Az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megérkezett Washingtonba, ahol várhatóan véglegesítik és aláírják a hosszú idő alatt kialakított stratégiai biztonsági megállapodást az Egyesült Államokkal.

A megállapodást tavaly november óta próbálta tető alá hozni a két fél. Gigantikus összegről, 38 milliárd dollárról van szó, ami a következő 10 évre szól, ebből 5 milliárdot rakétavédelmi rendszerek fejlesztésére költenek, amiből természetesen az Egyesült  Államok is profitál.

Az előző megállapodás 2018-ban jár le, ez még 30 milliárd dollárról szólt. A valóságban a keret nagyobb lett, mert a Kongresszus hozzájárult különböző kiegészítő megállapodásokhoz, évi 500 millió dollár értékben, így a végösszeg 35 milliárd dollár körül alakult.

A most kialkudott összeg jóval alacsonyabb, mint, amit Benjamin Netanjahu szeretett volna. Az izraeli miniszterelnök 45 milliárd dolláros keretet akart eredetileg. Ezen kívül Izrael belement abba a korlátozásba is, hogy extra igényekkel forduljon a Kongresszushoz, ezt legfeljebb rendkívüli helyzet, például háború esetén teheti.

A félreértések elkerülése végett az Egyesült  Államok nem pusztán jótékonykodik: egyrészt magasan fejlett rendszerekhez jut, másrészt az új megállapodás szerint az egész összeget amerikai fegyvergyártóknál kell elköltenie Izraelnek. A legutóbbi szerződés még lehetővé tette, hogy a támogatás 26 százalékát Izraeli cégeknek fizessék ki.

Kép: haaretz.com