A fonetikus Hágádá újra bestseller
 

Az idei évben is nagy lépés történt régi álmunk felé, miszerint minden zsidó saját hágádát tartson a kezében a széder estéken. Ismét több ezer magyar fordítással és fonetikus átírással ellátott hágádát tudtunk szétosztani, gyakorlatilag minden szédert rendező közösség kért és kapott is belőle. A vállalkozás anyagi fedezetének megteremtéséért köszönetet szeretnénk mondani Dr. Bán Györgynek, Ernsrt Andrásnak és Friedmann Sándornénak, segítségük nélkül nem valósulhatott volna meg tervünk.

                Néhány idézet azokból a köszönőlevelekből, melyek peszách után érkeztek szerkesztőségünkbe.

„A gyerekek fantasztikus örömmel fogadták az ajándékot, és biztosak vagyunk benne, hogy sok család olvasott belőle a széder estén.”

                (Dr. Szeszler Anna főigazgató, Kardos Ágnes judaisztikai koordinátor – Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola és Óvoda)

„Nagylelkű ajándékuk segített nekünk a széder hagyományos megünneplésében. A budai gyülekezet nevében hálánkat fejezzük ki Önöknek.”

                (Dr. Singer Ödön főrabbo. Verő Tamás rabbi, Tordai Péter elnök – BZsH – Budai körzet)

„Az utóbbi évekhez hasonlóan ismét szeretném megköszönni Önnek és a Chábád Lubavics Zsidó Oktatái és Nevelési Egyesületnek a térítésmentesen nekünk felajánlott 300 új magyar fordítású és fonetikus átírással, valamint útmutatóval ellátott hágádát.

                (Prof. dr. Schőner Alfréd rektor – Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem)

„Az önök által küldött könyveket és az 5760/61-es évben eddig nyújtott minden segítségüket nagyon köszönjük.”

                (Orthodox Izraelita Hitközség – Miskolc)

Nagy dolog, hogy újra kezd ismét „divatba jönni” az otthon tartott széder este. évről évre egyre többen vállalkoznak egy saját széder megrendezésére, otthon, családtagok és barátok között. Számukra is jutott a hágádákból, hadd idézzük egyikük sorait:

„Nár több hágádánk isvan, ez volt az első olyan, amelyik jól áttekinthető útbaigazítást adott a széder este megrendezésével kapcsolatban. … Köszönöm továbbá óvodáskorú unokáim helyett, akiknek ennek folytán először sikerült aktívan résztvenni az este megünneplésében.”

                (Név és cím a szerkesztőségben)

Az akció természetesen jövőre is folytatódik, várjuk a támogatók és az igénylők jelentkezését.

Megjelent: Egység Magazin 11. évfolyam 45. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás