Az 56 éves rádiós műsorvezetőt, aki jelenleg a városi tanácsba való bekerüléséért kampányol, még tavaly októberben tartóztatták le, mint a tavaly őszi amerikai választások után sokszor erőszakba torkolló tüntetések egyik fő alakját.

A Trump-párti aktivista Tischler elismerte, hogy szerepe volt abban, hogy tömegek mentek az utcára és hogy a Borough Parkban egy hétig tartottak a tüntetések, annak ellenére, hogy az akkori koronavírus járványügyi helyzet miatt az átlagosnál is szigorúbb korlátozások alá esett a többségében cháredi zsidók által lakott negyedben a gyülekezés.

Tischler múlt héten pénteken a Jewish Telegraphic Agency-nek azt mondta, hogy az egészet csak: „A közösség érdekében tettem.”

A vádat 2020. október 7-én emelték, azon az éjszakán, amikor Tischler egy ortodox fiatalokból álló csoporttal agresszív módon körülvették Jacob Kornbluht, a haszid közösség egyik ismert tagját, újságírót, aki ezt megelőzőleg bírálta Tischler viselkedését. A tömeg Kornbluhot egy falhoz szorította és fenyegetően a „mószer”, vagyis az „áruló” szót skandálta.

Az esetről videó is készült, melyet Jake Offenhartz, a Gothamist riportere töltött fel Twitter-oldalára, melyen egyértelműen látszik, hogy a tömeg közepén álló Tischler tüzelte az embereket, hogy üvöltsék a körülfogott újságíróra, hogy „mószer” és „patkány”…

Ezt megelőző este pedig, amikor a tüntetőkkel maszkokat égettek, illetve egy városi busz áthaladását is megakadályozták az úton, akkor Tischler arra buzdította a tömegeket, hogy szálljanak szembe a zsinagógákat, jesivákat és iskolákat érintő közegészségügyi rendeletekkel. „Nem fogunk bezárni!” – kiabálta a tömegnek, és a későbbiekben azt is mondta, hogy „Ti vagytok az én katonáim. Háborúban állunk!” (Azóta már Tischlert több közösségi médiában keringő felvételen is maszkban szerepel, a múlt héten pedig a második védőoltásának beadásáról készült videót is láthatjuk.)

Végül pénteken, az online formában megtartott bírósági tárgyaláson Tischlert 10 nap közmunkára ítélték, melyet a bíróság által meghatározott helyszínen és módon kell teljesítenie, minek cserébe a bíró törölni fogja a vádat a személyi nyilvántartásából. Tischler meglehetős örömmel fogadta az ítéletet, melyet egyáltalán nem tart szigorúnak, sőt, ahogy fogalmazott: „El fogom végezni a rám kiszabott tíz napos közmunkát, annak ellenére, hogy hetente körülbelül négy, öt vagy hat nap önkéntes munkát is végzek.”

„Heshy imád segíteni az embereken és minden nap végez a közösség számára építő jellegű munkát.” – tette hozzá az ítélet meghozatala után Sara Shulevitz, Tischler egyik védőügyvéde.

Kornbluh a Twitter-oldalán üdvözölte, hogy a bíróság elítélte a zaklatást, és Tischlert felelősségre vonták a tetteiért. Üzenetét azzal zárta, hogy alig várja, hogy újból a megszokott módon, zaklatásoktól mentesen folytathassa az újságírást.

Most, hogy bíróságon tisztázódott Tischler vétke, és ő maga is belátta a hibáit, nagyobb eséllyel indulhat a 48-as körzet tanácsosi székéért, melynek képviselete Brooklyn déli részét foglalja magában, ahol több ortodox negyed is található. A tanácsosi helyet korábban Chaim Deutsch szintén ortodox képviselő foglalta el, azonban a tanácsból nem olyan régen kizárták, miután egy adócsaládi ügyben bűnösnek vallotta magát.

Az Instagramon egy szerdán közzétett vidóban Tischler Kalman Yeger városi tanácsossal, a Borough Park képviselőjével és Simcha Eichensteinnel, New York állami képviselővel, az orthodox politikai világ két legjelentősebb tagjával együtt szerepel. Yeger és Eichenstein mosolyog és viccelődik a Tischlerrel készített közös videóban, mely Tischler kampánylogójával van ellátva.

 

Cseh Viktor

 

Forrás: www.vinnews.com

 

Megszakítás