Az izraeli “Aguda Achat” alapítvány immár tíz éve tevékenykedik a harédi szektorban. Célja a harédi fiatalok szakképzésének, továbbá katonai szolgálatának előmozdítása, mely a szélesebb társadalomba való beilleszkedésüket segíti elő. Az alapítvány egyik kezdeményezése a “Háchméi Hálév” jesiva.

Izraelben a hat évig tartó általános iskolai képzés alatt minden iskolában, legyen az általános, vallásos vagy harédi irányultságú, ugyanannyi közismereti tárgyat tanulnak a gyerekek. Ám a hetedik osztálytól kezdve a legtöbb harédi jesivában gyakorlatilag nem tanulnak többé közismereti tárgyakat, a tanulókat kizárólag a jesiva/kollel életre készítik föl.

A nemzeti-vallásos körben léteznek az ún. jesiva-gimnáziumok, melyekben általában fél napot a Tóra, illetve Talmud tanulásra, fél napot az érettségire való felkészülésre fordítanak. A Háhméi Hálév jesiva tehát egy olyan jesiva-gimnázium, melyben harédi diákok tanulnak az általuk megszokott körülmények között. Ebben még nincs semmi különleges, ám a legtöbb harédi jesiva-gimnázium alacsony színvonalú mert a diákjai általában a jesivákban kevésbé sikeres gyerekek közül kerülnek ki. A Háhméi Hálév jesiva viszont éppen a tehetséges tanulók oktatását tűzte ki céljául. Mint az intézet alapítója és vezetője, Rabbi Becálél Cohen elmondta, a kimagaslóan tehetséges fiatalok igényeit a hagyományos jesivák nem mindig elégítik ki és ez a fiatal fejlődésének és a jesiva működésének sem tesz jót. Az ilyen fiatal gyakran teljesen kiábrándul és hátat fordít a vallásos életformának.

Két éves tájékozódás és előkészületek után a Háchméi Hálév jesiva a jeruzsálemi Bait Vágán negyedben nyitotta meg a kapuit. A kezdeményezés nem találkozott mindenütt egyértelmű lelkesedéssel. A jeruzsálemi önkormányzat egy építési területet jelölt ki a jesiva számára, de ez a harédi képviselők ellenzését váltotta ki. A “Jated Neeman” harédi lap élesen bírálta a Háhméi Hálév jesiva egész koncepcióját, mondván, hogy az egy “trójai faló”, mivel azok a harédi fiatalok, akik szakmát is tanulnak, dolgoznak és nem tanulnak főállásban jesivában, nehezen találnak párt maguknak a hagyományos felfogású közösségekben. Számukra újabban “Siduch találkozókat” is szerveznek.

Dan Diamant

Forrás:kikar.co.il

Fotó: Jewish journal