HANUKA: A FÉNY ÜNNEPE

Annak az időszaknak állít emléket, amikor a görög uralom a zsidó népet a vallása miatt üldözte. Szentélyüket meggyalázta és tisztátalanná tette.

Amikor a zsidók i.e. 165 -ben leverték az őket elnyomó hatalmat, Szentélyüket kitakarították, majd újra szentelték és a menórában gyújtott mécses 8 napon át égett.

A fény ünnepét idén, az 5775-ös évben is nagyszabású ünnepségsorozat teszi még fényesebbé.
AZ ÜNNEPSÉG PROGRAMJAIBÓL

 

December 16 – 23. Nyugati tér, minden nap (péntek kivételével) 18 órai kezdéssel

December 20., Műkorcsolya Pálya, Városliget 20.30 órai kezdéssel

December 16-17-18. Új-lipótvárosi gyermekkarnevál 16:30 órai kezdéssel

December 17. Nyugati tér, Alef Kids Gyermek Hanuka18 órai kezdéssel

December 21., Hanuka Alef Kids Karnevál, Óbuda 10:00-13:00 óra között

 
NYUGATI TÉR

December 16., kedd

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Magyarország köztársasági elnökének ünnepet köszöntő levele. – A levelet felolvassa Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész.

 

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása.

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Sabbathsong Klezmer Band

 

Díszvendég:    Dr. Tarlós István Budapest főváros főpolgármestere

                        Vattamány Zsolt Budapest VII. kerülete, Erzsébetváros polgármestere

                        Dr. Hassay Zsófia Budapest VI. kerülete, Terézváros polgármestere

                        Bús Balázs Budapest III. kerülete, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Karácsony Gergely Szilveszter, Budapest XIV. kerülete, Zugló polgármestere

Dr. Tóth József, Budapest XIII. kerület polgármestere

 

December 17., szerda

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása és gyermek karnevál.

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes

 

 

Díszvendég:    Gera Zoltán, az FTC és a magyar válogatott labdarugója

 

 

December 18., csütörtök

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes

Díszvendég:    Őexc. Ilan Mor, Izrael Állam rendkívüli és meghatalmazott
budapesti nagykövete.

M. André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének követtanácsosa, ideiglenes ügyvivő

 

December 20., szombat

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes

Díszvendég:    Winkler Róbert, újságíró, televíziós és rádiós műsorvezető

Szily László, a Cink.hu internetes blog újságírója

 

December 21., vasárnap

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes

Díszvendég:    Heisler András a MAZSIHISZ elnöke

Köves Slomó az EMIH vezető rabbija

 

December 22., hétfő

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes
Díszvendég:    Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Budapest díszpolgára, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.

                        Lesi László Csaba, azaz L.L. Junior, magyar rapper, előadó-dalszerző

 

December 23., kedd

 

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.

Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.

Közösen elmondott imádság.

A Hanukia lángjának fellobbantása

Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes

Díszvendég:    Heller Ágnes, Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár

Tóth Krisztina magyar költő, író, műfordító

 

 
VÁROSLIGETI MŰJÉGPÁLYA

December 20., szombat

20.30 A Hanukia lángjának fellobbantása.

Curling, korcsolya, zene, tánc forró tea és hanukai fánk.

 

Belépő: 1500 Ft/fő, elővételben: 1000 Ft/fő

Jegyelővétel december 10-ig a Keren Or Központban!

Cím: 1052 Budapest Károly körút 20.

Elérhetőség: Tel: 268-0183
ALEF KIDS

 

 December 16-17-18. Új-lipótvárosi gyermekkarnevál
16:30-19:00-ig Parksarok Játszóházban

 

December 17., szerda

18.00 órától AlefKids program a Nyugati téren

 

Fellép: Balasnikov Aron, izraeli zenész és énekes

 

December 21., vasárnap

 

HANUKA KARNEVÁL –

FERGETEGES CSALÁDI ÉS GYERMEKPROGRAM! 10:00-13:00 óráig

 

Programjainkból:

 

Rodeó bika,

hanukai olajgyár,

ugráló vár,

vattacukor,

arcfestés,

ünnepi sütés.

 

Várunk szeretettel az Álef Kids Központban

(Cím: Óbudai Zsinagóga, Lajos utca 163)

További információ: Szilánk Zsuzsa: 06-30-990-3694

Belépő: 1000 Ft gyermekenként

Megszakítás