Három régi zsinagóga kapott támogatást egy New York-i magán műemlékvédelmi szervezettől, amely a város épített értékeinek megőrzésével és helyreállításával foglalkozik. A támogatási program, amely idén több mint 228 ezer dollárt (80 millió forint) osztott ki 14 vallási funkciójú épületnek, ezúttal a „külső helyreállítási projektek tervezéséhez és megvalósításához” nyújt megfelelő támogatást a gyülekezeteknek – írja a jta.
Manhattanben a Kehila Kedosha Janina 10 ezer dollárt kapott a tető cseréjére. Az 1927-ben épült zsinagóga egy romanióta közösséget szolgál. Ők görög gyökerű zsidók, akik hagyományaikban eltérnek az askenázi és szefárd közösségtől is. A zsinagóga egyben múzeum, de szertartásokat is tartanak és minden évben van görög fesztivál. Az épületet 2004-ben a város műemlékké nyilvánította.
Brooklynban a Crown Heights-i Kol Izrael Gyülekezet 25 ezer dollárt kapott szintén tetőcserére, tetőablakok helyreállítására. Az 1924-ben alapított és a honlapjuk szerint „Brooklyn legrégebbi, folyamatosan működő ortodox közösségének” mondható modern ortodox gyülekezet 75 tagháztartást szolgál ki, és évente több száz embert ér el olyan programokon keresztül, mint például a közösségi étkeztetés. A zsinagóga 1927-ben készült el, 2009-ben felvették a nemzeti műemlékek listájára.
A harmadik, a Young Israel Beth El, egy Borough Park-i ortodox zsinagóga 20 ezer dollárt kapott a falazat rekonstrukciójára. Az épületet 1923-ban tervezték kiemelt figyelmet fordítva az akusztikára. Brooklyn „Carnegie Halljának” nevezik, egykor neves kántorokat hívtak meg ide. A zsinagóga évente 1200 embert ér el a szertartásokon, talmudtanuló csoportokon, közösségi programokon és koncerteken keresztül.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.