Chánuka, a Fény ünnepe, a zsidó szellemiségnek, a judaizmusnak a pogány, „felvilágosult” hellenizmus felett aratott győzelmét. A lapunkhoz csatolt mellékletben az olvasó megtalálja Chánuká háterét és a kor történetét, zsidó szellemben, korabeli „hetilap” formájában.

A görög elnyomók első dolga volt a zsidó vallás gyakorlásának betiltása, a zsidó nevelés megszüntetése. Chánuká a zsidó nevelés győzelmének ünnepe. A Chánukai Fény a zsidó nevelés, zsidó iskola-óvoda fontosságát, jelentőségét és nélkülözhetetlenségét is jelképezi.

Jöttünk, láttunk, beiratkoztunk

Folyik a beiratkozás a Gán Menáchem óvodába és a Bét Menáchem iskolába, a következő – 1998/99-es tanévre. A szülők kihasználják a lehetőséget, ellátogatnak az óvodába, iskolába, érdeklődnek, beszélnek az óvónőkkel, a tanító nénivel, elkérik a tantervetígy van idejük nyugodt légkörben mérlegelni és határozni. Sokan keresték fel a lubavicssi nevelő intézetet, azután, hogyy a tévében december 4-én 20 perces program mutatta be a Gán- és Bát Menáchem intézményeket.

Az ideális környezetben működő intézmény többnyelvű oktatást, vallási ismereteket és számítógépes foglalkozásokat is nyújt a gyerekeknek, a hasonló színvonalú világi intézetek töredékéért.

A város különböző pontjairól két iskolabusz szállítja a gyerekeket az Orbán-hegyen működő óvodába, ahol a gyerekek frissen készített kóser étkezéssben is részesülnekd.

A kínálatot a bölcsőde teszi teljessé, ahová, már járni tudó zsidó gyerekeket várnak sok szeretettel az egész év során.

Jelentkezni folyamatosan lehet, Oberlander Batshevánál napközben a 395-4470-es telefonon, esti órákban: 268-0183.

Egy százalék szebben beszél…

Az 1998. elején benyútandó (a 1997. évre vonatkozó) SZJA-bevallásban ismét rendelkezhet személyi jövedelemadójának egy százalékáról – felajánihatja azt valamilyen közcélú szervezetnek. A Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány is a támogatható szervezetek között van. Ez a felajánlás Önnek többletkiadást nem jelent – az Önök segítségével e szervezetek többletforráshoz jut.

A támogatáshoz mindössze annyit kell tennie, hogy a jövedelemadó-bevallási csomagban található „Rendelkező nyilatkozatot” kitölti, arra beírja a támogatni kívánt szervezet adószámát, és mellékeli a nyilatkozatot adóbevallásához.

Ha a Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítványt kívánja támogatni, a nyilatkozatra ezt az adószámot írja be:

19663038142

Felajánlásával nemes célok megvalósításához, a magyarországi zsidó közösségi élet felvirágoztatásához járulhat hozzá.

Kabbala a Vasváriban

Új kabbala és chászidizmus sorozat indult a Vasvári Pál utcai lubavicsi templomban, péntek esti alkalmakkal, közvetlenül az ima után, kiddus és testvéri „Tis” keretében, ahol étel és egy chászid dallamok kerülnek terítékre.

A téma: a kabbala és a chászid gondolat az egyiptomi rabszolgaság és kiszabadulás interpretációjaként. Mi lett volna, ne adj Isten, ha a héberek Egyiptomban túlhaladják a 49-ik „kaput”, ahogy a kabbala az ottani pogány kultúra fokozatait nevezi, és ezzel érdemtelenné, alkalmatlanná válnak a szabadulásra?

Erre ás a hallgatóság által feltett kérdésekre – Oberlander Baruch rabbi válaszol. Tehát: péntek este, január 16-án 17. 30.-kor, a VI. Vasvári Pál u. 5. szám alatt.

Utolsó oldal:
„Havat ad mint a fehér gyapjú” (Zsoltárok 147:16.)

A Gán Menáchem óvoda és bölcsöde növendékei az első havat élvezik. A kis képen látható gyermek az Imakönyvből a fenti zsoltárverset idézi.

Jelentkezni folyamatosan lehet, Oberlander Batshevanál napközben a 395-4470-nes telefonon; esti órákban: 268-0183.

 
A „Löchá Dodi”-tól a 49-ik kapuig…

Kabbala a Vasváriban

A kapcsolat kézenfekvő: A Löchá Dodit, a szombatfogadó Himnuszt, a cfáti kabbalisták „találták ki”, kb. 300 évvel ezelőtt, Slomo Alkabetz ihletett pennája költötte és Patai József nem kevésbé ihletett tolla (vagy írógépe) fordította magyarra. Ennél jobb bevezetője nem is lehetne annak az új kabbala és chászidizmus sorozatnak, ami most indul a Vasvári Pál utcai lubavitsi templomban, péntek esténként, közvetlenül az ima után, kiddus és testvéri „Tis” keretében, ahol bárchesz és egy kis harapnivaló is akad.

A téma: a kabbala és a chászid gondolat az egyiptomi rabszolgaság és kiszabadulás interpretációjaként. Mi lett volna, ne adj Isten, ha a héberek Egyiptomban túlhaladják a 49-ik „kaput”, ahogy a kabbala az ottani pogány kultúra grádicsait, bugyrait nevezi, és ezzel érdemtelenné, alkalmatlanná válnak a szabadulásra?

Erre ás a hallgatóság által feltett kérdésekre – Oberlander Baruch rabbi válaszol. Tehát: péntek este, január 16-án 17. 30.-kor, a Vasvári Pál u. 5. szám alatt.

Megjelent: Egység Magazin 8. évfolyam 32. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás