A „négy fiú” – chászid szemszögből

 

A különböző típusokat képviselő „négy fiú”-ról, sok szó esik a Peszáchi Hágádában. Itt chászid szemszögből közelítjük meg a „négy fiú” kérdését: mi a közös bennük és mi választja el őket egymástól.

 

Lurja – a szent ÁRI – szerint, a „négy fiú” a széderen kiürített négy pohár borra rímel. Így a „rossz” (rásá) a második pohár borra emlékeztet, amire a Hágádá legnagyobb részét mondjuk. Ebből arra lehet következtetni, hogy legnagyobb erőfeszítéseinket a „rossz fiú” felé kell fordítani; őt kell megnyerni és visszahozni a zsidóság kebelébe. (a lubavicsi rebbe, Likuté Szichot)

 

* * *

 

A Hágádá a rossz fiút közvetlenül a bölcs után említi, aki a rossz antitézise. Ebből a Rebbe a következő tanulságokat vonja le:

Elsősorban maga a sorrend – az, hogy ő közvetlenül a jó magaviseletű, okos fiú után következik – azt sugallhatja a rossz, destruktív beállítottságú fiúnak, hogy ő is képes „bölcs” és jó lenni; a távolság nem is olyan nagy, csak akarnia kell.

Másodsorban ez tanulságul szolgál(hat) a jó és okos fiúnak, milyen irányba kell, hogy koncentrálja erőfeszítéseit. Neki a „rossz” fiúra kell pozitív hatást gyakorolnia; őt kell igyekeznie rávenni arra, hogy megjavuljon. Az övé a felelőség, hogy kihasználja szellemi képességeit és lehetőségeit, hogy a „rossz”-ra, aki testvére – zsidó testvére – pozitiv hatást gyakoroljon.

Harmad – de nem utolsó – sorban az említett sorrendben egy burkolt figyelmeztetés is rejlik, éppenséggel a bölcs és jó fiú számára. Ne nagyon bízza el magát; ne büszkélkedjen az általa elért szellemi magaslattal, mivel végeredményben a közte és „rossz” testvére közötti távolság nem is olyan nagyon nagy, és ha nem fejlődik tovább – nem halad tovább az eddig járt pozitív, egyenes zsidó úton – akkor ez a kis távolság könnyedén el is tűnhet. (Uo.)

 

Mire képes „egy” szó?

Történt egyszer, hogy a dinovi reb Cvi Elimelech a Széder estéjén végigsétált a városkán, hogy lássa, hogyan tartja az egyszerű nép az ünnepet. Egy ablak alá érve hallja, hogy a családfő épp a négyféle fiúról szóló szakaszt mondja, és valahányszor kiejti az „egy” szót – „egy okos”, „egy rossz”, „egy együgyű”, „egy, aki még kérdezni sem tud” – az „egy” (héberül echád) szót hangosan, és az utolsó szótagot meghosszabbítva mondja, pontosan úgy, ahogy a Smá-imában az „egy”-et kell ejteni („Halljad Izrael, Az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!”). A rabbit különösképpen örvendezett, amikor ezt meghallotta, és így szólt: – Ez a jámbor férfi a négy fiúról szóló szakaszt a Smá-imához hasonló hitvallássá változtatta!

– Úgy hiszem, hogy ez a történet roppant fontos tanulságot rejt magában – mondta a belzi rebbe, reb Jiszáchár Dov. – Természeténél fogva az ember hajlamos a bűnre. De legyőzheti a rosszra való hajlamát, ha elfogadja az Isten uralmát. A dinovi rebbe azt tárta fel, hogy a Smá-ima „egy” szavának segítségével mind a négy fiú jobb útra téríthető.

 

Mire kell a bölcsesség?

A ropsici reb Náftáli igen bölcs, igen éles szemű és igen éles elméjű ember volt. Történt egyszer, hogy mestere, a Lublini „Látó” így szólt hozzá: – A Tóra így rendelkezik: „Feddhetetlen légy az Örökkévalóval, a te Isteneddel” (5Mózes 18:13.). Vagyis nem az van írva: légy bölcs!

– Való igaz, amit mondasz Rebbe – felelte Náftáli –, de különösen nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy valaki tökéletesen feddhetetlen legyen.

 

Visszaadni vagy sem?

Történt egyszer, hogy a szánzi Divré Chájim rabbi az ablaknál állva nézelődött. Ablaka előtt elhaladt egy férfi. A rebbe megkocogtatta az ablakot, és behívta. Amikor a férfi belépett a szobába, a rebbe megkérdezte: – Igaz lelkedre válaszolj! Visszaadnád-e tulajdonosának, ha az utcán  aranypénzzel teli erszényt találnál?

– Igen, rebbe. Azonnal visszajuttatnám.

– Ostoba ember vagy te! – kiáltotta a rebbe, és elküldte.

Tovább álldogált az ablaknál, és ismét behívott egy arra járó férfit. Neki is feltette ugyanazt a kérdést.

