Nagykanizsa a helyi turisztika fellendítését megcélozva készíti a hamarosan letölthető KanizsAPP névre hallgató alkalmazást. Az applikáció a Zala megyei város ismert és kevésbé ismert értékeit kívánja bemutatni, többek között a zsinagógát is.
A virtuálisan bemutatandó épületek között szerepel a Thúry György Múzeum, az Alsóvárosi templom és a majdnem kétszáz éves zsinagóga is. A 3DIM együttműködő partnere, a Fantastigo felkérésére készítette el a zsinagóga „szkennelést” is, melyet ide kattintva barangolhatnak körbe az olvasók.
Nagykanizsára a zsidók az 1700-as évek első felében kezdtek beköltözni, miután a Batthyány család birtokaira hívta őket. A viszonylag korai betelepülésnek köszönhetően mintegy száz évvel később nemcsak a környék, de országos szinten is jelentős zsidó közössége borult itt virágba. 1840-ben, amíg más településekre, csak akkor, a szabad költözködést megengedő törvényt követően költözhettek zsidók, addig Nagykanizsán már ezer fő élt, mely az összlakosság majdnem ötödét, pontosabban, a 18,2%-át jelentette.
Az első imaházukat a nemesi birtokon emelt „Kis Sörházban” rendezték be 1745-ben, mely azonban sem külalakjában, sem méretében nem felelt meg az egyre gyarapodó közösségnek. Idővel a vagyonosabb családok teljesen távolmaradtak a sörházi imateremtől és saját, úgynevezett „házi templomokat” („klojz”) tartottak, de több panaszos hitközségi feljegyzés bizonyítja azt is, hogy több szegény család is elmaradt a régi, dohos teremtől.
A századfordulón egyre többen várták a zsinagóga kérdésének megoldását, melyet az elöljáróság szerencséjére a helyi herceg is felkarolt. 1804-ben az uradalmi építőmester, Wojta Ferenc készített terveket az épületre, melynek helyszínéül Batthyány Lajos herceg adományozta 1806-ban a telket, továbbá 47.500 falitéglát, tetőzsindelyt és gerinczsindelyt is fuvaroztatott. Jóllehet, az ajándék építőanyagokat nem a zsinagógához használták fel, ugyanis annak az építése még váratott magára, így azokat a hitközség „kölcsönadta”, vagyis a munkálatok valós megkezdésekor az ellenértékét kérték vissza, mely 1807. július 7-ére esett. Az alapzárókövet Batthyány Fülöp herceg 1810. augusztus 10-én rakta le, benne többek között:
„Ez az alapkő, mondja az alapkőben elhelyezett okirat, örök emléke legyen Battyhány Fülöp herceg kegyeinek. Adja az ég, hogy őbenne ugyanaz az emberbaráti szellem nyilvánuljon meg, amely atyja, Batthyány Lajos cselekedeteit áthatotta. Mi jó és balsorsban a hercegtől várjuk oltalmunkat és védelmünket.”
Az új lendületet kapott építkezés azonban újból megtorpant, miután rájöttek, hogy a Wojta-féle terv mégsem felel meg a kívánalmaknak. Elsősorban annak méretezésével voltak problémák. Az új terveket egy bécsi Ehrmann és egy marburgi Marek építőmester készítette, melyek alapján csak 1817-ben folytatták a munkát. A zsinagógát végül 1821. szeptember 14-én avatták fel.
A ma is látható frigyszekrényt Dr. Horschetzky Mór, a korszak egy megbecsült orvosa és Tachauer nagykereskedő rendelte meg 1820-ban a bécsi Hoffmann és Preiszach cégtől. A belső teret a kék és az arany színek visszafogott díszítései dominálták. Az avatott szemeknek feltűnhet, hogy a két emeletes női karzatból az egyik későbbi toldalék, mégpedig az első emeleti, melyet csak 1844-ben, az orgona beépítésekor helyeztek el. Az épületet 1883-ban tatarozták, 1890-ben pedig tovább bővítették az első emeleti karzatot.
A zsinagóga nyugati, főbejáratánál 1921-ben állították fel a 77 hősi halált halt első világháborús nagykanizsai izraelita katona emlékművét (549 férfiú vonult be a hitközség berkeiből). Ekkor még a hitközség tagjai legrosszabb rémálmukban sem sejtették, hogy alig két évtizeddel később, ugyanitt a holokauszt-áldozatainak emlékére két fekete obeliszknek is magasodnia kell.
1944 tavaszán, az ezernyolcszáz kanizsai ember mellé a körényékbeliekkel együtt mintegy háromezer ártatlant zsúfoltak össze a nagykanizsai gettóban, majd április 28-án (más forrás szerint április 29-én), a munkácsi transzporttal együtt innen indult az első tömeges deportálás Magyarország területéről. A zsinagóga kertjében 2004 óta az áldozatok nevével felvésett, kettétörtött mózesi kőtáblapár tömbje emelkedik, mely Rétfalvi Sándor és Fáskerti István alkotása.
Ma még egy kisebb méretű hitközség működik Nagykanizsán, ám a nagyzsinagógát már évtizedek óta nem használják. A belsejében az elpusztítottak, egykori kanizsai zsidók képeit és történeteit láthatjuk. Az omladozó épület ilyen állapotában is tekintélyt parancsol, bár az utcafronttól láthatatlan, mivel zárt udvarban helyezkedik el. A Fő utca 6. íves, kocsibejárós kapuja felett Dávid-csillag látható.
A virtuális bejárás alkalmával, akik a második emeleti, egyébként üres, déli női karzatot is végigpásztázzák, lehet szembetűnő, vagyis inkább meghökkentő négy, cirill betűs felirat látványa. Közöttük idézet Sztálintól és részlet az 1944–1977 között használt szovjet himnuszból:
„Sztálin úgy nevelt föl, hogy népünkhöz hívek
És munkán is, harcon is hősök legyünk.”
Rejtélyes, hogy mikor és ki írhatta fel a kommunista szövegeket, melyek kalligrafikus megformálása, és az hogy több színnel írták, azt mutatja, hogy az illető nem siethetett a munkájával. Bár Nagykanizsán még a nyolcvanas évek elejéig rabbi is funkcionált, elképzelhető, hogy nem is tudtak a felírásokról, de még az sem biztos, hogy az asszonyok látták, hiszen a holokauszt pusztítása után annyira lecsökkent a hitközség létszáma, hogy sajnos bőven elég volt az első emeleti karzat is… A cirill szövegek lemeszelése, a műemléki épület teljeskörű felújítása még várat magára.
Cseh Viktor
Az illusztrációk a 3DIM által készített virtuális alkotásból kivágott képek.
A cirillbetűs feliratok fordításáért köszönet illeti Dohi Gabriella muzeológus, fotográfust.
Forrás:
Villányi Henrik dr., „A nagykani- zsai izraelita hitközség”, in: Barbarits Lajos (szerk.), Magyar városok monográfiája – Nagykanizsa. Nagykanizsa, Budapest: A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatal, 1929. 251–262.