Az EMIH büszke arra, hogy hozzájárulhatott a film elkészüléséhez.

saul
fotó: Laokoon Film

Az EMIH gratulál a Saul fia című film valamennyi alkotójának, köztük a film producereinek, Sipos Gábornak és Rajna Gábornak, akik évek óta a közösségünk nagylelkű támogatói. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a vallási kérdések tisztázásával segíthettük az előkészületi munkákat, valamint az is, hogy – a Honvédelmi Minisztérium és a Főpolgármesteri Hivatal bevonásával – hozzá tudtunk járulni a gyártási folyamathoz az auscwhitzi helyszínnek szolgáló Hárosi-öböl rendelkezésre bocsátásával.

Megkülönböztetett elismerésünket fejezzük ki közösségünk szeretett tagjának, Röhrig Gézának, Rafaelnek, aki a főszerepet azzal a mély lelki tartalommal tudta megtölteni, amely miatt közösségünkben annyian tisztelik és szeretik.

Röhrig Gézával a jövő hét elején közöl interjút a zsido.com.

 

Megszakítás