– Ugyan, rebbe! Hát csak nem vagyok olyan ostoba, hogy egy arannyal teli erszényt visszaadjak!

– Gonosz ember vagy te! – kiáltotta a rebbe, és elküldte.

Visszament az ablakhoz, és tovább nézelődött. Ismét behívott egy arra járó férfit, és feltette a kérdést.

– Hogyan is válaszolhatnék erre, rebbe – mondta a férfi. – Honnan tudjam, mi játszódik le lelkemben abban a pillanatban? Hogy lesz-e elég erőm leküzdenem a rossz hajlamomat? Csak abban reménykedhetem, hogy az Örökkévaló segít nekem, és én visszaadom az erszény tulajdonosának.

– Okos ember vagy – jelentette ki a rabbi. – Így kell válaszolni.

 

Jövőre már cádik

Ugyancsak a rospitzi rebbe mondta: Miért nyomtatnak minden évben új és új Hágádákat? (Ez a kérdés nem vonatkozik a mi Hágádánkra!)

Azért felelte, mert a dinamikus fejlődés következtében, azok a zsidók, akik tavaly még rosszaknak tűntek – az idén már cádikoknak számítanak…

 

Az egykori és az eljövendő Megváltás között…

„Ha ő is ott lett volna (Egyiptomban, a „rossz fiú”) nem szabadult volna ki” – mondja a Hágádá. RSZ, a Midrás alapján, elmagyarázza ennek okát: mindazok a héberek Egyiptomban, aki nem voltak érdemesek arra, hogy kiszabaduljanak és átvegyék az isteni Tórát – meghaltak a háromnapos sötétség alatt. Ennek oka egyszerű és érthető: az egyiptomi szabadulás nemcsak és nem elsősorban a fizikai rabságból való menekvés volt, hanem elsődleges célja és értelme felkelteni és befolyásolni a zsidó nép belső, szellemi fejlődését. Az a zsidó, aki elvetette az isteni reglamát és nem volt hajlandó alávetni magát az isteni befolyásnak – nem volt alkalmas arra, hogy része legyen a megváltásban (RSZ Likuté Tóra).

Ez csupán az akkori, egyiptomból való kiszabadulásra vonatkozik. Akkor nem szabadult volna ki a „rossz”. Azonban az elkövetkező Megváltásban – amire nem győzünk várni nap mint nap – minden zsidónak része lesz, tekintet nélkül szellemi állapotára, viselkedésére, a zsidósághoz való aktív vagy passzív viszonyára.

Miért? Mi a különbség?

Azért – mondja a Rebbe –, mert a Tóraadás alkalmával az isteni Jelenlét minden egyes zsidó szerves részévé, szellemi mibenlétévé vált. Innentől fogva már nincs egy zsidónak sem lehetőség arra, hogy zsidó létét feledésbe merülni hagyja, vagyis hitét, vallását, hovatartozását elfelejtse. „Ezen a napon megfújják a nagy kürtöt és jönnek azok, aki elvesztek Assurban és elkallódtak Egyiptomban” – mondja a próféta (Jesájá 27:13.), és így népünk minden egyes tagjának, minden zsidónak, legyen bármilyen része van és lesz az eljövendő Messiásban. (a lubavicsi rebbe)

 

Aki még csak nem is kérdez…

A negyedik fiú alakja, jelleme a legkülönbözőbb értelmezésekre, magyarázatokra ad lehetőséget. Egyszer pl. a Rásáb (Sálom Ber Schneurson, az ötödik lubavicsi rebbe) a szokottól merőben eltérő értelmezést adott ennek a negyedik fiúnak, és igencsak dicsérve őt, mondván: Lám-lám ez egy olyan zsidó, aki, bár sok baja és córesze van, nem tesz fel kérdéseket, nem kérdőjelezi meg az isteni Gondviselés igazságos voltát.

A Rebbe értelmezése szerint a „rossz” és „a kérdezni sem tudó” közötti közelség valamelyes kölcsönhatásra utal. A „rossz”-nak bizonyos helyzeti előnye van. Ámbár ő tiltakozik és lamentál, negatívan fejezi ki magát, mintha elhatárolná magát az egésztől de kérdéseivel valamelyes érdeklődést mutat, amibe bele lehet kapaszkodni. Ezzel szemben az, aki „kérdezni sem tud” – mert nem akar – nem hajlandó semmiféle szellemi erőfeszítést tenni, hogy a dolog végére járjon. Ő teljesen apatikus, úgy tűnik, semmi nem kelti fel érdeklődését aziránt ami a zsidóságban történik; ő teljességgel indifferens a zsidó dolgok iránt. Ez a legnehezebb kihívás, a legkörülményesebb próbatétel, amit ki kell állnunk, a minden zsidó lélekért folytatott állhatatatos küzdelemben. (a lubavicsi rebbe)

Válogatás a nemrégmegjelent

Az örkődés éjszakája peszáchi hágádá-ból.

 

 

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 25. szám – 2014. október 15.

 

Megszakítás