Tudósok új lézeres rendszert fejlesztettek ki a tűzet okozó léggömbök hatástalanítására.

Az izraeli biztonsági erők néhány nappal ezelőtt mutattak be egy lézeres rendszert, amely a várakozások szerint alkalmas lesz arra, hogy a Gázából indított, tűzet okozó léggömböket, sárkányokat, drónokat – hatástalanítsa. A gyújtó léggömbök megszámlálhatatlan tüzet okoztak az elmúlt két év során Izraelben, és hatalmas területeket égettek le, óriási mezőgazdasági, anyagi és környezeti kárt okozva ezzel mind magánszemélyeknek, mind az államnak.

A „Fénykard” elnevezésű rendszer célja, hogy még a levegőben kilője a veszélyt jelentő eszközöket, mielőtt azok izraeli területre léphetnének. Három mérnök fejlesztette ki az izraeli rendőrség, illetve az Izraeli Védelmi Erők (Cáhál, IDF) számára, az izraeli Ben Gurion Egyetem kutatóival, valamint a rendőrség és a hadsereg technológiai osztályának dolgozóival együttműködésben.

A kisebb teherautón szállítható eszköz nappal és éjjel egyforma hatékonysággal képes megcélozni két kilométeren belül a fenyegető gyújtó léggömböket. A rendszert már tesztelték, de még nem érkeztek hírek arról, hogy mikor veszik használatba. Annyi bizonyos, hogy mind a gázai, mind pedig a libanoni határon telepítenék a rendszert.

A jelenleg használt eszköz, a SkySpotter

Bármilyen furcsán hangzik, a gyújtószerkezettel ellátott léggömbök, robbanóanyaggal ellátott, kis méretű drónok és sárkányok ellen nagyon nehéz védekezni. Az elmúlt majdnem két év során számos izraeli megoldási javaslat született, ám egyetlenegy sem kínált teljes körű védelmet a levegőből érkező fenyegetés ellen.

Kobi Sábtáj, a határrendőrség vezetője így nyilatkozott a Fénykardról: „Széles körű választ kínál mindenre, ami a léggömbök és a sárkányok kapcsán felmerül, emellett biztonságos és hatékony megoldást jelent a drónok fenyegetésével szemben”.

Gyújtó léggömb

Az elmúlt hónapokban egyébként csökkent a gyújtó léggömbös támadások száma. Júniusban Izrael olyan figyelőrendszert telepített, amely képes észrevenni a gyújtóeszközzel felszerelt repülő tárgyakat, követni a nyomvonalukat, és értesíteni a tűzoltókat a földet érés várható helyszínéről. A Sky Spotter nevű rendszer lehetőséget ad a minél gyorsabb tűzoltásra, így a károk minimalizálására, de az új Fénykard már földet érés előtt megelőzheti a károkozást.

 

zsido.com

 

Forrás: TOI

Megszakítás