Tovább folyhat a németországi Bad Laasphe-ban található régi zsinagóga helyreállítására, miután 378 ezer eurót (mintegy 150 millió forint) kaptak a szövetségi kormánytól. Közösségi teret és az emlékezés helyét hozzák létre a forrásból – írja a Jewish Heritage Europe.
Egy helyi, a keresztények és zsidók együttműködését felvállaló egyesület 2019 januárjában vásárolta meg a zsinagógát azzal a céllal, hogy kulturális központot alakítson ki belőle, ahol előadásokat, felolvasásokat, koncerteket, kiállításokat, valamint a helyi zsidóság történetét és a meggyilkolt helyi zsidó családokat bemutató állandó kiállítást rendezhetnek.
„A régi zsinagóga a zsidó családok emlékhelyévé válik”
– ígérte az egyesület elnöke, Rainer Becker, aki kifejtette:
„a náci diktatúra áldozatai újra arcot kapnak, miután a koncentrációs táborokban puszta számokká váltak.
A zsinagóga, mint a tanulás helyszíne, lehetővé teszi minden látogató számára, hogy a régió sorsának példáján keresztül megtanulja, hová vezethet az intolerancia, a kirekesztés és az idegengyűlölet” – tette hozzá Becker.
A zsinagóga a XVIII. század közepéről származik, az 1938-as Kristályéjszakáig működött. A zsidók a XIX. század közepén a helyi lakosság mintegy hét százalékát tették ki és már 1933-ban, Hitler hatalomra kerülése után elkezdték elhagyni a várost a náci üldöztetés miatt. A holokauszt során mintegy 70 helyi zsidót gyilkoltak meg, ma már nincs zsidó közösség a városban. A második világháború után a zsinagógát lakatosműhelyként használták.