Bár a két ünnepnek nincs köze egymáshoz, ebben az évben egybeesett a hanuka és a karácsony a naptárban. A rendszerváltás előtt sok zsidó családban meghatározta a két ünnephez való viszonyt az asszimiláció vágya, miközben sokan a hagyományokkal sem tudtak vagy akartak teljesen szakítani. Ennek megfelelően számos családban a két ünnep jelképei és szokásai különféle formában keveredtek egymással. Persze akadtak olyanok is, akik egyáltalán nem tartottak se karácsonyt, se hanukát. Máshol mindkettőt megünnepelték. Az egyik családban volt karácsonyfa, de az ételek inkább a zsidó hagyományokat őrizték, a másikban nem volt fa, de ugyanúgy kaptak ajándékokat a gyerekek, mint a nem zsidó családokban.

A karácsonyhoz és a hanukához való viszony kifejezi az identitás keresésének és megtalálásának útját. Akik gyerekkorukban mindkét ünnepet megünnepelték valamilyen formában (vagy nem ünnepelték egyiket se), felnőttként tudatosan dönthetnek valamelyik mellett.

Összeállításunkban olyan emberekkel beszélgettünk, akik gyerekkorukban karácsonyoztak, és megkérdeztük tőlük, hogy felnőtté válva mit választottak.

Hanuka gyertyák és műanyag karácsonyfa

– Nálunk otthon nem volt karácsonyfa, de a pécsi nagyszüleimnél igen. A nagypapám minden évben összecsavarozott egy csehszlovák műanyag fenyőt. Levette a szekrény tetejéről, leporolta és összeszerelte. Olyan volt a műfenyő, mint egy kisvasút, különböző darabokból kellett összerakni – emlékezik vissza Zoltán, aki mosolyogva idézi fel, hogy a különböző alkatrészekből különbözőképpen is össze lehetett állítani a fát, de ha az ágak tossz helyre kerültek, akkor a műfácska nem nézett ki túl jól. Mivel a nagypapája minden évben emlékezetből rakta össze a műanyag fenyőt, így az minden évben kicsit másképp nézett ki.

– Miután összeszereltük, lefújtuk csehszlovák fenyő illatú sprével. És attól tényleg fenyő illata lett – meséli. A fára aztán kétféle szaloncukor került. – Ezeket a nagyapám gyorsan levadászta. Mire megebédeltünk, és elérkezett az ajándékozás ideje, már csak az üres papírok lógtak a fán – meséli Zoltán. Karácsonyi ajándékot csak ő kapott, a felnőttek nem ajándékozták meg egymást. Ugyanakkor a nagymamája minden évben meggyújtotta a hanuka gyertyákat is.

Már fiatal felnőtt volt, amikor kiderült számára, hogy a karácsony valójában egy vallási tartalommal bíró ünnep. Zoltán nem vallásos, de fontosnak tartja zsidó gyökereit.

Diplomáciai karácsonytól a családi hanukáig

Judit arról mesél, hogyan vált a legmeghittebb ünneppé családjában a hanuka. – Én egy hamisítatlan zsidó családban nőttem fel. Nem volt karácsonyfánk, illetve néhány évig mégis – idézi fel a nem mindennapi történetet. Édesapja külkereskedelmi munkája miatt a hetvenes években öt évre Iránba költözött a család. Judit ekkor másfél éves volt. Az idegen országban a szülők hamar összebarátkoztak egy perzsa-zsidó családdal, ahol szintén nem volt karácsonyfa soha. Az ottani  gyerekek annál a keresztény magyar családnál találkoztak először karácsonyfával, amely Juditék érkezése előtt teljesített szolgálatot Iránban. Ők hatalmas fát állítottak minden évben.

Miután váltották egymást, a perzsa-zsidó szülők kérlelni kezdték Judit zsidó szüleit, hogy tartsák meg a szokást. „Nem tehetjük meg a gyerekeinkkel, hogy ne lássanak több karácsonyfát” – mondták. A kérésük teljesült, így Juditék az iráni külszolgálat ideje alatt minden évben állítottak karácsonyfát. – Ezt az öt évet leszámítva azonban nem volt karácsonyfánk – jelenti ki. Csakhogy az iráni öt év nem múlt el nyomtalanul. Judit emlékeiben csillogott a kisgyerekkorában állított fa, úgyhogy kamasz kora egyik telén, december 24-én, amikor már alig lézengenek emberek az utcákon, a Fehérvári úti piacon kikönyörgött apjától egy csenevész kis fát. A saját szobájában állította fel. – Rendes zsidó család voltunk, díszünk sem volt. Az én kis csenevész fámat így saját készítésű viaszdíszekkel aggattam tele – meséli, hozzátéve, hogy a fa varázsa hamar elmúlt, egy-két nap után már rá sem nézett. Az Iránból hazahozott díszek időközben ugyanis apja legjobb gyerekkori barátjához kerültek. Ők is egy virtigli zsidó család, de az asszimiláció náluk megtette hatását: állítanak karácsonyfát.

