Finnország az egyetlen európai állam, mely olyan nevet választott a nemzetközi holokauszt-nap számára, mely nem utal a zsidó nép tragédiájára, hanem általános üzenetet fogalmaz meg – írja a Jerusalem Post.
Január 27-én a nyugati világ legtöbb országában a soára emlékeznek. 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szövetséges csapatok az Auschwitz-Birkenauban működő koncentrációs tábort, ahol a holokauszt során több mint 1.5 millió ember lelte halálát. Ez a tábor vált a vészkorszak legfontosabb szimbólumává, a felszabadítók bevonulása pedig a nácik és szövetségeseik által elkövetett szörnyűségek feltárásának kezdetévé.
1995-ben az Európai Bizottság ajánlást fogalmazott meg az EU tagállamai számára arról, hogy ezen a napon emlékezzenek meg a holokausztról. Tíz évvel később, 2005-ben az ENSZ a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává tette meg ezt a napot.
Finnország kormánya 2002-ben fogadta el az Európai Bizottság ajánlását, ám
finnül a „vainojen uhrien muistopäivä„, azaz az „üldöztetések áldozatainak emléknapja” nevet kapta január 27., tehát a zsidó nép ellen elkövetett népirtás nem jelenik meg az elnevezésben.
A kilúgozott nevet érdekes módon csak belső használatra szánták, mert a finn kormány által kiadott angol nyelvű szövegekben rendre a megszokott „Holocaust Remembrance Day” szerepel.
A Finn Holokauszt Emlékezet Szövetsége hosszú évek óta próbálja elérni, hogy a finn elnevezés is utaljon a soára, de eddig nem jártak sikerrel.
A szövetség tagjai azzal érvelnek, hogy a jelenlegi, semleges elnevezés hatására idővel feledésbe merülhet a holokauszt emléke és más, kisebb-nagyobb üldöztetést elszenvedett csoportok fordítják maguk hasznára az emléknapot.
Sajnálatos módon erre utaló jelek már most is akadnak. Néhány héttel ezelőtt a Finnország nyugati partján fekvő kisváros, Rauma önkormányzata döntött úgy, hogy január 27-én az LMBTQ, a szinti (cigány) és a számi (lapp) kisebbségeket ért üldöztetésről fognak megemlékezni. Az önkormányzat határozatának szövegében egyáltalán nem tettek említést sem a zsidóüldözésekről, sem a holokausztról. A szövetség jelezte, hogy ez a zsidó közösség és minden, a holokauszt emlékét megőrizni kívánó ember számára rendkívül sértő és bántó.
A holokauszt emlékének életben tartása, különösen napjainkban, amikor az utolsó túlélőktől búcsúzunk, a biztosíték arra, hogy az eljövendő generációk is tudatában legyenek a történteknek és ne engedjenek utat hasonló törekvéseknek.
Ezzel együtt van remény arra, hogy a helyzet hamarosan megváltozik:
tavaly októberben, a svédországi Malmőben megrendezett, holokauszt-emlékezeti és antiszemitizmus elleni nemzetközi konferencián a finn delegáció ígéretet tett arra, hogy tesznek a névváltoztatás érdekében.
A kis létszámú finnországi zsidóság sorsa igen különösen alakult a második világháború alatt, amikor Finnország véres háborút vívott a területi követelésekkel fellépő Szovjetunió ellen. Ehhez a náci Németországtól kaptak segítséget, így előfordult, hogy a finn hadsereg zsidó katonái a Wehrmacht katonáival vállvetve harcoltak a szovjetek ellen. Még egy tábori zsinagóga is működött a finn hadseregben, a német katonák szeme láttára. A zsidó katonák szombatonként és a nagyünnepek alatt kimenőt kaptak. Később, a németek ellen folytatott lappföldi háborúban szintén harcoltak zsidó katonák a finn hadseregben. Ezzel együtt Finnországot sem kerülte el a holokauszt: 1942-ben nyolc, Ausztriából menekülő zsidót adott ki a finn rendőrség a németeknek. Közülük hetet azonnal meggyilkoltak. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki az országban, számos politikus és egyházi vezető tiltakozott. Ezt követően nem fordult elő hasonló eset. A későbbiekben összesen ötszáz külföldi zsidó menekült Finnországba, akik kiadatását maga Heinrich Himmler követelte a finn kormánytól, de eredménytelenül. Napjainkban 1800 zsidó él Finnországban, túlnyomó többségük Helsinkiben, ahol Chábád-központ is működik Benyamin Wolff rabbi és felesége, Fruma Ita rebecen vezetésével.