Egy siracusai katolikus templom alatt fedeztek fel egy héber felirattal ellátott rituális fürdőt. Szicília hosszú évszázadokon keresztül fontos és virágzó zsidó központ volt, számos közösséggel.

Mivel Szicília (egész Dél-Itáliával együtt) a spanyol koronához tartozott a XV. században, az 1492-es spanyolországi kiűzetés, illetve az inkvizíció az itteni zsidókat is érintette, és ez vetett véget a helyi zsidó közösségek virágzásának.

A mikvét 14 méterrel a Fülöp apostolról elnevezett templom alatt találták meg még 1977-ben. A helyiek kevésbé lepődtek meg a felfedezésen, mert a hagyomány úgy tartja, hogy a templomot egy zsinagóga helyén emelték. A kiűzetés előtt ez a terület – az Ortiga-sziget – adott otthont a zsidónegyednek. Ennek emlékeként a területet a mai napig Giudecca néven ismerik.

Az új felfedezésről egy, a közelmúltban tartott konferencián számolt be Jonátán Adler, az izraeli Áriel Egyetem archeológiai tanszékének oktatója: a mikve falára hat héber betűt – alef, sin rés, hé, pé, cádi – véstek. Az utolsó három betű feltehetően egy ismert szicíliai zsidó családnév, a chefec, melyet olasz változatában – Bonavoglia – is használtak.

„Ez a felfedezés egyértelművé tette, hogy a templom alatt talált építmény egy zsidó rituális fürdő volt, melyet az 1492-es kiűzetésig használtak” – mondta Adler.

A mikvéhez egy mészkőbe vájt csigalépcső vezetett le. A mélyen fekvő medencébe a mai napig csordogál a talajvíz.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan templom papja lehetek, mely a siracusai történelem évszázadairól, sőt évezredéről tanúskodik. Ezen a különleges helyen a zsidó és a nem zsidó történelem összefonódik, és ez megerősít bennünket abban a testvéri érzésben, hogy mindannyian ugyanannak a mennyei atyának a gyermekei vagyunk”- mondta Flavio Capuccio, a templom papja.

A szicíliai zsidó jelenlét első nyomai még a polgári időszámítás szerinti első századra vezethetők vissza. A zsidó közösség az évszázadok során egyre nagyobb számú lett, a XV. századra a szigeten élő zsidók lélekszáma 25 és 40 ezer fő közé volt tehető, akik több tucat közösségben éltek. Ez azt jelenti, hogy Szicíliában ebbe az időszakban több zsidó élt, mint az Itáliai-félsziget összes többi településén együttvéve.

Ezt a virágzást szakította meg az 1492-es spanyolországi kiűzetés, melynek 1493. január 2-án történt életbe léptetésével hivatalosan véget ért a szicíliai zsidó történelem. Az elüldözött közösség épületeit lerombolták, vagy átalakították. A zsidó jelenlét azonban nem szűnt meg teljesen: a katolizált, s így Szicíliában maradó zsidók közül sokan még hosszú ideig gyakorolták őseik hitét titokban, s bizonyos szokások – bár eredeti jelentésüket gyakran elveszítve – a mai napig fennmaradtak, elsősorban a kisebb településeken. Egyes kutatások szerint számos szicíliai és dél-olaszországi ember rendelkezik zsidó felmenőkkel. Most, 500 év elteltével, egyesek újra felfedezik feledésbe merült örökségüket. Ennek kiindulópontját általában a családban fennmaradt furcsa szokások jelentik: a péntek esti gyertyagyújtás,a  kovásztalan kenyér sütése húsvét környékén, stb. Mint más, hasonló helyzetben lévő közösségek esetben, itt is a Sávéj Jiszráel nevű szervezet sietett a helyi „elveszett zsidók” segítségére. Két évvel ezelőtt a San Nicola da Tolentino apátság egy épületét – ahol korábban zsinagóga állt – a zsidó közösségnek ajándékozta a helyi érsek. Az egykori zsinagóga helyét egyébként a nyelv máig megőrizte, az utcát ugyanis, ahol áll, Via della Meschitának nevezik. A korabeli dialektusban a meschita nem keresztény vallásos épületet jelölt.

Az elmúlt években valóban megfigyelhető volt a szicíliai zsidó élet feléledése. Az egykori helyi közösségek leszármazottai közül sokan kutatják őseik örökségét. Ebben nemcsak a zsinagógai teret adományozó érsek, hanem a palermói polgármester is, aki a latin betűs feliratok mellett héber és arab betűs utcanév táblákat is felhelyeztetett Palermo történelmi belvárosában, hogy kifejezze tiszteletét városa és a sziget multikulturális történelme irányában.

Palermóban 2013 óta tartanak nyilvános hanukai gyertyagyújtásokat a Palazzo Sterin, azon a téren, ahol egykor az inkvizíció működött, és rengeteg zsidót kínoztak, illetve öltek meg. Jelenleg egy kis csoport vallásos zsidó él a szigeten, akik rendszeresen összejárnak tanulni.  A tagok között akadnak helyi betért zsidók, akik zsidó örökségük felfedezése nyomán döntöttek a betérés mellett, illetve olyan zsidók is, akik Olaszország, vagy a világ más tájairól költöztek Szicíliába.

zsido.com

Forrás: JPost

 

 

 

Megszakítás