Judit ma már saját családjával ünnepli a hanukát, a karácsonyfa egyáltalán nem téma náluk, fel sem merült, hogy gyerekével ne a hanukiát gyújtsák meg évről évre. Egyszer a lánya ugyan „bepróbálozott”, mert mesélték neki az óvodástársai, milyen szép a feldíszített fenyő otthon. Akkor elmesélték neki, hogy a hanuka is mennyire szép. – Elhúztuk előtte a mézesmadzagot, mennyivel szebb a hanuka, mert nálunk nem csak egyszer van ajándékozás, hanem sok, mert hanuka minden napjára van valami apróság – meséli nevetve. 

A hülye zsidók és Jézus Kriszta

Amikor gyerek voltam, a karácsony furcsa volt. – Meséli Sára. Nagypapám azt mondogatta, „nincs Isten, mi materialisták vagyunk, abban hiszünk, amit látunk”. „De nagypapa, abban is hinned kell, hogy amit látsz, az létezik” feleltem neki.  Később értettem meg, hogy nem szabad haragudnom rájuk ezért, hiszen amin keresztül mentek, azért lettek vallástalanok. Megölték a szüleiket, a testvéreikkel együtt intézetben nőttek fel. Elveszett a hitük, megharagudtak Istenre. Kellett két generáció, hogy ez változzon – meséli Sára, aki alsó tagozatos iskolás volt, amikor megtudta, hogy zsidó származású.

– A tagadással védeni akartak a szüleim. Aztán egyszer azzal jöttem haza az iskolából, hogy „a hülye zsidók megölték a Jézus Krisztát”. Akkor anyukám leültetett, hogy nem Kriszta hanem Krisztus, és nem a zsidók ölték meg, és hogy én is zsidó vagyok. Ez így egy napra akkor sok volt – meséli Sára, akit onnantól még jobban érdekelt a vallás. Olyannyira, hogy titokban katolikus hittanra is beiratkozott. Nem szerette, hogy gyerekként a családjában nincsenek ünnepek, karácsonykor is csak egy csúnya kis fa volt.  – Tesóm kezdett hanukát tartani, aki a Lauderba járt általános iskolába. Rajta keresztül kapaszkodtak vissza a szüleim is a hanuka tartásába – mondja Sára, aki mára saját hitet alakított ki magának.

Ebből a hitből táplálkozva neveli gyerekeit, megadva nekik a választás lehetőségét. – Elmondtam nekik, mit jelent zsidónak lenni, de rájuk bízom, hogy hitet és vallást válasszanak maguknak. – Mára leülepedett bennem a múlt. Nekem ez az időszak a belső fény ünnepe. Így összegződött bennem a zsidóságom. 

Hanuka, a fix pont az életben

A családi legenda szerint Eszter volt az, aki azt mondta: „nem szeretnék karácsonyfát, a karácsonyfa nem a mi ünnepünk”. Igaz – teszi hozzá – gyerekkorában ennek az időszaknak hanuka jellege sem volt. – Éveken keresztül nem volt semmi, nem ünnepeltünk semmit. Se fa, se hanuka. Átlagos napok voltak ezek a téli napok – mondja. Egyszer, úgy 11-12 évesen érezte mindösszesen a karácsonyi ünnep hiányát, mert akkor feltűnt neki, hogy mindenki a karácsonyról beszél az iskolában, edzésen. Aztán ez többet már nem merült fel: már általános iskola végén elkezdett mindenféle zsidó szervezetekkel kapcsolatba kerülni, zsidó programokon részt venni.

Szülei nem voltak vallásosak, pedig mindketten vallásos családban nőttek fel. – Anyai nagyapám ortodox volt, de a holokauszt után megváltoztak benne a dolgok. Volt egy csalódottsága a vallásban. Ennek ellenére rendszeresen járt zsinagógába. Nagyanyám is tartotta valamilyen szinten a vallást – meséli.

