Pithiviersből 16 000 zsidót deportáltak 1941 és 1943 között.

2.3 millió dollárt különített el a francia nemzeti vasúttársaság (SNCF) azzal a céllal, hogy holokauszt múzeum épülhessen egy mára használatlanná vált állomás helyén. Az emlékhely várhatóan 2020-ra készül el a dél-francia Pithiviers városának vasútvonala mellett – derül ki a The Jewish Telegraphic Agency írásából.

A helyi vezetés korábban is tett utalást arra, hogy szeretné megmenteni az épületet, hogy annak falán történelmi ismertető felületet helyezzenek el. A most bejelentett múzeum kialakításában a francia zsidó közösség egyik legfontosabb érdekvédelmi szervezete, a CRIF is részt fog venni – közölte a France Info nevű francia rádiócsatorna.

A deportálások idején a helyiek segítségével az SNCF csaknem 16 000 főt szállított halálba 1941 és 1943 között az állomásról, valamint a közeli Beaune-la-Rolande-i koncentrációs táborból.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, december elején a holland vasúttársaság bejelentette, hogy kárpótlást fizet a holokauszt során deportált áldozatoknak, illetve leszármazottaiknak. A Nederlandse Spoorwegen 107 000 zsidó – köztük Anne Frank – deportálásában vett részt a második világháború idején.

zsido.com

Kép forrása: The Times of Israel

Megszakítás