HETISZAKASZ RÖVIDEN

 
Beháálotéchá

    Áron bánkódott, hogy nem mutathatott be gazdag áldozatot, mint a törzsfőnökök a Szent – legyen áldott – megnyugtatta, nagy lesz a feladata, ő gyújtja meg elsőnek a hét mécsest, a menorát. A második peszách szabályairól esik szó, amelyet egy hónappal később lehetett megtartani, ha valaki betegség, vagy utazás miatt az eredeti időpontban nem mutathatta be bárányáldozatát. Mikor elborította a felhő a sátrat, pihent a tábor. Mikor elszállt a felhő a sátor felől, útnak indultak Izrael gyermekei. Két ezüst harsonát készítettek, ha egyiket fújták meg, a törzsfőnököknek kellett gyülekezniük. Ha mind a kettőt, az egész nép gyülekezett. Ha riadót fújtak, megfelelő hangjellel, akkor indult a tábor. Második évben a második hónapban felszállt a felhő és elindultak Izrael gyermekei a Szináj sivatagból Párán sivatagba. Zászlók alatt kialakult sorrendben haladt a tábor. Reuélt, Mózes apósának fiát kérte Mózes, hogy tapasztalatát kamatoztatva legyen a szem, megmutatva a helyes irányt. A frigyláda haladt elől. Sokan zúgolódtak, panaszkodtak, hiányolták a húst, kifogásolták a hófehér mannát. Jöttek fürjek és ehették a húsukat, de nem volt benne köszönet. Mózes az Örökkévaló parancsára 70 idős tisztes embert választott maga mellé, akik esetenként bírtak olyan szellemmel, hogy segíthettek neki. Mirjam rosszat beszélt Mózesről annak háta mögött, és büntetésből beteg lett. Mózes könyörgött gyógyulásáért.

    D. G.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 34. szám – 2014. augusztus 13.

 

Megszakítás