Izraeli férjével családalapítás előtt azt gondolták, ha egyszer lesz gyerekük, tartani fogják az ünnepeket. Azóta megszületett Ariel és Jonatán, és a család egyik legfontosabb ünnepe lett a hanuka. – Ez a fix pont az életünkben – fogalmaz Eszter. – Az óvó néni kérte a gyerekektől, hogy vigyenek be karácsonyfadíszt a foglalkozásra. Mondtuk, mi nem viszünk karácsonyfadíszt. Helyette viszont Jonatán bevitt hanuka gyertyákat. Lelkesen magyarázott, előadást tartott a zsidó vallásról az óvodában. Nagyon lelkes, hogy a társaihoz képest neki saját ünnepe van.

A rabbi útja

Összeállításunk kapcsán Köves Slomó rabbi elmondta – bár mind  a négy nagyszülője zsidó volt – gyerekkorában náluk is volt karácsony. „Így visszagondolva. Talán részben nagyszüleim gyerekkori lázadása, részben az asszimiláció és a zsidóság elfelejtésének – persze az ő életüket ismerve részben érthető – kényszeredett erőltetése volt ez. No meg, hogy „bár nem vagyunk vallásosak, valamilyen ünnepünk mégis csak kell hogy legyen”.

A rabbi szerint manapság a karácsony/hanuka dilemma egyértelműen a zsidó identitás megéléséről szól. A rabbi tanácsa: „ha kipróbáljuk a zsidó ünnepeket, biztos hogy ráérzünk az ízére, és soha nem fogunk sem leszokni róluk, sem mást keresni helyettük…”.

Munkatársunktól

 

Kutatás a magyarországi zsidóságról

Kovács András szociológus az ELTE Szociológiai Intézetének Kisebbségkutató Intézete 1999 márciusa és novembere között 2015 interjút készítettek egy olyan kutatás keretében, melynek célja a mai magyarországi zsidóság feltérképezése volt. A kutatás választ keresett arra, hogy milyen a mai zsidók önképe, társadalmi helyzete, a zsidósághoz fűződő viszonya. Hogyan látják a különböző társadalmi problémákat, mennyire érzékelik a zsidóellenesség jelenlétét. Ennek a kutatásnak a keretében kérdeztek rá a szociológusok arra, hogy mennyire tartják a vallást a zsidók. Kovács András erről akkoriban egy Magyar Narancs interjúban is beszámolt: 

„A gyermekkori, szülői és a jelenlegi családi minták egybevetése világosan mutatja, hogy a zsidó vallási-kulturális mintákhoz való igazodás jelentősen visszaszorult Magyarországon. A szekularizációs folyamat a mai idősebb generációk között ment végbe a legintenzívebben. A mai középgenerációt vizsgálva ehhez képest csak kis változást látunk: ők ráadásul a vallási-kulturális megújulás nyolcvanas évek végén kezdődött korszakát egy olyan életkorban élték meg, amikor az emberek már kevéssé fogékonyak az ilyen változások iránt. A legfiatalabb korosztályokban ugyanakkor a tradícióhoz való ragaszkodás számos markere – például az ünnepek megtartása, a zsinagógalátogatás – intenzívebb, mint az idősebb generációk esetében. Hasonló képet mutat a személyes vallásosság vizsgálata: a vizsgált populáció összességében: kevéssé vallásos, és kisebb arányban jár templomba, mint a magyar népesség más felekezetű csoportjai. A zsidó megkérdezetteknek körülbelül fele tekinti magát a szó igen tág értelmében vallásosnak, míg ugyanez az arány a keresztény felekezeteknél jóval magasabb” – nyilatkozta akkor. 

Mára ez az adatbázis elavult, nem lehet belőle következtetéseket levonni, ahogy képet kapni sem a magyarországi zsidóságról. Többek között azért is, mert 1999 óta egy új zsidó generáció nőtt fel, miközben változott a magyarországi helyzet, új szervezetek léptek színre és lettek aktívak. Ezért különösen érdekes lesz az a kutatás, amely ismétlése a 17 évvel ezelőttinek. A kérdőívek felvétele ezekben a hetekben is folyik Kovács András vezetésével. A kutatás támogatói, életre hívói közötti konzorciumnak az EMIH is tagja.

 

Megszakítás