Alább a zsidó világ egyik legjellegzetesebb közösségét mutatjuk be a chabad.org írása alapján.
1. Évezredes gyökerek
Nem tudjuk biztosan, hogy mikor telepedtek le az első zsidók Marokkóban, de az nem kérdés, hogy a jelenlegi száműzetés elejétől fogva, tehát közel kétezer éve már éltek zsidók ezen a vidéken. Eleinte az Észak-Afrikát uraló berber törzsek között telepedtek le. Az iszlám elterjedése után hol jobb, hol rosszabb sorsuk volt, de a közösség folyamatosan és nagy létszámban volt jelen Marokkóban.
2. Az ibériai menekültek egyik mentsvára
Miután a katolikus királyok elűzték a spanyolországi és portugáliai zsidókat, sokuk a közeli Marokkóban keresett menedéket, hiszen Gibraltárból egy rövid hajóútra volt szükség csupán, hogy elérjék Afrika partjait. A helyieknél gazdagabb kultúrával és ismeretekkel érkezők szokásait a befogadó közösségek hamarosan átvették, és ezt követően ők is gyakran szfárádiként, azaz spanyolként hivatkoznak magukra.
Ezzel együtt fennmaradtak bizonyos különbségek a közösség régi és új tagjai között, akik eleinte tosávim (lakosok) és megurásim (elüldözöttek) néven különböztették meg magukat egymástól. Másképpen fogalmazták meg a ketubát (házassági szerződést), más betűtípussal írták a tóratekercseket, valamint eltérések mutatkoztak az imák rítusában és dallamában is, ám idővel e két csoport tagjai összeolvadtak és leginkább a spanyol tradíciók váltak dominánssá.
3. Beszédes nevek
A marokkói zsidók berber, arab, héber vagy spanyol eredetű családnevei gyakran hordozzák magukban az ősök lakhelyét vagy valamilyen tulajdonságát. Az igen elterjedt Ászulin például berber nyelven annyit tesz: a szikla. Az Abergel (vagy Ábárdzsil) féllábú emberre utal arabul. A Toledano nevet viselők pedig egykor Toledo városában éltek.
4. Bár keletiek, valójában nyugatiak
Mivel Marokkó sokáig az arab-iszlám világ legnyugatibb határának számított, gyakran hívták az ott élőket – arabokat és zsidókat egyaránt –, mágrebinek, azaz nyugatinak. Ez azért is érdekes, mert a marokkói zsidókat a nem askenázi származásúakra használt édot hámizrách, azaz keleti közösségek csoportjába sorolják, a többi észak-afrikai, közel-keleti és dél-európai zsidóval együtt.
5. A híres marokkói bölcsek
Marokkó számos neves rabbit és rabbidinasztiát adott a zsidó világnak, akiknek tanításai széles körben elterjedtek szerte a világon. Alább felsoroljuk a legismertebbeket:
- Jicchák Álfászi rabbi. Ahogy neve is utal rá, a rabbi Fezben élt 1013-1103 között. Korának egyik legfontosabb döntvényhozója volt, a zsidó vallási irodalomban nevének kezdőbetűi alapján Rifként hivatkoznak rá. Idős korában Andalúziába kellett menekülnie, ahol híres jesivát alapított.
- A Rámbám, másnéven a Miamonidész, azaz Mose ben Májmon rabbi (1138-1204). A valaha élt legnagyobb bölcsek között számon tartott rabbi, filozófus és orvos Córdobában született, majd az egyiptomi Fosztátban töltötte élete nagy részét, de sokat időzött a marokkói Fezben is és ott írta híres kommentárját a Misnához.
- Chájim ibn Átár rabbi, más néven a szent Or Háchájim (1696-1743) neves marokkói rabbidinisztia tagja volt és elsősorban a Tórához írt kommentárja tette híressé. Élete során az olaszországi Livornóba vándorolt, onnan Algériába utazott, majd teljesítette élete nagy álmát és Jeruzsálemben telepedett le két feleségével és számos tanítványával, ahol neves jesivát vezetett.
- Refáel Ankawa rabbi (1848-1935) Marokkó főrabbijaként szolgált. Hatalmas tudása és szent életvitele miatt gyakran „Refáel angyalként” emlegették. Áv hó 4-re eső halálozási évfordulóját a mai napig széles körben megtartják a világ különböző részein működő marokkói zsidó közösségekben.
