Hogyan erősítsük meg a nők helyzetét a zsidóságon belül?

 

A női egyenjogúság kérdése nem kerüli el a zsidóságot sem. Legyen szó családalapításról, munkáról vagy zsinagógai életről, fel kell tennünk magunkban a kérdést: hol van a zsidó nők helye?

 

Ezrát násim  – nők a zsinagógában

Utóbbi időben több fórumon bukkant fel az a gondolat, hogy a magyar zsidóság „nem halad eléggé a kor­ral”, és itt az ideje, hogy a nők a férfiakkal megegyező módon vegyenek részt a hitéletben. Vagyis a zsinagógában számítsanak be a min­jenbe, előimádkozhassanak, stb. A gondolatok megfogalmazói úgy vélik, ezzel szélesebb tömegeket le­het­ne visszavonzani a zsidósághoz és elérni, hogy aktív részesei le­gye­nek a közösségi életnek.

Egyetértek az alapgondolattal: nem lehet karba tett kézzel ülni és várni, hogy a százezer főre becsült magyar zsidóság magától találjon vissza a zsinagógába. Hogy is várhatnánk ezt el olyanoktól, akiknek már a nagyszülei se kaptak rendes zsidó nevelést? Valóban ki kell lépnünk a komfortzónánkból, megkeresni a gyökereiket teljesen elvesztett zsidó testvéreinket és eléjük tárni az autentikus zsidóságot, gazdag hagyományával, kultúrájával, különleges spiritualitásával, isteni útmutatásával. Azt azonban nem hiszem, hogy az ősi hagyomány leverése, megtiprása árán lehetne és kellene megnyerni a zsidóságnak a következő generációt.

 

A saját otthonunkban kell keresni a boldogságot

Férjem gyakorta említ egy történetet, amit mesterétől, Grün­wald Jó­zsef (1905–1984) pápai rabbitól hallott a híres krakkói zsi­nagógának, az Ájzik ben Jáákov (jid­disül: reb Ájzik reb Jékelsz) sűlnek a történetéről1. Eszerint a 17. század elején élt Krakkóban egy szegény zsidó, bizonyos reb Áj­zik. Egy éjjel álmot látott, amiből meg­tudta, hogy ha elmegy Prágába és ott az egyik híd lábánál ásni kezd, nagy kincsre fog bukkanni. Reb Áj­zik hosszas vívódás után el is utazott Prágába, felkereste a hidat, ám csalódottan látta, hogy állandóan őrök járkálnak a környéken. Napokig leskelődött, hátha ki tudja figyelni, mikor tudna észrevétlenül nekifogni az ásásnak – addig, mígnem az egyik őrnek feltűnt, hogy ál­landóan ott lábatlankodik egy rongyos zsidó. Elkapta Ájzikot és ki­kérdezte, mit keres ott. Nem volt mit tenni, reb Ájzik elmondta, hogy mit álmodott. Erre az őr nagyot nevetett, és azt mondta: „micsoda ostobaság, én meg azt álmodtam, hogy egy bizonyos krakkói reb Ájzik reb Jékelsz kályhája alatt kéne ásnom, hogy kincsre leljek.” Reb Áj­zik erre már indult is haza, és cso­dák csodájára a saját kályhája alatt valóban kincsre bukkant. Az im­már meggazdagodott zsidó egy egész zsinagógát építtetett a kincsből, ami a mai napig viseli a nevét Krakkóban.

Ebből a történetből azt a tanulságot vonta le Grünwald rabbi, hogy az ember sokszor kergeti a boldogságot, ahelyett, hogy a saját otthonában fedezné fel azt.

Így van ez a mi esetünkben is. Nem idegen, külső szokásokkal kell a zsidóságot érdekessé tenni, hiszen megvannak benne azok az értékek, amik megfognák a mai modern embereket is, csak fel kell tárni és be kell mutatni ezeket. Így van remény, hogy ez az útkereső generáció a saját ősei kultúrájában fogja megtalálni, amire szüksége van.

 

Háttérbe szorulnak-e a férfiak

Nem azért nem lelkesedem az ötletért, hogy a nők és a férfiak egyforma szerepkörben vegyenek részt a zsinagógai életben, mert attól félek, hogy a férfiak háttérbe fognak szorulni, vagy mert ne tudnék örülni más örömének – itt egy háláchikus elvről van szó.

A Talmud2 több oldalon keresztül sorolja azokat a bibliai utasításokat, amikben a nők kötelezettségei és a kifejezetten rájuk vonatkozó tilalmak szerepelnek. Ebből kiderül, hogy a nőkre ugyanazok a tilalmak vonatkoznak, mint a férfiakra, de fel vannak mentve az időhöz kötött tevőleges parancsolatok alól. Miért menti fel az Örökkévaló a nőket egy sor micva alól, miközben a férfiak sosem kapnak engedményt? Azért, hogy a nők jobban ráérjenek a család gondozására és a gyereknevelésre3. Például ne forduljon elő, hogy amikor a gyerek felkel, nincs otthon az anyukája, mert a minjenbe kellett mennie imádkozni4. Ezzel Isten kinyilvánítja, mennyire fontos érték a család és a következő generáció megteremtése, felnevelése – fontosabb, mint a minjenben való imádkozás.

