A nyugat-európai országokhoz képest szinte nyoma sincs antiszemitizmusnak — írja a brit lap.

 

Reneszánszát éli a zsidó élet Budapesten. Iskolák, közösségi központok, jóléti és társadalmi szervezetek, zsinagógák sokszínű közönsége élvezheti a virágzó megújulást. — fogalmaz a Financial Times Budapesten élő munkatársa, aki szerint ma mintegy 100-200 ezer zsidó él Magyarországon, és ezzel vitathatatlanul Európa egyik legnagyobb zsidó közösségét alkotják.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A sólet népszerűsége is mutatja: összeér a magyar és a zsidó élet Budapesten, ahol a régi zsidó negyed ma egy „hipszter enklávé” — írja a szerző, aki nyilván innen vette az európai antiszemitizmust szemléltető példáját is akkor, amikor azt állítja, hogy Magyarországon is találkozni vele, de az összhatás egy kis pohár sör ahhoz képest, amilyen tobzódó erőszakos gyűlölködést tapasztalni a világ nyugati felében. 

Érvelését két antiszemitizmust monitorozó szervezet adataival támasztja alá. A brit Community Security Trust 1984-es alapítása óta nem volt ennyi regisztrált atrocitás: 2018-ban 1652 alkalommal érkezett bejelentés antiszemitizmusról. Ez 16%-kal több a korábbi évhez képest, amikor 1420 esetről szereztek tudomást.

Ezzel szemben a magyar Tett és Védelem Alapítvány (TEV) tavaly összesen 32 antiszemita gyűlöletcselekményt regisztrált, amelyek közül 3 esetben történt támadás, míg 10 esetben rongálást, 19 esetben pedig gyűlöletbeszédet azonosítottak. Ez a három évvel korábbinál (52 eset) jóval kedvezőbb.

Forrás: neokohn.hu 

Megszakítás