33. fejezet

Mózes áldása

 

1. Ez pedig az áldás, mellyel megáldotta Mózes, Isten embere, Izrael fiait az ő halála előtt.

 
Bevezetés

 

2. És mondta: Az Örökkévaló Szinájról jött és sugárzott neki Széirről, fénylett Párán hegyéről és eljött a szentség tízezrei közül, jobbja felől a törvény tüze számukra. 

3. És szerette is a népet, minden szentjei a te kezedben vannak és ők lábaidnál elterülve fogadják szózataidat. 

4. A tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének. 

5. Így lett királlyá Jesúrunban, midőn összegyűltek a nép fejei, együvé Izrael törzsei.

 
 
A törzsek megáldása
Reuvén

 

6. Éljen Rúben és meg ne haljon, hogy ne legyenek emberei csekély számmal.

 
Jehudá

 

7. Ezt pedig Júdáról; és mondta: Hallgasd meg, Örökkévaló, Júda szavát és népéhez vidd őt; hatalmával harcoljon magáért és segítsége elleneivel szemben te légy!

 
Lévi

 

8. Léviról mondta: Tummimod és Urimod jámbor férfiúdé, kit megkísértettél Másszóban, kivel pörlekedtél Merivó vizeinél; 

9. aki mondta atyjáról és anyjáról: Nem láttam, testvéreit nem ismert és gyermekeiről nem tudott, mert szózatodat őrizték meg és szövetségedet tartották meg. 

10. Tanítják rendeleteidre Jákobot és tanodra Izraelt, tesznek füstölőszert színed elé és égőáldozatot oltárodra. 

11. Áldd meg, Örökkévaló, az ő erejét és keze munkája legyen kedves előtted; zúzd össze ellenei ágyékát és gyűlölőit, hogy föl ne támadjanak!

 
Benjámin

 

12. Benjáminról mondta: Az Örökkévaló kedveltje, bizton lakik mellette; védelmezi őt minden időben és vállai között lakozik.

 
József

 

13. Józsefről mondta: Isten áldotta az ő országa, az ég drágaságával, harmattal és az alant heverő mélység vizével; 

14. a nap érlelte termésének drágaságával, mint a hónapok hajtásának drágaságával; 

15. az ős hegyek javával és az örök halmok drágaságával; 

16. az ország drágaságával és bőségével, mint a csipkebokorban lakozónak kegyével! Szálljon ez József fejére, feje tetejére testvérei koszorúzottjának! 

17. Első fajzású tulka dísze ő neki és Reém szarvai az ő szarvai, azokkal döf le népeket, egyetemben a föld végéig; ezek pedig Efráim tízezrei és Menásse ezrei.

 
Zebúlon

 

18. Zebúlunnak mondta: Örvendj Zebúlun mentedben,

 
Jiszáchár

 

Isszáchár pedig sátraidban. 

19. Népeket hívnak a hegyre, ott áldoznak igazságos áldozatokat, mert a tengerek bőségét szívják és a fövény rejtette kincseket.

 
Gád

 

20. Gádról mondta: Áldott, aki kiterjeszti Gád határát! Mint oroszlán tanyázik és szétszaggat kart; meg koponyát. 

21. És kiszemelte magának a legelejét, mert ott van a törvényhozó része elrejtve; és járt a nép élén, végezte az Örökkévaló igazát és ítéleteit Izraellel.

 
Dán

 

22. Dánról mondta: Dán fiatal oroszlán, előront Básánból.

 
Náftáli

 

23. Náftáliról mondta: Náftáli jóllakva keggyel és telve az Örökkévaló áldásával, nyugatra és délre végy birtokot.

 
Áser

 

24. Ásérről mondta: Áldott a fiúk közül Ásér; legyen ő kedveltje testvéreinek és mártsa olajba lábát. 

25. Vas és érc a te záraid és napjaiddal növekedik erőd is.

 
 
Befejezés: Isten kiapadhatatlan forrása Izrael biztonságának, gyarapodásának és győzelmének

 

26. Nincs olyan, mint az Isten, ó Jesúrun! Bejárja az eget segítségedre és fönségében a fellegeket. 

27. Menedék az ősidők Istene és alant örök hatalom, elűzte előled az ellenséget és mondta Pusztítsd el! 

28. Így lakott Izrael biztonságban, egymaga Jákob forrása, gabona és must országában, még ege is permetez harmatot. 

29. Boldog vagy te Izrael ki olyan, mint te? nép, segítve az Örökkévalótól, ki segítséged pajzsa és fenséged kardja! Ellenségeid hízelegnek neked, te pedig az ő magaslataikat taposod.

 

34. fejezet

Mózes halála

 

1. És Mózes fölment Móáb síkságáról Nebó hegyére, Piszga csúcsára, mely Jerichó előtt van, és az Örökkévaló megmutatta neki az egész országot, Gileádtól Dánig, 

2. meg az egész Náftálit és Efráim meg Menásse országát, egész Júda országát a nyugati tengerig; 

3. a déli részt, a környéket, Jerichó, a pálmák városának völgyét, egész Czóárig. 

4. És mondta neki az Örökkévaló: Ez az ország, melyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Magzatodnak fogom adni: engedtem látnod saját szemeiddel, de át nem vonulhatsz oda. 

5. És meghalt ott Mózes, Isten szolgája, Móáb országában, az Örökkévaló parancsára. 

6. Eltemette ott a völgyben, Móáb földjén, Bész-Peór átellenében, de nem tudja sírját senki, egész a mai napig. 

7. Mózes pedig százhúsz éves volt, mikor meghalt; nem homályosodott el a szeme és nem fogyott meg az ereje.

8. Megsiratták Izrael fiai Mózest Móáb síkságain harminc napig, és beteltek Mózes siratásának, gyászolásának napjai. 

9. Józsua pedig; Nún fia eltelt a bölcsesség szellemével, mert rátette Mózes a kezeit és Izrael fiai hallgattak rá és úgy cselekedtek, amint az Örökkévaló parancsolta Mózesnek. 

10. És nem támadt többé oly próféta Izraelben, mint Mózes, akit ismert az Örökkévaló színről színre; 

11. mindama jelek és csodák tekintetében, amelyekkel küldte őt az Örökkévaló, hogy végezze Egyiptom országában Fáraón, minden szolgáin és egész országán, 

12. és mindama nagy hatalom és mindama nagy félelmetesség tekintetében, amit végzett Mózes egész Izrael szeme láttára.

 

Megszakítás