Emellett, ha valaki valamely parancsolat alól fel van mentve, akkor ugyanazt a parancsolatot nem teljesítheti mások nevében5 – pl. ha nem kell részt vennie a Tóraolvasáson6, akkor nem is olvashat a közösség nevében.

 

Ássuk ki a kemence alól a bevált módszereket

Most három olyan ősi zsidó értéket szeretnék bemutatni, amelyek napjaink társadalmában is segítenének a nők és férfiak együttélésében és abban, hogy a nők megkapják a minden embert megillető tiszteletet és egyenlő bánásmódot. Ugyanis na­gyon fontos, hogy a nők státu­szán javítani tudjunk, csak épp úgy gondolom, rossz irányba haladunk azzal, ha teljesen lebontjuk a nők és a férfiak közti elválasztó vonalakat. Ezt látjuk a hírekben, a reklámokban, a mindennapi életben: a társadalom minden szintjén visszaélnek a nők helyzetével, zaklatják őket, életeket és családokat döntve romba. Ha a nők helyzetén szeretnénk tehát segíteni, akkor ássuk ki a kemence alól a bevált módszereket és ezzel biztosítsuk, hogy a nők ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe sem otthonuk falain belül, sem pedig azon kívül.

 

Jichud – a kísértés elkerüléséért

Míg az elszakadt zsidók visszagyűjtése közben le kell vernünk a „falakat” és ki kell mennünk a tömegekhez, a nők és férfiak esetében pont fordítva, meg kell erősítenünk a falakat, hogy mindenkinek meglegyen a saját „térfele”, amin biztonsággal mozoghat.

A zsidóság évezredes válasza erre a jichud törvénye7, miszerint egy fér­fi és egy nő, akik nem közvetlen ro­konok és nem házasok, nem lehetnek kettesben egy zárt szobában kí­sértésnek téve ki ezzel magukat, még akkor sem, ha pl. egy irodában dolgoznak. De miért akarnánk el­ke­rülni a kísértést? Nem nagyobb do­log, ha az ember hősként megküzd a különböző kihívásokkal? A zsidóság szerint nem: inkább ne kockáztassunk olyan dolgokat, ami­ben könnyen megbukhatunk, ma­gunknak és másoknak is csak ár­tunk vele, felesleges kihívnunk         magunk ellen a sorsot. Ahogy a mindennapi reggeli imában is mond­juk: „ne vígy minket se bűnbe, se kísértésbe…”8, vagy József Attilát idézve, „nem muszáj hősnek lenni”9.

 

Cniut – a kellemetlenségek elkerüléséért

A cniut, amit magyarra leginkább il­lendőségnek, visszafogottságnak tu­dunk fordítani, részint az öltözködési, részint a viselkedési normákra vo­natkozik. Olyan normarendszert ta­kar, mely életünk minden napját át­szövi és segít meghúzni a határainkat.

A cniut szerinti öltözködés10 nem azt jelenti, hogy egy nőnek ne le­het­ne szépen, divatosan, kedve szerint öltöznie, csupán azt, hogy má­sok előtt ne a teste intimitásának szép­ségével, hanem a személyiségé­vel mutatkozzon meg. Az illendő vi­selkedés normáinak betartása           ugyan­akkor azt biztosítja, hogy az olyan közegben, ahol férfiak és nők együtt vannak, ne érjen senkit ver­bális inzultus.                            

Gyakran tapasztal­hatjuk, hogy nem megfelelő a vi­sel­kedés a vegyes társaságokban és emiatt kellemetlen helyzetbe ke­rülnek a jelenlevő nők pl. illetlen vic­cek miatt. A cniutnak megfelelő vi­selkedés azonban eleve kizárja, hogy ilyen helyzet lépjen fel.

 

Sálom bájit – a következő generáció egészségéért

Ha a nők helyzetének jobbá tételéről beszélünk, akkor mindenképp szót kell ejtenünk a családokról, a családi béke, a sálom bájit fenntartásáról. Sajnos egyre gyakoribb, hogy az emberek azért lépnek ki egy pár­kapcsolatból, mert úgy érzik, meg­unták a társukat, újdonságra vágy­nak, amiről azt képzelik, jobb lesz, mint az előző. Fontos lenne meg­érteni, hogy amikor valaki meg­há­zasodik és családot alapít, ak­kor fe­lelősséget vállal: innentől nem nézheti csak a saját pillanatnyi örö­mét, ha­nem egy egész család ér­dekeit kell néznie.                  

A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a kapcsolatból már szü­let­tek gyerekek, akkor ők az édesanyával maradnak, a róluk való gon­doskodás terhe gyakran szinte kizá­ró­lag az egyedül maradó anyára há­rul, miközben a gyerekek két szülő és két otthon között kezdenek ingázni.

