A sebesülteket ellátó askelóni kórházat is találat érte. 

Háromra emelkedett az izraeli halálos áldozatok száma az egy napja tartó palesztin rakétatámadásokban. Tizenhárom izraeli megsebesült.

Az izraeli légierő közlése szerint vasárnap délután négy óráig 600 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre egy nap alatt. Ezek közül 200 csapódott be lakott területen. A nagyobb településeket és városokat védő Vaskupola rendszer az oda érkező rakéták 86 százalékát semmisítette meg.

Benjamin Netanjahu válaszcsapást rendelt el a gázai fegyveresek ellen. Az izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy a Hamász vezetői „súlyos árat” fognak fizetni a szombat reggel óta folytatott rakétatámadásokért.

Netanjahu azt is közölte, hogy a Hamász nemcsak a saját harcosainak a tetteiért felelős, hanem az általa irányított Gázai övezetben működő radikális iszlamista Iszlám Dzsihád terrorszervezet cselekedeteiért is.

Nickolay Mladenov, az ENSZ közel-keleti küldötte elítélte a Gázából induló rakétatámadásokat, és annak beszüntetésére szólított fel. 

A neokohn.hu oldalán folyamatosan következők az események. 

zsido.com

Megszakítás