Izrael vadászgépei egy olyan kormánykonvojt bombáztak, amelyik fegyvereket szállított a Hezbollah-nak. A terrorszervezet és Irán egyre nyíltabban fenyegeti Izraelt.

Szerdán hajnali fél négykor először avatkozott be Izrael a szíriai háborúba: ottani lapjelentések szerint izraeli vadászgépek Damaszkuszhoz közel, a libanoni határnál szíriai kormánycsapatok állásait és egy olyan kormányzati konvojt bombáztak, amelyik az Irán-barát Hezbollah-nak szállított fegyvereket. Az izraeli gépek, amelyek Libanon felől repültek a szíriai légtérbe, hat rakétát lőttek ki a különböző célpontokra. A támadásban senki nem sérült meg. Izrael már korábban jelezte, hogy ha kell, szíriai vagy libanoni légicsapásokkal akadályozza meg a Hezbollah „fejlett fegyverekhez” jutását.

Az elmúlt napokban a libanoni központú síita terrorszervezet, de libanoni és iráni vezetők is fokozták éles hangú Izrael-ellenes retorikájukat. Múlt héten Haszan Nazrallah azzal fenyegette meg a zsidó államot, hogy rakétáik elérnek a dimónai atomerőműig is, nemrég pedig közölte, nem ismernek „vörös vonalat” egy Izraellel való jövőbeni konfliktusban. „Tekintetbe véve Izrael fenyegetését a libanoni infrastruktúra lerombolására, nem tartunk be vörös vonalakat, sem a haifai ammónia, sem a dimónai nukleáris reaktor tekintetében” – jelentette ki a terrorszervezet vezetője, hozzátéve, ő Izrael helyében elszámolna egymillióig, mielőtt háborút indít Libanonban.  Michel Aoun libanoni elnök – a Hezbollah szövetségese – is úgy nyilatkozott, hogy országa „megfelelő választ” fog adni egy izraeli agresszióra.

Agresszióval azonban nem a zsidó állam, hanem síita ellenségei fenyegetőznek. Már egy évvel ezelőtt izraeli katonai illetékesek azt mondták tudósítónknak a libanoni határon, hogy elsősorban a libanoni Hezbollah részéről tartanak agressziótól, nem a szíriai háború valamelyik helyi résztvevőjétől, mondjuk a Golán fennsík túloldaláról. Ezt az aggodalmat most Izrael hivatalosan is megerősítette, sőt, rakétatámadásoktól tartva biztonságba is helyezték Haifán a 12 ezer tonnás ammóniatartályt. Izrael és a Hezbollah 2006-ban keveredtek utoljára fegyveres konfliktusba, azóta ENSZ békefenntartók ügyelnek a libanoni határon. (Az iráni Forradalmi Gárda vezetője legutóbb egy katonai gyakorlat után azt állította, hogy ők felkészültek és tudatosak, az izraeli hadsereg viszont nincs abban a helyzetben, hogy fenyegetést jelenthetne számukra.)

Nazrallah most kiterjesztette fenyegetéseit egy másik szintre is: támogatásáról biztosította a palesztinokat, hogy „nincsenek elfelejtve” – mondta ezt épp aznap, hogy Iránban két napos nemzetközi konferenciát hívtak össze a palesztin ügyről. Irán legfőbb vallási vezetője, Khamenei ajatollah egyenesen új Izrael-ellenes „szent intifádára” szólította fel a palesztinokat. Khamenei ismét „rákos tumornak” nevezte a zsidó államot, amelyet ki kell irtani, és azt állította, hogy a nemzetközi közösség elszánta magát arra, hogy konfrontálódjon a „cionista rezsimmel.”

Nazrallah kijelentésére reagált Yisrael Katz hírszerzési miniszter azzal, hogy ha kell, egész Libanont célpontnak tekintik, akár infrastruktúráját is, ha libanoni oldalról támadás érné Izrael lakosait, illetve infrastruktúráját. Ugyanakkor „gyengítő szankciókat” javasolt Iránnal szemben, amely a háttérből a Hezbollah legfőbb támogatója.

A terrorszervezet, amely az Aszad-rezsim oldalán aktívan részt vesz a szíriai öldöklésben, eddig legalább kétezer emberét vesztette el a háborúban az izraeli hírszerzés szerint. Legfőbb célpontja azonban továbbra is a „cionista entitás”, akárcsak Iránnak, amely egyre fejlettebb rakétákkal végez el teszteket. (Emlékezetes, hogy Izrael volt a leghatározottabba ellenzője az Iránnal kötött nukleáris alkunak, mivel attól tartott, az nemhogy megfékezi, de bátorítja a teheráni rezsimet a fegyverkezésben.) Elemzők szerint Teherán a mai napig nem mondott le régi céljáról, az iszlám forradalom exportjáról az egész muszlim világba. És bár ideológiája továbbra is az Amerika-ellenesség és az antiszemitizmus, fő célja elsősorban a szunnita arab nemzetek leigázása.

Munkatársunktól

Kép: Haszan Nazrallah, a Hezbollah vezetője (fotó: Twitter)

 

 

 

Megszakítás