- A Baba Szaliként ismert Jiszráel Abuchácerá rabbi (1889-1984) napjainkban talán a legismertebb marokkói gyökerű rabbi, akinek netivoti sírjánál állandóan zarándokok tolonganak. Tafilaltban születet híres kabalista dinasztiában. Izraelben igyekezett elvonultan, csak a tóratanulásnak élni, ezért nem fogadott el semmilyen neki felkínált magas pozíciót, de hírneve messzire terjedt és sorban álltak ajtaja előtt az áldására vágyakozók. Számos csodatettet kötnek hozzá.
- Slomó Ámár rabbi, Izrael egykori (2003-2013) szfárádi főrabbija a marokkói Casablancában született, majd 1962-ben, 14 éves korában vándorolt családjával Izraelbe. Mielőtt országos főrabbinak választották volna, ő vezette a Petách Tikvában működő vallási bíróságot, később Tel Aviv főrabbijaként szolgált.
6. A jellegzetes marokkói gettó
A marokkói városokban is gyakran korlátozták a zsidók letelepedését, ám ott nem az olasz eredetű gettó, hanem az arabul és héberül is sót jelentő melách névvel illették a zsidók számára kijelölt lakónegyedet. Az első melách Fez városában jött létre a XV. században. A zsidónegyedeket megerősített kapu és fal védte, továbbá gyakran az uralkodó palotája közelében helyezkedett el, mert a zsidók általában az ő közvetlen védelme alatt álltak. Vidéken léteztek az európai stelthez hasonló, kizárólag zsidók által lakott falvak, melyeket szintén meláchnak neveztek.
7. Rabbi és kalóz
Fezben, egy híres spanyol eredetű rabbicsaládban látta meg a napvilágot Smuel Palache, aki tóratudósként, közösségi vezetőként, kereskedőként és diplomataként szerzett nevet magának. Részt vett a Marokkó és Hollandia között 1610-ben megkötött szabadkereskedelmi szerződés létrehozásában is. Volt karrierjének azonban egy árnyoldala: hajóival gyakran kalózkodott, melyhez még engedélyt is szerzett Maurice nassaui hercegtől. Egyes feltételezések szerint Rembrandt híres „Férfi keleti jelmezben” című festménye őt ábrázolja.
8. Szűkösebb peszáhi menü
A marokkói zsidók jelentős része magára vette azt a középkori eredetű, askenáz közösségekben elterjedt szigorítást, hogy pészah ünnepén nemcsak a kovászos élelmiszerektől tartózkodnak, hanem a hüvelyes növényeket (bab, borsó, rizs, kukorica, stb.), héberül kitniotot sem fogyasztanak. E növények lisztjéből egykor kenyeret sütöttek és attól tartottak, hogy a valódi, kovászosodó liszt összekeveredhet a kitniot liszttel.
9. Saját ünnepnap
Pészah ünnepének lezárta után a marokkói zsidó otthonokban hatalmas mulatozás veszi kezdetét: ez a mimuna, amikor rengeteg kovászos édességet készítenek és fogyasztanak, sok dallal és zenével kísérve. Izraelben a mimuna széles körben elterjedt és már rég nem csupán a marokkóiak sajátja. Minden magára valamit is adó politikus kötelességének érzi, hogy egy roskadozó mimuna asztal mögött ülve fényképeztesse magát, lehetőleg hagyományos marokkói ruhadarabokat viselve.
10. Frankofónia
A francia nyelv nagyon korán elterjedt a marokkói zsidók körében, elsősorban a nagyvárosokban. Amikor Marokkó francia kolóniává vált, a zsidók jelentős része már franciára cserélte a judeo-arabot vagy a ladinót. Számos településen működtek az Alliance Israélite Universelle iskolái, ahol széles világi műveltséget kaptak a diákok és igyekeztek minél inkább európaivá tenni őket, ami sok feszültséget eredményezett a tradícióira büszke közösségen belül.
11. Kabala
Marokkó hosszú évszázadokon keresztül a zsidó misztika egyik fellegvára volt, ahol olyan kabalisták tanultak és tanítottak, akik a világ minden részén ismertté váltak. Legismertebb dinasztiájuk az Ábuchácerá család, élén az Ábir Jáákovként ismert Jáákov rabbival (1806-1880) és a már említett Baba Szalival. A marokkói kabalisták neve elé gyakran teszik az atyát jelentő Baba nevet, pl. Baba Szidi, Baba Laaziz, Baba Elazar.
