Van egy a rakétáknál is nehezebben elhárítható veszély, ami a zsidókat fenyegeti, ez pedig az európai antiszemitizmus – véli Giulio Meotti. Az olasz író négy várost külön megemlített.

A nem zsidó olasz író és publicista szerint az európai zsidóknak foglalkozniuk kell az Izraelbe költözés gondolatával, bár hozzáteszi, hogy ez helyrehozhatatlan károkat okoz – derül ki a israelnationalnews.com-on megjelent cikkében. A szerző szerint, ha a zsidók egy szabad, demokratikus, toleráns és modern Európában akarnak élni, akkor ki kell állniuk Izrael mellett. Az európai zsidók sorsának elválasztása az Izraelben élőkétől az antiszemiták legnagyobb trükkje – hívja fel a figyelmet Giulio Meotti.

Az író szerint Európában az antiszemitizmusnak négy „fővárosa” van. Az egyik ilyen szerinte a svájci Genf, ahol az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa működik. Itt zsinórban ítélik el Izraelt, miközben a világon számos helyen történnek tragikus események, amivel nem foglalkoznak, Észak-Koreától Szíriáig. A szervezet főbiztosa Zeid Ra’ad Zeid al Husszein herceg, aki az Izrael elleni bojkott mozgalom egyik ismert támogatója.

Meotti szerint ebben a „klubban” kell említeni Párizst. Mint írja „Párizs a jövő”, abból a szempontból, hogy ott már jelen van az utcai antiszemitizmus. Ez terjed szerte Európában, nyomában temetői rongálások és időnként véres támadások történnek, mint pár éve Toulouse-ban egy zsidó iskolában. Párizs zsidó közössége lassan nem mer kipát hordani, sokan már elköltöztek. A jelenség a muszlimok növekvő számával van összefüggésben.

A szerző Londont, mint a kulturális és oktatási bojkott városát említi. Az izraeli egyetemek bojkottálásának ötlete is innen indult Meotti szerint, majd terjedt el a módszer az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában.

Az író negyediknek Brüsszelt jelöli meg, mert az Európai Bizottság jóváhagyta az izraeli termékek különleges jelölését, ráadásul a Kristályéjszaka évfordulóján. Meotti szerint az EU-vezetése erősíti a BDS mozgalmat különböző intézkedéseivel.

A szerző sötét képet fest írása végén az európai zsidóság számára, mert szerinte Európa vezetői nem veszik elég komolyan a veszélyt, gyáva pacifizmussal vádolja őket, ami már a ’30-as években is tragédiához vezetett. Úgy fogalmaz: „nem szabad elfelejteni, hogy mindig a zsidókkal kezdődik. De soha nem áll meg náluk.”

 

Kép: montrealgazette.com

 

 

 

Megszakítás