SZOMBATON SOHA

Negyven éven át hullott a mennyből a manna, hogy táplálja a zsidókat – de szombaton, a pihenés napján, soha.

MENNYEI TÁPLÁLÉK

Amikor a zsidók a mannát ették, áldást mondtak, hogy megköszönjék a Teremtőnek a mennyből adott kenyeret: „hámoci lechem min hasámájim”. Te hogyan adsz hálát a mindennapi kenyérért? „hámoci lechem min háárec”

 MINT AZ OROSZLÁNOK

Észrevetted már az imaházban a Tóra-szekrény függönyén azt a két büszke oroszlánt? Tudod, mit jel-képeznek? Jehudá törzsét, a zsidó népet és Istent szoktuk oroszlánhoz hasonlítani azért, hogy legyünk bátrak és erősek, mint az oroszlánok, amikor Isten felszólításainak eleget teszünk.

 AZ ELSŐ FOGÓ

Ahhoz, hogy valamit rögzíteni tudjunk, fogóra van szükség. Tudod, hogyan jött létre az első ilyen szerszám? Az Örökkévaló teremtette, a teremtés első péntekén, napnyugta és az éj beállta között.

ÉBRESZTŐ
Elul havában huszonnégyszer fújjuk meg a sófárt, hogy felébredjünk és felkészüljünkRos HáSánára.

Minden zsidó háromszor egy évben felment a zarándokünnepre Jeruzsálembe, de bármennyien voltak, soha senki sem panaszkodott, hogy nincs elég hely.

„Moshiach Times”

 

Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 6. szám – 2014. július 25.

 

Megszakítás