Joshua Haruni éveket töltött azzal, hogy az izraeli haszid közösségek mindennapi életét fotózza. Jó kapcsolatot alakított ki az egyik közösség szellemi vezetőjével, és ez lehetővé tette számára, hogy ne kívülállóként dokumentálja a szigorúan vallásos haszidok életét.

Harunival az amerikai Forward magazin készített interjút.

  • Mi késztette arra, hogy a haredi közösséget fotózza?

  • A haszid világra akkor lettem kíváncsi, amikor felfigyeltem arra, hogy a zsidó misztika egyre népszerűbbé válik. Újságíróként azt akartam megtudni, hogy mi vonzza az izraelieket az ezoterikus hitrendszerek felé. Ahogy egyre haladtam előre a Kabalával foglalkozó projektemmel, úgy vettem részt egyre több haszid eseményen. Jó kapcsolatot építettem ki a közösséggel, így sokat tudtam fényképezni közöttük.

 

  • Készített kifejezetten személyes fotókat is. Hogy sikerült a bizalmukba férkőzni? Nem zavarta a fotók alanyait, amikor a képeket készítette?

  • Néhány haszid barátom mondta, hogy nyugodtan elmehetek közéjük, és fényképezhetek. Én azonban szeretek közelről fényképezni, ráadásul sokan gyanakvással figyeltek, így nem volt könnyű. Eleinte kifejezett ellenségességgel találtam magam szemben, de két éven keresztül eljártam a közösségi eseményekre, bár hívatlanul és nem kívánatos személyként. Ahogy megjelentem valamilyen haszid összejövetelem, legalább egyvalaki hozzám lépett, és közölte, hogy tilos fotózni. Ez meglehetősen kellemetlen volt, és nem is mindig a legkedvesebb hangnemben szóltak hozzám. De azért annyira nem volt elviselhetetlen, hogy elriasszon a fényképezéstől.

Érdekes módon két évvel azután, hogy a Pinszk-Karlin haszidokat kezdtem fotózni, megkeresett a Rebbe segédje. Meghívott a Rebbe bnéj-bráki otthonába, hogy fényképezzek a hanukai gyertyagyújtás során. Meglehetősen furcsa érzés volt egy apró szobában fotózni a Rebbét, akit vagy harminc, éberen őrködő haszidja vett körbe. Hamarosan indulni akartam, de ekkor megkérdezte a Rebbe segédje, hogy nem vinném-e el autóval a Rebbét egy bár-micva ünnepségre, melyre hivatalos. Természetesen örömmel fogadtam a kérést. Arra viszont nem számítottam, hogy hány haszid képes a hátsó ülésre bepréselődni, miközben a Rebbe elöl ült, mellettem. Út közben a Rebbe nagyon kedvesen érdeklődött felőlem és kérdezte, hogy mivel foglalkozom. Elmeséltem neki, hogy fényképész és újságíró vagyok, és hogy nagyon érdekel a haszid hétköznapok őszinte és elfogulatlan fotózása. Elmondtam azt is, hogy sok világi zsidónak tetszettek a képeim , és még olyanok is voltak, akik ezek hatására kezdtek el közeledni a vallásos életmód felé. A Rebbe nagy érdeklődést mutatott a munkám iránt.

Két nappal később meghívást kaptam a Pinszk-Karlin közösség hanukai összejövetelére. Kicsit késve érkeztem a zsinagógába, ahol a Rebbe már elkezdte a beszédét. Gyorsan felmásztam az egyik padra és befurakodtam két haszid közé, akik egyszerre kezdték el mondani, hogy itt tilos fotózni. Ahogy azonban leültem, a Rebbe abbahagyta a beszédet, rám nézett és felém intett a kezével. „Sulem” – így üdvözölt. Ezt követően a mellettem álló haszidok közölték, hogy természetesen fényképezhetek, még azt is felajánlották, hogy tartják a fotóstáskámat.

Ettől fogva már mindig békén hagytak. Ez nem azt jelentette, hogy minden haszid örömmel fogadta, ha fotóztam, de mindenesetre oldottabban viselkedtek a környezetemben. Így már könnyebb volt kapcsolatokat teremtenem, és személyesebb felvételeket is készítenem.

 

  • Mit gondol, mit nem lát az általános média, amikor a haredi világot próbálja bemutatni?

  • A sokszínűséget. Sokan egyformának látnak minden haredit. Nem vesznek tudomást a különböző haszid csoportok közötti különbségekről, a litván közösségek sokféleségéről, vagy a szfárádi zsidók közötti harediekről. És persze arról sem, hogy teljesen normális emberekről van szó, akik ugyanúgy családban és közösségben élnek, mint bárki más. Azt gondolom, hogy a média szívesebben fókuszál a haredi közösségekben jelen lévő szociális nehézségekre és a soraikban feltűnő szélsőségesek visszataszító tevékenységére.

Interperszonális szintem úgy vélem, hogy a szekuláris és az ortodox zsidó közösségek sokkal láthatóbbá váltak egymás számára az utóbbi időben, és egyre többen választják a másik csoport életmódját. A világi zsidók közül egyre többen válnak szigorúan vallásossá, és egyre több haredi hagyja ott a közösségét és válik szekulárissá.

Ha kifejezetten a haszidokról beszélünk, szerintem a média hajlamos megfeledkezni a mozgalom történelmi gyökereiről, azokról a történelmi hagyományokról, melyek egyben tartották ezeket a közösségeket.

 

  • Mi volt a legmeglepőbb dolog a haredi zsidókkal kapcsolatban, melyet fotózás közben fedezett fel?

  • Az, hogy nem olyan naivak, mint amennyire annak tartják őket. Bár a harediek számára fontos az ártatlanság megőrzése, valamint a közösség védelme a külvilág frivol befolyásával szemben, a haszid vezetés meglehetősen tisztában van azzal, hogy mi történik a nagyvilágban és meglepően praktikus gondolkodásúak.

 

zsido.com

Forrás: Forward

Megszakítás