A világhírű színész több alkalommal is találkozott személyesen az egykori izraeli vezetővel.

„Never Stop Dreaming” címmel készül dokumentumfilm Simon Peresz életéről és munkásságáról. A vászonra vitt emlékmű elkészítésében George Clooney amerikai színész is részt vesz, aki narrátorként fog szerepelni a filmben – olvasható az Algemeiner honlapján.

A filmet a Simon Wiesenthal Központtal kapcsolatban álló Moriah Films készíti, és az Oscar-díjas rendező Richard Trank felel érte. A szakember elárulta, hogy a filmet várhatóan júniusban mutatják be Washingtonban szűkebb körben, majd szeptember 28-án tárják a nyilvánosság elé.

A dokumentumfilmben számos magas rangú vezető és híresség is szerepelni fog – többek között Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama is kamerák elé állt, valamint Tony Blair mellett Benjamin Netanjahu és Barbara Streisand is interjút adott Peresz tiszteletére.

Trank elmondása szerint az izraeli politikus 2016 szeptemberében, kilenc hónappal a halála előtt kérte fel a Moriah Films szakembereit arra, hogy készítsenek filmet az életéről. Az akkor 92 éves férfit 50 órán át követte a stáb. „Elámított az az akarat, amivel folyamatosan tanulni akart. Azt mondta, hogy az álmai őrizték meg fiatalságát” – nyilatkozta a rendező.

zsido.com

Kép forrása: Algemeiner

Megszakítás