A 64 éves Ian Pitkin egy lakhatási vita miatt döntött a gyújtogatás mellett 2024 márciusában, amit antiszemita érzelmek is motiváltak, olvasható a TEV oldalán.
A londoni Wood Green-i koronabíróság által életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfi legalább hat év és 17 napot fog rácsok mögött tölteni. Daniel Fugallo bíró szerint Pitkin tettét
„a zsidó vallású emberekkel szembeni ellenséges érzület motiválta”.
A gyújtogatás következtében a második emeleten élő zsidó család egyik tagja az ablakból dobta ki a csecsemőjét, hogy megmentse a lángoktól. A kisgyermeket a lent várakozó rokonok kapták el. Az eset során többen is megsérültek, köztük egy járókelő és a menekülő család egy tagja is, aki csípőtörést szenvedett, miután kiugrott az ablakon.
A Ian Pitkinellen felhozott vádak a következők voltak: életveszélyt okozó szándékos gyújtogatás, négy rendbeli lőfegyverutánzat birtoklása erőszakos fenyegetés céljából, és három támadó fegyver közterületen való birtoklása.
A rendőrségi vizsgálat feltárta, hogy a férfi előre megtervezte a gyújtogatást, amit bizonyítottak a járművében talált benzines kannák és fegyverek. Az eset során Pitkin maga is megsérült, és orvosi ellátásra szorult, mielőtt letartóztatták.
A rendőrség és a koronabíróság is megállapította, hogy Pitkin tettei antiszemita érzelmekből fakadtak, amit a bíróság súlyosbító tényezőként vett figyelembe az ítélet meghozatalakor.