Zsidó jog és etika
A szerzői jogi védelem négy haláchikus modellje
Eliezer Kwass
Egyre gyakrabban látjuk hangkazettán, könyvön, CD-n a jelzést: „Minden jog fenntartva: a másolást tiltja a törvény és a halácha.” Mi a haláchikus alapja egy ilyen kijelentésnek, és meddig terjed a haláchikus szerzői jog hatálya? Az a hovatovább játszi könnyedség, amivel manapság könyvet, szoftvert, hangkazettát szinte eredeti formában reprodukálni lehet, nagyon is kiélezi a kérdés gyakorlati oldalát.
Jelen összefoglalónk igyekszik felvázolni a szerzői jog haláchikus megközelítésének alapvető kereteit; közvetlen gyakorlati útmutatásért javasolt megfelelő kvalifikációval bíró haláchikus tekintélyhez fordulni.
A szerzői jognak négyféle lehetséges modelljét találhatjuk a forrásokban:
- Hászágát gvul – a sportszerűtlen versengés;
- Hászkámot – ajánló levelek;
- Diná dömálchutá diná – világi törvénykezés;
- Siur bökinján – korlátozott tulajdonszerzés.
1. Hászágát gvul – sportszerűtlen versengés
Haláchikus tekintélyek talmudi forrásokat szoktak idézni szerzői jogi ügyekben tanúságul, különösen ami azt a félelmet illeti, hogy valaki másolatot készít valamely szerző vagy kiadó tulajdonában lévő műből, és piacra dobja azt, megfosztva az eredeti kiadót, előállítót jogos profitjától. Az egyik forrás[1] megtiltja a halászoknak, hogy olyan hal után nyújtsák a kezüket, amit egy másik halász már megszigonyozott, és saját hálójába igyekszik éppen befogni: „A többi halász hálója legyen távolabb a haltól [amit a halász éppen hálójába igyekszik befogni]. [Tartsák a hálóikat] olyan távolságban, amennyit egy hal [egy nap alatt] úszni tud. Milyen messze van az? Rábá, Ráv Huná mondja: egy párszá (8000 rőf).” Ezt és más hasonló forrásokat alkalmazza a Chátám Szofér[2] a publikálásra is. Az eredeti közreadó olyan, mint az első halász, aki elvégezte mindazt a fáradságos munkát, amit egy mű szerzése és nyomdai előkészítése igényel, és természetesen azt várja, hogy haszna legyen fáradozásának és komoly anyagi áldozatának. A másik, aki lemásolja a művet, és eladja, olyan, mint a többi halász, akiknek meg van tiltva, hogy az első halász munkájának gyümölcsét elvegyék.
2. Hászkámot – rabbik ajánlólevelei
Történetileg szemlélve a dolgot a legáltalánosabb megoldás a szerzői jogok biztosítására a könyvet kiadók számára az volt, ha sikerült nyerniük valamely széles körben elismert rabbinikus tekintélytől jóváhagyó levelet. Az ilyen levélben a rabbi nemcsak a könyv erényeiről szól (akár új mű az, akár egy régi új kiadása), hanem meg is tiltja egy meghatározott időre a mű újrakiadását. A kiadónak tehát elegendő ideje van így a könyv biztonságos kinyomtatására és újranyomására, hogy költségeit fedezhesse, és – reménye szerint – profitra is szert tehessen.
Az ilyen tiltás formailag kiközösítés, mely azokat sújtja, akik megsértik a szerzői jogot. Következzék a hászkámá egy általánosnak mondható példája (a krakkói születésű Joszéf Smuél rabbi, Frankfurt rabbija adta Chájim Báchrách rabbi Chávot jáirjához, 17. század): „Közismert dolog, milyen sokba kerül a nyomtatás, és a Ráv, e mű szerzője igen sok munkát is fektetett belé. Ha valaki valami okból (akárki legyen is), bár nem fektetett munkát belé, a haszonból részt szeretne, és kinyomtatná maga is, a Rávot igen nagy kár érné. Ez lenne a jutalma az ő Tóra[-tanulmányainak]? Ezért úgy határozunk, hogy a törvényszegőre kiközösítést mondunk, nehogy valaki fölemelje kezét, és kinyomtassa ezt a könyvet a nyomtatását követő tíz éven át. A [kiközösítés] akkor is érvényes, ha az elkövető maga műveli, és akkor is, ha más által teszi, bármilyen eszköz igénybevételével. Akik a mi szavunkra hallgatnak, legyen ez tetszésükre. A Tóra és a Tóra tanítványainak tiszteletére írjuk… a krakkói Joszéf Smuél…”.
