A fekete tengeri sünök szinte teljes egészében kihaltak az Ejláti-öbölben az elmúlt néhány hét során, s ez végzetes hatással lehet a korallokra. A pusztulás okát még kutatják, de hasonló jelenségről számoltak be Jordániában, Egyiptomban és Szaúd-Arábiában, és riasztó a helyzet a Földközi tenger törökországi és görögországi partvidékén is – írja az Arutz7.
„A korallzátonyok már így is igen nagy veszélynek vannak kitéve, és ez tovább súlyosbodott a mostani, váratlan események hatására. Az Ejláti-öböl történetében még nem volt példa ilyesmire. A pusztulást egy fertőző csillós parazita váltotta ki, mely a Földközi-tengerből került a Vörös-tengerbe. Először az öböl északi részén fekvő üzemekből vagy szállodákból származó szennyezésre vagy mérgezésre gyanakodtunk, de amikor megtudtuk, hogy a környező országokban is hasonló a helyzet, majd láttuk, hogy az ejláti vízalatti obszervatóriumban, illetve a kutatólaboratóriumokban élő tengeri sünök is pusztulnak, egyértelművé vált, hogy járványról van szó” – mondta Dr. Omri Bronstein, a Tel-Avivi Egyetem kutatója.
„A baktérium igen gyors és erőszakos módon öl: az egészséges tengeri sün két nap leforgása alatt csontvázzá válik. Mivel a tengeri sünök nagy mennyiségű algát fogyasztanak, felmerült a veszélye annak, hogy a megnövekvő algamennyiség megfojthatja a korallokat, ha az alga miatt nem jutnak elegendő napfényhez”
– tette hozzá.
A tengerbiológusok felhívták a figyelmet arra, hogy a múltban már bekövetkezett egy hasonló ökológiai katasztrófa. 1983-ban a Karib-tengerből haltak ki a tengeri sünök, ami az algák túlszaporodását eredményezte s a napfénytől elzárt, korábban az ejlátihoz hasonló, színes trópusi korallzátonyok csakhamar algamezővé változtak.
A szakemberek most az Izraeli Természetvédelmi Hatósággal együttműködve próbálják orvosolni a helyzetet, hogy elkerülhető legyen a korallok visszafordíthatatlan pusztulása. „Véleményem szerint sürgősen egészséges tenyészállományt kell létrehoznunk, hogy szükség esetén a jövőben vissza tudjuk őket juttatni a természetbe. Akárcsak a COVID-19 esetében, jelenleg senki sem tudja, mi fog történni. Elképzelhető, hogy a járvány magától megszűnik, de az is lehet, hogy sok éven át velünk marad. Ez egy összetett feladat, de feltétlenül szükséges, ha biztosítani akarjuk ennek az egyedülálló fajnak a túlélését, melynek nélkülözhetetlen szerepe van a korallzátonyok jövője szempontjából” – mondta Dr. Bronstein.