A Tórában11 a válás csak olyan esetekben merül fel, amikor egy házasság véglegesen megromlott és egyértelműen nem működik12, ha minden résztvevőnek objektíven jobb különválni, mint együtt maradni. Minden esetben azt is mérlegelni kell, hogy a válás az egész család jólétének a szempontjából jó vagy rossz-e. Ahogy egy használati tárgyunkat, az autónkat, az óránkat vagy a vízcsapot megpróbáljuk megjavítani, ha elromlik és csak végső esetben dobjuk ki – úgy kellene megpróbálni a kapcsolatokat is megjavítani és megkeresni azokat a jó dolgokat, amik valamikor összekapcsolták a feleket. Ehhez persze meg kell tanulni olyan dolgokat, mint a magunkba nézés, a bocsánatkérés, a hibák felismerése.

 

A gyermekotthonok vezetői

Egy alkalommal megkérdezték Cháná Hecht-et, Sálom Ber Hecht rabbi (Queens, New York) feleségét, mit dol­gozik. Elmondta, hogy ő egy gyer­mekotthon igazgatója. A kérdező elismerően vette ezt tudomásul és megkérdezte, hány gyermekről gon­­doskodik ez a gyermekotthon. Ti­­zennégyről – jött a felelet. A kér­dezőnek gyanússá vált, hogy a Hecht házaspárnak éppen ennyi gye­reke van, így visszakérdezett: a sa­ját gyerekeire gondol? Az igenlő vá­lasz után azonban már nem volt olyan el­ismerő, mint korábban: „Ak­kor ma­ga csak otthon van és ház­tartást ve­zet?” – kérdezte lekezelően. „Mi a kü­lönbség?” – kérdez­te Hechtné, „a saját gyerekeim nevelése és az otthonunk irányítása nem ér annyit, mint az elhagyott gye­rekeké?”

Azt gondolom, ez a történet is jól mutatja, hogy – bár a zsidóság a család gondozását és a gyereknevelést mindennél többre tartja – sokaknak csak a „külvilágban” végzett munka számít értéknek. Ám a zsidóság szemléletében a nők különlegessége nem abban áll, hogy tudnak-e férfimunkát végezni, hanem hogy mindennel, amit csinálnak egy fontosabb célt szolgálnak, amire csak ők képesek.

Úgy látom, azok, akik támogat­ják, hogy a nők a zsinagógai életben aktívabbak legyenek, azok ugyan­akkor háttérbe szorítják a csa­ládalapítást és a gyereknevelést: egy­fajta szükséges rossznak tekintik azt, amit minél későbbre igyekeznek tolni. Mintha nem értenék azt a különleges feladatot, amit egy gyermek világrahozatala és fel­nevelése jelent. Itt nem csupán az a kérdés, hogy valaki mennyire ak­tív a zsinagógában – itt egyfajta élet­szemléletről van szó, melynek kö­zéppontjában a család működteté­se és a következő generáció felnevelése, mint elsődleges cél áll.

 

Nem lehet „elég” engedményt adni… – egy neológ főrabbi véleménye

Ha valóban a zsidóság fennmaradása és a nők egyenjogúságának a megerősítése a célunk, akkor annak a legmegfelelőbb módja az évezredes hagyományok megerősítése volna, melyeknek szerves része a zsidó nők megbecsülése is. Az évezredes szokások átalakításával biztosan nem lehet visszacsalogatni az embereket az évezredes valláshoz.

Érdekes, hogy valamikor a neológia is ezen az állásponton volt. Ahogy dr. Schnitzer Ármin (1836–1914) Komárom neológ főrabbija „Istentiszteletet” című írásában13 fogalmazott: „Sok évi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy minden engedménynek és alkalmazkodásnak a vallási téren más eredménye nincs, mint az, hogy a konzervatív elemeket a másik táborba hajszolják vagy legalább is elégedetleneket teremtenek; a korszellem híveit azonban nem csábítják magukhoz, mert annyi engedményt részükre nem adhatunk, mint amennyit már önmaguknak szereztek.”

 

1 Lásd édesapjának, Grünwald Jáákov Jechezkijá (1882–1941) bánffyhunyadi és pápai rabbinak a könyvében: Vájágéd Jáákov, Moádim, Máámár Potéách jád bitsuvá 15. paragrafus. A történet történelmi hűségéről lásd dr. Yitzchak Alfasi tanulmánya: Sáná besáná 5763 és könyvében Torá vöháláchá 337-340. oldal; 2 Kidusin 29a., 34a-35a.; 3 Lásd Avudráhám, Jeruzsálem 1963, 25. oldal; 4 Lásd Piszké tsuvot, Orách chájim 90. fejezet 102. lábjegyzet; 5 Sulchán áruch, Orách chájim 589:1.; 6 Lásd Mágén Ávrahám uo. 282:6., uo. Áruch hásulchán 11., Misná brurá 12.; 7 Ennek részletei: SÁ, Even háezer 22. fejezet; 8 Sámuel imája Zsidó imakönyv 17. oldal; 9 József Attila: Szállj, 1937; 10 SÁ, Even háézer 115:4.; Orách chájim 75:1-3.; 11 5Mózes 24:1-2.; 12 SÁ, EH 119:3.; 13 Magyar Izrael 1910. március 1. 37. oldal

Oberlander Batsheva írása

 

A cikk az Egység magazin 93. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

Megszakítás