A Chátám Szófér (a fentebb idézett responsunban) ennek a szokásnak az elterjedését egy az 1600-as években előfordult esethez köti, mely Mose Isserles rabbi (a Römá) egy híres responsumának tárgya[3]. Itáliában a padovai MaHaRáM átvizsgálta Maimonidész Misné Torájának kéziratait, és sikerült összeállítania egy olyan kiadást, ami szöveghibáktól mentes volt. Volt városában két nemzsidó nyomdász, az egyiküket bérelte fel, hogy nyomtassa ki az ő Maimonidész-kiadását. A másik féltékenységében kinyomtatott egy konkurens Maimonidész-kiadást. A Römá (abban a responsumában, ami egyben közli állásfoglalását a noahiták hét törvénye tárgyában is) úgy ítélt, hogy a zsidóknak tilos megvásárolniuk a konkurens Maimonidész-kiadást, megvédendő a padovai MaHaRáMot a konkurens nyomdász törvénytelen lépésétől, szerzői jogsértésétől.
Ez lett az elfogadott módja a szerzői jog védelmének a zsidó könyvkiadási gyakorlatban. A Chátám Szofér e módszer hatékony voltát bizonygatja – a nyomtatott formában bejelentett kiközösítés kötelező erejű, mondja, és megerősíti a már amúgy is létező törvényt, ami szerint nem szabad mást a megélhetésétől megfosztani. Az idők során a kiközösítés többnyire a [jogtalan] kiadót sújtotta, de alkalmanként, mint láttuk a Remá esetében, a [jogtalan kiadmány] vásárlóit is.
3. Diná dömálchutá diná – világi törvénykezés
Az intellektuális tulajdont védő törvények része a legtöbb modern jogi rendszernek. Ezek haláchikus értelemben is kötelezőnek tűnnek, a Talmudban Smuél amora által megfogalmazott rendelkezés alapján[4]: „Diná dömálchutá diná: a [világi] kormányzat rendelkezései kötelező érvényűek.”
Ennek a szabálynak az alkalmazása attól függ, hogy kiterjesztjük-e a diná dömálchutá diná érvényét az adózáson túlra is, ez esetben szembeszállva a risonim némelyikének álláspontjával. A SáCh[5] kimutatja, hogy a többségi vélekedés e korlátozó megközelítés ellen van. Ő határozottan javasol egy másik korlátozást – hogy ti. a világi törvény csak akkor köt, ha nem mond ellent a Tórának. A SáCh megközelítését követve most meg kellene határoznunk, van-e valami eltérés a halácha és a lehávdil, a világi szerzői jog között.
[A halácha és a világi törvénykezés viszonya úgy általában is komplex probléma, melynek aktualitását ugyancsak megnövelte a nem zsidó társadalmi életben – a haláchát tartókra is jellemző – fokozódó zsidó részvétel, annak szinte minden szegletében, kulturális és üzleti szférájában. A helyzetet tovább bonyolítja napjainkban Izrael állam, melynek zsidó kormányzata olyan jogi rendszerben működik, aminek nem a halácha az alapja (eltekintve néhány korlátozott területtől).].
4. Siur bekinján – korlátozott tulajdonszerzés
Egy másik haláchikus megoldást javasol Zalman Nechemia Goldberg rabbi, a jeruzsálemi Legfelsőbb Rabbinikus Bíróság bírája[6]. A mű előállítója, amikor eladja művét, a vásárló szerzését egyben korlátozza is, ami a mű reprodukcióját illeti. Elad mindent, ami a könyvben, kazettán vagy szoftverben van, kivéve a másolás jogát. Ha a vásárló ezek után lemásolja a művet, akkor ellopta azt, mert nincs joga lemásolni, illegálisan használ valamit, ami nem az övé.
A talmudi precedens a Bává Möciában található[7]: „Rabbi Simon, Elázár fia mondja Meir rabbi nevében: »Ha valaki pénzt ad a szegénynek, hogy köpenyt vegyen, nem vehet rajta tálitot, mert azzal a tulajdonos [az adakozó] szándéka ellen cselekedne… és aki a tulajdonos szándéka ellen cselekszik, annak a neve tolvaj.«”
A szegény embert tolvajnak nevezni, azt úgy kell értsük, hogy ő itt elvett valamit a tulajdonostól, törvénytelenül. Zalman Nechemia magyarázata szerint a tulajdonos nem adja át teljesen a szegény ember rendelkezésébe azt a pénzdarabot. Visszatartja magának a jogot, hogy korlátozza őt: semmi mást nem vehet, csak köpenyt. Ha a szegény ember tálitot vesz, törvénytelen módon használja az adakozó pénzét. Hasonlóképpen, a könyv, kazetta, szoftver kiadója vagy előállítója megteheti, hogy nyilatkozatával visszatartja a másolás jogát a vásárlótól[8].
[1] Talmud, Bává Bátrá 21b.
[2] Responsa, Chosen Mispát, 79. fej.
[3] Tesuvot Römá, 10. fej.
[4] Bává Kámá 113a., és másutt.
[5] Chosen mispát 73:39.
[6] Copying a Cassette Without the Owner’s Permission = Techumin VI., 185-207.
[7] 78b.
[8] Lásd még mind erről Rabbi Israel Schneider, Jewish Law and Copyright = Journal of Halakha and Contemporary Society, XXI., 84-96. l.; Rabbi J. David Bleich, Copyright = Contemporary Halakhic Problems, II., 121-130. l.
