Chaim Bruk rabbi, a Montana állambeli Chábád kirendeltségek vezetője, és felesége eddig három gyermeket fogadtak örökbe. Legutóbb egy afroamerikai gyökerű kisfiúval bővült családjuk, ami új kihívások elé állította őket.
„Amikor 2013-ban vártuk, hogy ismét örökbe fogadhassunk egy gyermeket, értesítettek minket, hogy egy félvér kisfiú érkezik hozzánk. Bizonyos voltam benne, hogy Isten egy különleges lelket ajándékoz nekünk, de azért aggódtam is egy kicsit. Feltettem a kérdést az Örökkévalónak: vajon a gyermek beleillik majd a családunkba? Vajon milyen lesz színes bőrű, ortodox zsidóként felnőni Montanában? Szeretett feleségem, Chavie, aki mindig határozott és inspiráló, arra biztatott, hogy a lényegre koncentráljak: árasszuk el a gyermeket melegséggel és szeretettel, Isten pedig segít majd a későbbi kihívásokkal kapcsolatban.
Brooklynban nőttem fel, egy buborékban. Ohio már nagyon távolinak tűnt, Texas egy másik országnak, a nyugati hegyvidék államai pedig mintha egy másik bolygón lettek volna. A vidéki Amerikát egyáltalán nem ismertem, jól éreztem magam a saját közösségemben, és ott is akartam családot alapítani. Ehhez képest 2007-ben Bozemanba költözünk, hogy a vadnyugati zsidóknak is elvigyük a Tórát. Zsidók és nemzsidók egyaránt kedvesen fogadtak minket, mára már több száz fős baráti körünk a lehető legkülönbözőbb emberekből áll. Már egy évtizede Montanában élünk és nagyon megszerettük ezt a helyet és az itt élőket is. Az emberek barátsággal és érdeklődéssel fordulnak a zsidó tradíciók felé. Itt az embereknek még fontosabb a családjuk, mint az autójuk, előbb esznek az állataik, mint maguk, és még akkor is megállnak segíteni, ha éppen sietnek valahová és -22 fok van.
Igaz, hiányoznak a kóser éttermek, a szombati hangulat az utcákon és jiddisül, az anyanyelvemen sem tudok senkivel beszélgetni, de Bozeman az otthonunkká vált, és már igazi montanaiaknak érezzük magunkat.
Mendyt már négy éve neveljük. Igazi áldás és nagyszerű élmények forrása. Nagyon aranyos és különleges személyisége van, az energiája pedig kiapaszthatatlan.
Fekete, büszkén viseli a kipáját és örömmel tart velem a zsinagógába. A zsidó közösség tagjait és az utca emberét is elbűvöli, mindenki rajong érte. Nem úgy gondolnak rá, mint a „fekete srácra” és bennem sem az örökbefogadó szülőt látják. Egyszerűen családnak tekintenek bennünket.
Személy szerint én nem vagyok színvak. Látom az emberek közötti különbséget, de ez sohasem jelenti azt, hogy kevesebbet gondolnék róluk, vagy másképpen viselkednék velük. Ha észrevesszük a különbözőségeket, jobban értékeljük az emberek személyiségét, a történetüket, mintha eltekintenénk attól, hogy mások vagyunk. Ha nem törődünk a másik egyéni jellegzetességeivel, az olyan, mintha létezésük egy részéről nem vennénk tudomást.
Persze Montanában is, mint bárhol a világon, vannak olyanok, akik tudatlanok és szeretnek ítélkezni, de mi szeretjük a vidéki Amerikát, ahol az emberek nyitottak és szeretettel fordulnak a másik felé. Itt még mindig komolyan veszik a Függetlenségi Nyilatkozat örökérvényű szavait: „Magától értetődőnek tartjuk annak igazságát, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett.”
Forrás: Crownheights.info