12. Sólet helyett dafina
A marokkói zsidóknak is van egy hosszú főzést igénylő, egész szombaton melegen tartott étele, amelyet azonban ők nem sóletnek, hanem dafinának neveznek. Bár az összetevők különböznek, a fogás lényege ugyanaz: tápláló, a melegen tartástól nem károsodó, forró húsételt felszolgálni a sábáti asztalon. A marokkói asszonyok a finnyás gyerekekre is gondoltak: a dafina egyes összetevőit gyakran külön kis főzőzsákban tették a fazékba, így mindenki csak abból kapott, amit szeretett.
13. Délutáni tfilin
A legtöbb zsidó közösségben az a szokás az év legszomorúbb napján, a jeruzsálemi szentélyeket gyászoló tisá beávkor, hogy a férfiak nem vesznek tfilint és táleszt a reggeli imához, és ezt a délutáni ima során pótolják. Számos marokkói közösségben azonban minden egyes böjtnapon tfilint és táleszt vesznek délután. Ennek oka az, hogy szokás minden nap száz áldást elmondani. Böjtnapon azonban nincs evés és ivás, tehát számtalan áldás nem hangzik el. Ennek pótlására veszik fel délután is az imaszíjakat és az imaleplet, hogy az ezekre mondott áldásokkal egészítsék ki a hiányt.
14. Laila Szulika, az erős hit szimbóluma
A marokkói zsidók nagy tisztelettel emlékeznek meg egy Fezben élt, különlegesen szép és jámbor zsidó lányról, Laila Szulikáról (Solica Hatchouël), aki annyira megtetszett muszlim szomszédjának, hogy elhatározta, megszerzi magának. Azt híresztelte, hogy a lány áttért az iszlámra, amit Laila határozottan tagadott. A hatóságok bebörtönözték, megkínozták, de ő nem tagadta meg ősei hitét. A szultán fia felajánlotta, hogy elveszi feleségül, ha elfogadja az iszlámot, ám erre sem volt hajlandó. Végül 1834-ben, ijár hónap 27-én, 17 éves korában lefejezték. Sírja zarándokhellyé vált.
15. A marokkói Chábád
A hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi (1880-1950), látva a marokkói zsidóság sérülékeny spirituális helyzetét, nem sokkal halála előtt küldötteket menesztett a közösség megsegítésére. A marokkói Chábád mozgalom azóta virágzik és számos intézményt tart fent. Akkoriban hatalmas, 350 ezer főt kitevő zsidó közösség élt az országban, ám sok helyen nem voltak meg a vallásos élet feltételei és sokak távolodtak el az ősi tradícióktól. A Chábád erőfeszítéseinek köszönhetően ismét felvirágzott a zsidó élet.
16. A közösség elapadása
Izrael kikiáltása és Marokkó elszakadása Franciaországtól hatalmas kivándorlási hullámot vont maga után. A marokkói zsidók túlnyomó többsége a zsidó államba vándorolt, de sokan költöztek Franciaországba (ahol napjainkban ők alkotják a zsidó közösség többségét) és Kanadába, elsősorban a francia nyelvű Quebec területére.
17. A nagy földrengés
1960-ban pusztító erejű földrengés rázta meg Agadir városát. A település szinte teljesen romba dőlt és ezrek vesztették életüket. A zsidónegyed sem kerülte el a tragédiát: a 2300 agadiri zsidóból csupán nyolcszázan maradtak életben. Az áldozatok között volt a helyi lubavicsi jesiva nyolcvan tanulója is.
18. A mai közösség
Manapság a marokkói zsidóság csak halvány árnyéka egykori önmagának, de a közösség még fennáll és mintegy háromezer tagot számlál. Többségük Casablancában él. Zsinagógák, oktatási intézmények, kóser élelmiszerüzemek szolgálják a közösség tagjait, illetve a Marokkóba látogató nagy számú zsidó turistát.
Az Izrael és Marokkó közötti diplomáciai egyezmény és a közvetlen repülőjáratok hatására az izraeli beutazás jelentős fellendülését várják. A zsidó turizmus fejlődését a király zsidók iránti szimpátiája is segíti. A közelmúltban számtalan zsidó emléket újítottak fel állami forrásokból.
Fotó: Louis Hansel on Unsplash
