A soá áldozatainak maradványait eddig a Birodalmi Hadtörténeti Múzeumban tárolták, és innen kerültek a zsidó közösséghez, miután az intézmény vezetői tanácskoztak az Auschwitz Múzeummal és Ephraim Mervis brit főrabbival.

A hat áldozat maradványait közös koporsóban temették el a Bushey-i új temetőben, a londoni Hertfordshire városnegyedben, ortodox szertarás keretében a múlt héten. Ez volt az első alkalom, hogy Nagy-Britanniában holokauszt áldozatokat temettek el.

„Lehetőségünk volt megtenni azt, ami testvéreinktől megtagadtatott a holokauszt alatt: tisztességes és előírásszerű zsidó temetésben részesíteni halottainkat. Nem feledkezünk meg arról, hogy bár csupán a soá néhány áldozatának maradványait helyezzük most nyugalomra, mindegyikük egy-egy külön személyiség volt, saját családdal, saját élettel és zsidó identitással. Álmodtak és reménykedtek, akárcsak mi. Egyikük egy gyermek volt. A temetés napján a szokottnál is szorosabban ölelem majd magamhoz a gyermekeimet. Mindenkinek köszönöm, aki részese volt ennek a vállalásnak és mindenkit szeretettel várunk a búcsúztatáson” – mondta a temetést végző Unites Synagogue hitközség elnöke, Michael Goldstein.

A feltehetően hat zsidó emberhez tartozó földi maradványokat egy túlélő találta meg Auschwitzban. A csontok 1997-ben kerültek a Birodalmi Hadtörténeti Múzeumba, több más, holokauszthoz kapcsolódó tárggyal együtt egy dobozban, annak ellenére, hogy a múzeum nem igényelte azokat. Az intézmény vezetői szakértőket kértek fel, hogy vizsgálják meg a küldemény tartalmát, akik emberi és állati csontokat, krematóriumból származó anyagokat, és hamut találtak benne. A emberi csontok tüzetesebb elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy feltehetően hat ember – öt felnőtt és egy gyermek –maradványait tartalmazta a doboz. A múzeum, mely hivatalos engedéllyel rendelkezik arra, hogy emberi maradványokat tároljon, a raktárában helyezte el a maradványokat, és több mint húsz éven keresztül őrizte azokat. Egy új kiállítás kapcsán végzett leltározás során azonban felülbírálták korábbi döntésüket, és a csontok méltóbb elhelyezését kezdeményezték. Így jutottak el a főrabbihoz és az auschwitzi tábor területén működő múzeumhoz, s a tanácskozást követően a zsidó közösséget kérték meg a maradványok eltemetésére. Ezt a United Synagogue hitközség vállalt magára. Ez a közösség Európa legnagyobb, mintegy 40 000 tagot számláló hitközsége, és az ortodox szokások szerint működik.

„Reményeim szerint a temetés, melyen a zsidó közösség tagjai és nem-zsidók egyaránt részt vesznek, megadja azt a tisztességet és megbecsülést az áldozatoknak, melyet sem életükben, sem halálukban nem kaptak meg” – mondta Diane Lees, a múzeum igazgatója.

„Mártírjaink végre megfelelő zsidó temetésben részesülhetnek, egy szerető közösség szárnyai alatt. Tőlük és még oly sokaktól ezt megtagadták a holokauszt során. Sírjukba izraeli földet helyezünk” – állt Mervis főrabbi közleményében.

„Amikor a táborokat felszabadították, a túlélők azonnal a hozzátartozóikat kezdték keresni. A legtöbben szinte az összes rokonukat elvesztették, sokan teljesen egyedül maradtak. Nem tudtak elbúcsúzni tőlük és nem adhatták meg nekik a végtisztességet. Meggyilkolt zsidók millióitól tagadták meg a méltó temetést. E szertartás célja, hogy ima kíséretében búcsúztassuk mártírjainkat, de egyben lehetőség is arra, hogy megemlékezzünk a holokauszt összes áldozatáról. Ígérjük, hogy a jövőben is megteszünk mindent, hogy emléküket megőrizzük” – mondta Karen Pollock, az oktatással foglalkozó Holocaust Educational Trust igazgatója.

A szertartáson 1200 ember vett részt, köztük ötven holokauszt túlélő, több hitközség  és egyház képviselője, Izrael Állam londoni nagykövete, továbbá a brit kormány és a királyi ház küldöttsége.

zsido.com

Forrás: The Guardian

Megszakítás