Trumá
A csodás féreg

A szidrá a pusztai templom a Hajlék építését beszéli el, természetes, hogy a háftárá is a Szentély nagy munkálatairól szól (1Királyok 5:26-6:13.).
Salamon király hozzálátott a jeruzsálemi nagy Templom építéséhez. A gond az volt, hogy sem kalapácsot, sem szekercét nem volt szabad használni, mert a vas gyilkolásra is használatos, márpedig ez összeegyeztethetetlen azzal a szellemiséggel, amelyet az épülő mű, Isten háza képviselt. A bölcsek tudták, hogy van egy sámir nevű féreg, amelyet a legenda szerint Mózes is igénybe vett a papi öltözék drága köveinél, mikoris a tizenkét törzs nevét kellett bevésni. Ez a csodás féreg ugyanis minden követ a kívánt méretre és alakra vág, csak rá kell tenni a megmunkálandó kőre. A király hű katonáját bízta meg, hogy szerezze meg a parányi állatkát, amit a fajdkakas őrzött. A furfangos katona üvegharangot helyezett a fajdkakas fészkére a fiókák fölé. Mikor a fajdkakas hazatért, meg akarta etetni a fiókáit, de a harangtól nem fért hozzájuk. Előhozta a sámirt, rátette az üvegre, amely elpattant. Ekkor a katona lármát csapott, mire a fajdkakas megijedt és elejtette a férget, amit a katona gyorsan felkapott, és elszaladt vele.
Megkezdődhetett a nagy építkezés, ami hét évig tartott. Harmincezer férfi dolgozott Libanonban, hetvenezren hordták a terhet, nyolcvanezren fejtették a követ, és épült a Ház. Az Örökkévaló így szólt Salamonhoz „ha járni fogsz az én törvényeimben és rendeleteimet teljesíted… lakozni fogok Izrael gyermekei között és nem hagyom el népemet Izraelt soha.” (uo. 12-13.)
D.G.

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 20. szám – 2015. március 6.

 

Megszakítás