A legutóbbi brutális merénylettel végképp bebizonyosodott, hogy a sokszor harsány kelet-európai verbális antiszemitizmus dacára jelenleg a felvilágosodás hazája a legveszélyesebb hely az európai zsidóság számára: Creteil-ben, Párizs zsidó negyedében három fegyveres behatolt egy fiatal pár lakásába, a 19 éves nőt megerőszakolták, 21 éves partnerét lekötözték és lefogták, majd kirabolták őket. A támadók nyíltan közölték, azért törtek rájuk, "mert zsidók". Az újabb támadás épp egy hónappal azután történt, hogy egy francia zsidó szervezet felmérése szerint 2011 óta 45 százalékkal (!) nőtt az antiszemita támadások száma, az elkövetők többnyire muszlim bevándorlók.

November elején egy párizsi kóser étterembe dobták bombát antiszemita muszlimok, szerencsére ott senki sem sérült meg (néhány vendég sokkot kapott). Beszámolók szerint az elkövetők előtte ott lődörögtek az étterem bejáratánál, gúnyos megjegyzéseket téve a betérő vallásos vendégekre. Az Anti Defamation League (ADL) beszámolója szerint a gázai helyzet miatt nyáron különösen megnőtt a zsidóellenes támadások száma, egy francia jelentés szerint pedig csak júliusban 529 ilyen eset történt, a tavalyi 276-hoz képest. Az ADL indexe szerint a közel 50 milliós ország lakosainak 37 százalékánál kimutatható antiszemita attitüd.

Német lapok is arról számolnak be, hogy drámaian nőtt a több mint félmilliós francia zsidó közösség elleni brutális támadások száma: rabbikat támadnak meg, boltokat, zsinagógákat gyújtogatnak. Nehéz feledni a fiatal bolti eladó, a marokkói zsidó családból származó Ilan Halimi esetét is, akit 2006-ban muszlim fiatalok kifejezetten antiszemita gyűlöletből elraboltak, három hétig kínoztak, majd megöltek. Nem csoda, hogy személyes és közösségi biztonságérzetük megrendült (ez különösen Párizsban van így), ezért több mint megkétszereződött az alijázó francia zsidók száma: az idén eddig hatezren távoztak Izraelbe, többen, mint bármelyik másik országból.

Az agresszív támadásoknak csak az egyik oka a franciaországi muszlim bevándorlók sajátos helyzete, hiszen azokat szociális okok nem magyarázhatják. Lényegesebb odafigyelni a radikális iszlám térnyerésére (egyébként Németországban, Nagy-Britanniában és Belgiumban is), valamint a főként baloldali véleményformálók több évtizede tartó, egyoldalúan Izrael-ellenes hangulatkeltésére. Pontosan írja a United with Israel: "sikk" lett Izraelt szidni.

A világ számos országában drámai az emberi jogok helyzete, diktatúrák és autokráciák tapossák lábbal az etnikai és vallási kisebbségek jogait, a szólás- és véleményszabadságot, mégis, a mainstream média valamiért az izraeli-palesztin konfliktus legkisebb rezdülésére is azonnal "anticionizmussal", Izrael-ellenességgel, a zsidó állam termékeinek bojkottjával reagál.

Megszakítás