Hanuka hatodik estéjén, december 29-én este újból nagyobb tömeg gyűlt össze a Nyugati téren, hogy az EMIH szervezésében közösen vegyenek részt a fény ünnepén. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija köszöntötte az jelenlévőket, majd kiemelte, hogy a zsidó nép történetében számos csoda történt, nem csak a Makkabeusok győzelméhez köthető, melyet Hanuka alkalmával ünneplünk. A mindennapjainkban, a hétköznapi életünkben is rengeteg csoda történik: fontos, hogy elérjük, felismerjük és hirdessük is ezeket. A vezető rabbi egy régi történeten keresztül fejtette ki, hogy a trenderli épp azért kapcsolható a hanuka ünnepéhez, mert ez a hagyományos játék folyton mozgásban van, nem marad egy helyben, de elfér a kezünkben is, és nem hivalkodó módon hirdeti a csodát. Nekünk is ilyen életet kell élnünk, mozognunk, változnunk kell folyamatosan egy pozitív irányba.
 
Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára kifejtette, idén egy időben ünnepel a zsidó és a keresztény világ, ami szimbolikusnak is tekinthető. Közös feladatunk az államtitkár szerint, hogy erősítsük azt, ami közös bennünk, és fogadjuk el a különbségeket. Mindezek alapján a magyar kormány pedig természetesen kész a dialógusra a zsidó felekezetekkel, bármilyen témában. Sajnálatos módon az antiszemita cselekmények száma növekszika világban, de a kormány Magyarországon a törvény szigorával lé fel ezek ellen – zárta gondolatait Dr. Latorcai Csaba.
 
Az Alef Kids gyermekcsoport tagjai és oktatói is részt vettek a mai ünnepen, ami még különlegesebbé tette az énekkel és tánccal kísért lezárását a Hanuka hatodik napjának.
 
Legközelebb december 31-én szombat este 18:00 órakor várunk a Nyugati téren
Programok: közös imádság • a Hanukia lángjának fellobbantása • pálinkakóstoló • zene • tánc • hanukai fánk
 

 
 
 
 
 
 
Megszakítás