A terror legújabb áldozata: egy háromgyermekes anyát lőtt le egy arab terrorista lánya szeme láttára Hevron mellett, tudósítanak az izraeli hírportálok.

Batseva Nigri otthonából, Bét Chágájból utazott a közeli Kirját Árbába lányával és egy falubeli férfival, Árje Gottliebbel, amikor két terrorista elállta az autó útját, majd egészen közelről több mint húsz lövést adtak le a járműben ülőkre. Az autót vezető Gottliebet súlyos állapotban szállították a beer-sevai Szoroka kórházba, ahol megoperálták, állapota stabil. Az autóban utazó 12 éves lány fizikai sérülést nem szenvedett. A terroristák elmenekültek a helyszínről, a merénylethez vélhetően használt gépkocsit egy völgybe taszították és felgyújtották.

Batseva Nigri, aki Efrát városában dolgozott óvónőként, ebben a hónapban már az arab terror negyedik , ez év kezdete óta pedig a 28 halálos áldozata. A merényletet a Mahmud Abasz vezette PFSZ-hez tartozó Al-Aksza Mártírjainak Brigádja vállalta magára. Az izraeli hadsereg körbezárta Hevront és a környékbeli arab falvakat, és órákkal később le is tartóztattaák a merénylőket Eközben tovább folyik a kutatás a két halálos áldozatot követelő szombati merénylet elkövetői után. Szombaton két zsidó férfi – apa és fia – tértek be egy arab város autómosójába, ahol közvetlen közelről gyilkolták meg őket.

A terrortámadások száma az elmúlt másfél évben igencsak megnőtt. Az izraeli hadsereg éjt nappallá téve dolgozik újabb és újabb sejtek felderítésén és merényletre készülő terroristák lefülelésén.

Batseva Nigrit még hétfőn végső nyugalomra helyezték otthona, Bét Chágáj temetőjében. Rokonok és barátok egyaránt megemlékeztek a jószívű, a közösségben tevékeny részt vállaló asszonyról:

„szinte minden szombaton együtt mentünk imádkozni. Nagyon szerettem veled beszélgetni a padon, büszkén meséltél a gyerekekről, és arról, hogy milyen elégedett vagy a munkáddal. Hálás vagyok, hogy volt egy közeli barátom, aki támogatott és ösztönzött, aki bölcs tanácsokat adott. Egy cél vezetett: mindig, minden körülmények között adni”

– mondta gyászbeszédében Nigri barátnője.

Jocháj Damari, a hevroni regionális önkormányzat vezetője másokkal együtt az izraeli kormányhoz intézte szavait:

„Nem elég elfogni a gyilkosokat. A katonáink ezt hősiesen megteszik. Meg kell előznünk a következő halálos áldozatot követelő merényletet, ki kell szárítanunk a mocsarat, a palesztin hatóságot, mely terrorra oktatja a fiatalságát. Erős kézzel kell cselekednünk.”

Nigri testvére a következőket mondta: „Akárhova mentél, mindenhova világosságot vittél. Energiád és életörömöd ragadós volt. Erősek leszünk, és vigyázunk anyára és drága gyermekeidre. Egy és egységes család maradunk. Megígérem, hogy mesélek rólad Noámnak. Az Örökkévaló küldjön erőt a családnak. Bárcsak mindenki legalább egyetlen dolgot tanulna tőled, a világ máris jobb hellyé válna”.

Emléke legyen áldott!

 

Megszakítás