Izraelből költözött Magyarországra, hogy az itteni zsidó közösséget építse az EMIH rabbijaként. Glitzenstein Sámuel az Újlipótvárosba tervezett Zsilip központ leendő rabbija, aki minden alkalmat megragad, hogy kapcsolatba lépjen a helyi liberális zsidókkal. Szerinte az első találkozás nehéz, de ha az emberek látják rajta, hogy nem akar rájuk erőltetni semmit, akkor gyorsan megnyílnak. Interjú.
Úgy tudom, az egyik dédapja kárpátaljai volt. A családban tanult meg magyarul?
Glitzenstein Sámuel: Nem, a dédapám Kárpátaljáról, sok más chászid zsidóhoz hasonlóan, Taskentbe vándorolt ki a sztálini időkben, majd onnan 1970-ben Izraelbe. Ezért inkább az oroszt hallottam otthon. 9 éve érkeztem Magyarországra, akkor kezdtem tanulni a nyelvet.
Miért épp ide jött dolgozni?
G.S.: Köves Slomó hívott, diáktársak voltunk a kfár chábádi jesivában Izraelben 20 évvel ezelőtt.
Miért fogadta el a meghívást annak idején?
G.S.: A Chábád hászidok ugyan bármilyen munkát végezhetnek – volt idő, amikor nekem is világi foglalkozásom volt –, de a legnagyobb örömöt, és a küldetésünk beteljesítését az jelenti, ha rabbiként dolgozhatunk. Tanulóként rövidebb ideig voltam kiküldetésben Thaiföldön, Laoszon, Costa Ricán, de nem könnyű ilyen munkát találni. Jelenleg a világban 4000 Chábád rabbi dolgozik. Amikor Köves rabbi 2008-ban megkeresett azzal, hogy lenne-e kedvünk a családommal együtt – akkor már 3 gyerekünk volt – Budapestre költözni, szinte azonnal igent mondtunk.
Milyenek a tapasztalatai?
G.S.: Magyarország nagy meglepetés volt a számomra. Rengeteg zsidó él itt, és egészen különleges ez a közösség. Sok országban – például Franciaországban – a zsidók egy része nem tősgyökeres, hanem bevándorló. Itt viszont magyar zsidók élnek, ez egy őshonos közösség. Sokkal mélyebb a kapcsolat az ország és az itt élő zsidók között, mint sok helyen másutt, ahol korábban megfordultam. A másik érdekesség, hogy az itteni zsidók elsősorban magyarok, és csak másodsorban zsidók, általában mégis érdeklődők, és tisztelettel vannak a zsidóság tanításai és a zsidó hagyományok iránt. Gyakran találkozom olyanokkal, akik épp most fedezték fel, hogy vannak zsidó felmenői, de szinte soha nem találkoztam olyannal, aki elutasító lett volna.
Ön előnynek gondolja, hogy a hazai zsidóság elsősorban magyar és nem olyan erős a zsidó identitása?
G.S.: Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez engem, minket komolyabb feladat elé állít. Részben nekünk is magyarrá kell válnunk ahhoz, hogy hitelesek tudjunk lenni az itteni közösség szemében. Szeretjük a nehéz feladatokat.
Mennyire nehéz kapcsolatba lépni az itthoni zsidókkal?
G.S.: Nem mindig egyszerű, de hozzáteszem, hogy a kapcsolatépítés, a nyitottság más élethelyzetekben is gyakran gondot okoz. A zsidó népre jellemző érdekesség, hogy mi mindig keressük a válaszokat az alapvető kérdésekre: miért vagyunk itt a világon és honnan jöttünk. Mi pedig igyekszünk erre megadni a választ, de nem gondoljuk, hogy az az ember ne lenne a zsidó nép integráns része, aki máshol tart ebben a keresésben. Nagyon komolyan gondoljuk azt, amiben hiszünk, de mindenki felé nyitottak vagyunk. Vannak helyek, ahol „gyanús”, ha új ember látogat el egy zsinagógába. Ezzel szemben az EMIH zsinagógáiban mindenki otthon érezheti magát.
A kapcsolódásnak nem az a legfőbb akadálya, hogy a nem vallásos zsidók nem tudnak mit kezdeni a rengeteg zsidó szokással?
G.S.: Mi nem várunk el senkitől semmit. Az első lépés az, hogy tisztában legyünk azzal, mit jelent zsidónak lenni.
A teljes interjú a Kibic oldalán olvasható el: