Kedd este, ez első hanukai gyertyagyújtás alkalmával lobbantak fel az ünnepi fények Varsóban, a Sejm épületében.

A ceremóniára Mateusz Morawiecki, az új miniszterelnök beiktatása után került sor. Morawieczki már a beiktatási beszédében meleg szavakkal emlékezett meg országa zsidó közösségéről és azokról a lengyel hazafiakról, akik „zsidó testvéreiket mentették” a holokauszt évei alatt, s tettükkel „megmutatták mit jelent igazi lengyelnek lenni”. Az erősen nacionalista Jog és Igazság párt színeiben politizáló Morawieczki korábban nyíltan beszélt zsidó gyökereiről is.

A gyertyagyújtáson megjelent a miniszterelnök apja, Marek Kuchciński, a parlament szóvivője, Anna Azari, az izraeli nagykövet és a lengyelországi zsidó szervezetek képviselői is.

„A Sejmben már hagyománnyá vált a hanuka közös köszöntése. Ebben az időszakban, mely kiemelkedően fontos mind a zsidó, mind a lengyel kultúra számára, ezek az összejövetelek különleges fontossággal bírnak a Lengyelországban élő zsidó és lengyel közösségek kapcsolatának megerősítésében.” – mondta a szóvivő.

Shalom Dov Ber Stambler rabbi, a Chábád mozgalom varsói képviselője kiemelte hanuka bölcsességet és toleranciát hirdető, univerzális üzenetét. „Most a fény Lengyelország szívéből, a lengyel parlamentből árad ki szerte a világra, a megosztottság feletti egységet hirdetve és minden jót kívánva nemzeteink számára.” A rabbi megemlékezett Jeruzsálem kiemelt szerepéről a hanukai események során: „A szentély, ahol az eredeti menóra fénylett, a zsidó nép spirituális és fizikai fővárosában, Jeruzsálemben állt. Jeruzsálem több, mint egy földrajzi hely. Jeruzsálem nevében és lényegében is magában hordozza az egyik legnagyobb értéket, a békét. Ez az érték játssza a főszerepet ezen az ünnepségen is, mely összeköti ezt a helyet Jeruzsálemmel.”

Anna Azari, Izrael Varsóba akkreditált nagykövete kiemelte, hogy még egy olyan jelentős politikai esemény mellett, mint az új miniszterelnök beiktatása, is fontosnak tartották a hanuka közös megünneplését a Sejmben.

Csütörtök este, a harmadik hanukai láng fellobbantásakor a lengyel elnöki palotában rendeztek ünnepséget.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás