A korábbi kiváló országúti kerékpárost posztumusz izraeli állampolgárrá avatták az ezúttal Izraelben rajtoló Giro d’Italia szervezőinek szerdai közleménye szerint.

Az izraeli állam elismerését a sportember unokája, Gioia Bartali vette át. Az ünnepségre annak kapcsán került most sor, hogy a Giro d’Italia történetében először Európán kívül veszi kezdetét a verseny. A mai napon Jeruzsálemből induló háromhetes viadal első három szakaszát rendezik Izraelben.

A Tour de France-on kétszer, a Girón háromszor győztes olasz versenyző pályafutását a második világháború megszakította. A sportoló részt vett az ellenállási mozgalomban, hírnevét kémjelentések, fotók és hírek szállítására és zsidók mentésére használta. Edzést színlelve kerekezett Firenzéből Umbriába, a papírokat biciklijébe rejtve hozta-vitte, később utánfutóval embereket is csempészett át a határon – de sem a fasiszta rendőrség, sem a németek nem merték megkockáztatni a megjósolható lázongásokat, amely a letartóztatását követhette volna. A dokumentumok tanúsága szerint Bartali több mint 800 olaszországi zsidó megmentését segítette, ezért 2013-ban a Jad Vasem Intézet a Világ Igazainak sorába emelte.

MTI/zsido.com

Megszakítás