HÉTRŐL HÉTRE
 
A legnagyobb csoda

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Íme én hullatok nektek kenyeret az égből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy-egy napra valót… S amikor felszikkadt a lehullott harmat, finom szemcsés dolog maradt a pusztaság földjén, mint valami dara a földön. Amikor meglátták, azt kérdezték egymástól Izrael fiai, mi ez, mert nem tudták hogy mi az. És Mózes közölte velük, hogy ez az a kenyér, amit az Örökkévaló ad nekik eledelül… És Izrael háza mannának nevezte el, amely olyan fehér volt mint a koriandermag és íze mint a mézeskalácsé… Izrael fiai negyven évig ették a mannát… amíg el nem érték Kánaán földjének határát.” (2Mózes 16.).

A mai napig nem tudjuk mi volt pontosan a manna, amit az Egyiptomból kiszabadult zsidók tömegei 40 éven keresztül ettek. Ábrahám Ibn Ezra, a nagy racionalista, nemcsak, hogy elismeri a mannahullás csoda voltát, hanem azt a legnagyobb csodának tartja, mert „a többi csoda mind időleges volt (egyszer-kétszer jöttek a fürjek, a tenger csak is egyszer vált ketté és Mózes sem fakasztott naponta vizet a sziklából), de a manna 40 éven keresztül nap mint nap hullott, megfelelő mennyiségben, hogy több millió éhes szájat betömjön”. A „több millióról” már beszéltünk nem egyszer: a Tóra tanúsága szerint 600 ezer húsz éven felüli, fegyverforgató férfi szabadult ki az egyiptomi rabságból. Ha ehhez hozzáadjuk a logikusan hozzájuk tartozó nők, gyerekek és öregek számát, akkor a több milliós szám több mint reális.

Ibn Ezra elutasít több korabeli racionális magyarázatot, amelyek főleg a karaita Tóra-magyarázók között voltak népszerűek. Például egy Chivi nevű karaita bölcs magyarázatát, aki egy tarnagbin nevű gyógynövénnyel próbálta azonosítani a mannát. Abarbanel szerint ez a növény hasmenést okoz és így semmiképpen nem lehet azonos a mannával. Ibn Ezra szerint a legjobb bizonyíték arra, hogy a manna természetfeletti jelenség volt, az a tény, hogy szombaton nem hullott. A természeti tünemények nem tartanak szombatot…

Maimonides, akinél nagyobb racionalista zsidó gondolkodó nem volt, azt mondja a mannáról a Tévelygők útmutatójában (3. rész, ? fejezet) hogy „a legnagyobb csodák egyike volt, hogy a nép negyven éven keresztül a pusztában élt a mannából … és mivel az Örökkévaló előre látta, hogy lesznek majd akik kételkedni fognak ebben a jövőben, mint ahogy kétségbe vonják az egyéb csodákat is … ezért hangsúlyozza a Tóra olyan részletesen a manna történetét, mibenlétét, ízét, kinézését, felhasználási lehetőségeit és részletezi a pusztabeli vándorlás állomásait.”

* * *

Ugyancsak a Maimonides által említett ok állhatott az isteni parancs hátterében, amely utasította Mózest, tetessen el mintát a mannából, hogy a jövő nemzedékek lássák és okuljanak belőle. Íme:

„És szólt Mózes: ezt a parancsot adta az Örökkévaló: egy teljes ómernyit [bibliai mértékegység – kb. négy liternyi] őrizzetek meg belőle a jövő nemzedékeknek, hogy lássák, milyen kenyérrel tápláltalak benneteket, a pusztában, amikor kihoztalak benneteket Egyiptomból. Áronnak pedig azt mondta Mózes, hogy vegyen egy edényt, tegyen bele egy ómernyi mannát, és helyezze azt az Örökkévaló színe elé, hogy megőriztessék a jövő nemzedékeknek.” (uo. 31-34.). A Tóra tanúsága szerint ez meg is történt.

A Midrás tudni véli, hogy a történelmi relikvia szerepét betöltő manna – amit mint egy üveg befőttet „tett el” Áron az utókor számára – fontos szerepet játszott Jeremiás próféta korában. Amikor Jeremiás megrótta nemzedékét, miért nem foglalkoznak a Tóra tanulmányozásával, azok azt válaszolták, hogy a nehéz megélhetési körülmények kényszerítik őket erre: „Ha elhagyjuk munkánkat és a Tórát tanulmányozzuk – miből fogunk élni?” – kérdezték.

Erre elővette a mannát tartalmazó tégelyt, megmutatta a kételkedőknek majd azt mondta nekik: „Ti mai nemzedék, lássátok az Örökkévaló igéjét! Olyan lettem volna Izraelnek mint a puszta, vagy a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: dacolnak, nem jövünk többé hozzád?… (Jeremiás 2:31.)

A Midrás, abból indul ki, hogy a próféta nem azt mondta, hogy „halljátok az igét”, hanem azt hogy „lássátok”. Innen következtet arra, hogy megmutatta nekik az eltett mannát és azt mondta: Látjátok, ezt ették őseitek, amikor a Tórának szentelték életüket a pusztában, és nem voltak megélhetési problémáik. Ugyanúgy ti is, ha visszatértek a Tórához – az Örökkévaló jól tart benneteket mannával! (Mechiltá, Vájiszá 5., valamint Rási, a mannára vonatkozó kommentárjában).

* * *

Mi volt hát mégis az a „valami”, ami lehullott az égből naponta, hat napon keresztül, és pénteken dupla adag – lechem misne – szombatra is? „Finom, szemcsés valami, mint a dara, olyan fehér mint a koriandermag és íze mint a mézeskalácsé…” (uo.). „Olyan mint…” írja körül a Tóra: olyan mint a koriandermag (ami egy fűszernövény) de nem az, csak hasonlít rá színében, de nem az ízében. Az íze, mondja itt a Tóra, olyan, mint a mézeskalács, másutt hogy olyan, mint az olajos lepény. A Midrás szerint mindenki olyan ízt érzett benne, amilyet akart és ez is a manna csodálatos tulajdonságai közé tartozott. A Tóra által adott használati utasítások szerint főzni és sütni is lehetett, „megtörték a mozsárban, vagy megőrölték a kézi malmon” (4Mózes 11:7-9.). Azt is mondja a Tóra, hogy a kristályhoz hasonlított, ami azt jelentheti, hogy a reggeli harmaton csillogott (de egy más fordítás szerint „hasonló volt az illatos gyantacsepphez”).

A manna sok panasz tárgyát képezte. „Légies” kenyérnek csúfolták, ami a Midrás szerint azt jelenti, hogy felszívódott a vérben és nem hagyott maga után ürítendő hulladékot.

* * *

A mannával – amit a Misna bölcsei azok között a csodálatos dolgok között említenek, ami a teremtés hatodik napján, pénteken, délután, a szombat bejötte előtt teremttetett, vagyis potenciális létezésének ekkor vetette meg a Teremtő az alapját (Ávot 5:6.) – több csodálatos dolog is történt. Az, hogy bármennyit is szedett belőle bárki, a végén nem volt birtokában több mint egy éfányi (kb. 4 liter) – a Tóra igazságérzetét és szociális érzékét, az emberek közötti egyenlőséget hangsúlyozza. Az pedig, hogy pénteken kétszeres adag hullott, szombaton pedig semmi – a szombat szentségét van hivatva hangsúlyozni. A szombati asztalra helyezett két kalács – lechem misne – a pénteki dupla adag mannát jelképezi.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 16. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás