A hetiszakasz után felolvasott prófétai részlet még mindig Jesája próféta könyvéből származik – a hét vigasztaló háftárá közül ez a harmadik. Mint már többször említettük, e szakaszok központi eleme a vigasztalás. Ezeket a részeket a tisá beáv böjtjét követő szombattól egészen ros hásánáig olvassák fel a zsinagógákban, hogy a Jeruzsálemet korábban heteken át gyászoló nép vigasztalást nyerjen általuk.

Ez a prófétai részlet részben megegyezik a Noách hetiszakaszhoz, a Tóra második hetiszakaszához kapcsolódó prófétai szemelvénnyel.

A prófécia középpontjában az a kérdéskör áll, hogy Izrael népe hogyan térhet vissza ismét korábbi fényéhez. Épületei drágakövekből készülnek majd, gyermekeiket békében nevelhetik, városaik pedig biztonságosak lesznek. Isten arra is emlékezteti népének tagjait, hogy bármi is történik velük, az az Ő határozata alapján történik. Ha úgy akarja, akkor megerősödnek és ez meg is fog történni. Jesája próféta arra is ígéretet tesz, hogy Isten segítségével a zsidók ismét legyőzhetetlenek lesznek:

Szegény te, szélhányatott, megvigasztalatlan, íme fénymázba rakom köveidet és zafírokkal alapítlak meg. És teszem rubinttá ormaidat és kapuidat karbunkuluskövekké, és egész határodat drágakövekké. És mind a fiaid az Örökkévaló tanítványai, és sok lesz fiaidnak békéje. Igazság által szilárdulsz meg, távol lesz a nyomorgatástól, mert nem kell félned, és a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád. Ha seregelve sereglenek, nem tőlem való ez; aki sereglik ellened, elbukik rajtad. Íme, én teremtettem kovácsot, aki megfújja a szén tüzét és előhoz szerszámot művéhez; és én teremtettem pusztítót a rontásra. Minden szerszám, mely ellened alkottatik, nem fog beválni, és minden nyelvet, mely ítéletre támad ellened, elkárhoztatsz: ez az Örökkévaló szolgáinak birtoka és igazságuk tőlem, úgymond az Örökkévaló. (54:11-17)

A háftárá második felében Isten megismétli az ígéretét, ám egy kikötést is tesz: a zsidóknak vissza kell térniük Hozzá annak érdekében, hogy megkapják a jutalmukat:

Hallgatva hallgassatok rám, hogy jót egyetek, és kövérségben gyönyörködjék lelketek. Hajlítsátok fületeket és jöjjetek hozzám, halljátok, hogy föléledjen lelketek, hadd kössek veletek örökké tartó szövetséget, a Dávidnak jutott maradandó kegyeket. (55:2-3)

Ahogy Isten királlyá emelte az egyszerű származású Dávidot, úgy emeli majd fel a népét szomorú helyzetükből. Hallgassatok Istenre és mindenetek meglesz, járjatok az Ő útjain és élvezzétek az örök szövetséget közte és a népe között, ez a háftárá végső üzenete.

Hetiszakasz: Reé

Háftárá: Jesája 54:1155:5

Megszakítás