A Budapesti Ortodox Rabbinátus gijur programjában újabb két hölggyel gazdagodott a zsidó közösség. Cirel és Bráchá két és fél éves folyamat végére ért most a betérésükkel. Arra kértük őket, hogy meséljenek nekünk erről a sokszor erőt próbáló időszakról. Elsőként Bráchá válaszolt a kérdéseinkre.

„Rengeteget tanultunk, mégis a lelki fejlődés és megerősödés az igazi feladat szerintem.” – magyarázza Bráchá. – „A háláchát, a szabályokat bárki megtanulhatja, de ezeket szívből, a legmélyebb hitből betartani és gyakorolni talán a vallásos családba született embereknek sem egyszerű.”

„Komoly, de vidám légkörben telt a tanulás, és ez a tanárokra is vonatkozik. Ők a legnagyobb elfoglaltságuk mellett szakítottak időt ránk. Bármilyen kérdéssel nyugodtan fordulhattunk hozzájuk – a mai napig. Hiszen a tanulás az ember életében sosem ér véget.”

A gijur alatt nem áll meg az élet, a tanuló-csoportban két kisbaba is született az elmúlt években -egyikük épp Bráchá kislánya: „Mindketten alig vártuk, hogy a kórház után folytathassuk a tanulást! Vittük a babákat is, ott voltak a babakocsiban. Amikor nagyobb gyerek jött be, mert nem tudtuk másra hagyni, Oberlander rabbi a legnagyobb szeretettel állt hozzájuk. Nem éreztük kényelmetlennek, ha olykor kis zajt csaptak.” – magyarázza Bráchá lelkesen a nem mindennapi helyzetet. Nem véletlen, hogy végtelenül hálás oktatóinak, az Oberlander házaspárnak és Nógrádi Bálintnak: „Szeretném megköszönni nekik azt a rengeteg feltétel nélküli segítséget, amivel megajándékoztak minket a tanulás során. Nem volt olyan kérdés, akár a sábesz beköszönte előtt, amire ne kaptunk volna választ. Lelkileg is sokszor a segítségünkre voltak.”

A gijur program vége, a betérés záróakkordja a mikvében való megmerülés: „Ez számomra gyönyörű élmény volt, amit fokozott, hogy a gyermekeim is alámerülhettek.”  Ezután pedig harmadszor is férjhez ment – ugyanahhoz az emberhez! „Még sosem láttam a férjemet ilyen meghatottnak, mint akkor. A chüpénél a szertartást Oberlander és Raskin rabbik vezetették.” Bráchá a férjével együtt járta be a zsidó gyökerekhez vezető utat: „A zsidó valláshoz be- illetve férjem részéről visszatérés fokozatosan erősödött az évek során.”

„A csoport nyitott volt azok számára is, akik csak a háláchákat szerették volna mélyrehatóbban megismerni, ill. olyan házaspár is volt, ahol az egyik fél zsidó származású, de együtt szeretett volna haladni betérő párjával.” – tudtuk meg Bráchától, aki megerősítette, hogy a résztvevők mindenben támogatják egymást és nagy a csoport megtartó ereje: „Nagyon mély kapcsolatok alakultak ki a program során. Sokat köszönhetünk egymásnak, néha a barátságokon is múlt, hogy valaki tovább tudta folytatni. Cirel társam is lelkesen, önkéntesen segítette végig a csoportot. Azokkal is megmaradt a jó kapcsolat, akiknek valami miatt még nem sikerült most befejezni a gijurt. Őket azóta is támogatjuk, segítünk nekik, ha valamilyen kérdésük van és biztatjuk őket a tovább haladásra.”

Az ősszel induló következő tanfolyamra a gijur@zsido.com címen lehet jelentkezni.

Megszakítás