Vagyon és pénz

Bizonytalanság, kapzsiság és az üzleti erkölcs

 Kezdhetünk-e valamit az ember fáradhatatlan mohóságával?

 Dr. Meir Tamari

A spirituális és az anyagi közötti feszültség

Úgy Tűnik, hogy ez a világ úgy működik, hogy a gazdasági szükségeink csakis emberi erőfeszítés által elégíttetnek ki, nem pedig közvetlen isteni beavatkozás által. Ez így áll az ember minden más szükségére nézve is, amilyen a fajfenntartás, a társadalmi hierarchia megalkotása, a szexuális élet, a közösségi szerveződések és így tovább. Az emberi természet bonyolultságának köszönhetően ezeknek a szükségeknek a kielégítése időtlen idők óta feszültséget eredményez erkölcs, spiritualitás és igazságosság, valamint a hétköznapok földhöz ragadtabb, anyagiasabb és önzőbb szempontjai között. A piac (és minden, ami vele jár) csak egyfajta fórumot biztosít e feszültség feloldására, még ha az egyik legfontosabbat is. A piac működésében – még inkább, mint az emberi tevékenység bármely más dimenziójában – az emberi természet anyagiassága súlyos összeütközésbe kerül egy magasabb dimenzió hívó szavával, az ember isteni természetével, az igazság és az erkölcs igényeivel.

Egy ilyen eszmei feszültség fényében kell tehát szemlélnünk az üzleti tevékenységből, a javak hajhászásából és a piac mint olyan létezéséből fakadó problémákat. Tekintet nélkül a különféle vallási, kulturális és társadalmi megoldási javaslatokra, ezek a gondok elsősorban és kikerülhetetlenül a materializmus és a spiritualizmus összeütközéseként, az evilági tényezők és egy magasabb rendű világ hívása közötti összecsapásként tekintendők. Némely pogány társadalmak – csak a kézzelfogható, anyagi létezést tekintve létezésnek –, mindenféle terv nélkül, a „vakszerencse” vagy a „sors” által hajtva igyekeznek minden igényük lehetőleg azonnali és állandó kielégítésére az elérhető legmagasabb színvonalon, amit legfeljebb az emberi logika és az az erkölcsi imperatívusz korlátozhat, miszerint nem szabad eközben látható kárt okozni másoknak. Létezhet ezzel szemben azonban olyan társadalom is, amelyben a közös törekvés végcélja spirituális, illetve a világ „kijavítása” egy másik, magasabbrendű mennyei világ segítségül hívásával. Ez a hozzáállás gyakran vezet az evilági szempontok és minden hozzájuk kapcsolódó tényező – gazdaság, politika, jogszolgáltatás – elhanyagolásához, a világi hatalomgyakorlók gondjára bízva az ilyesmit. A monoteista vallások a Teremtőről – aki számon kéri az embert, és felvigyázza az emberi tevékenységet a földön – alkotott felfogásuk jegyében kínálnak megoldásokat, mégpedig az „itt és most” létezés isteni ihletésre alkotott viselkedési normák általi változatos mértékű megszentelésére alapozva. Még a modern szocializmusról és a szabadpiaci filozófiákról is kimutatható, hogy gyökereik – mindegyiknek a maga módján – mélyről, ebből a spirituális feszültségből erednek, és a már említett vallási-filozófiai nézetekből merítenek.

 

Mi az oka az erkölcstelen üzletelésnek?

De hogy ne csak kérdéseket tegyünk fel, hanem válaszokat is nyerjünk, az üzleti erkölcs minden elemzésének, akár zsidó szempontú, akár másmilyen, először meg kell értenie-magyaráznia az erkölcstelen üzletelés, a nem etikus gazdálkodás okait. Csak így lehet képes bármely nézetrendszer komplex tanítással szolgálni arról, hogyan is kell ezeket az ügyeket intézni, piaci magatartási mintákat javasolni, és olyan törvények meghozását bátorítani, melyek az erkölcstelenül eljáróktól vannak hivatva megvédeni a társadalmat. Az erkölcstelenség okaira és a probléma megoldásaira nem szabad úgy tekintenünk, mint amik csak a gazdaság vezetői, a kormánypolitika alakítói, az üzletemberek és közgazdászok számára fontosak. Minthogy mindenkinek szüksége van javakra, és vágyik is rájuk, gyűjti, elkölti és megtakarítja őket, voltaképpen minden teremtett lélek mélyen és egyfolytában érdekelve van az erkölcstelenség okai és a lehetséges megoldások tárgyában is.

Talán közhelyesnek tűnő megállapítás, de attól még nem kevésbé igaz: az üzleti világban mutatkozó erkölcstelenség legnagyobb oka a kapzsiság, a meg nem érdemelt javak utáni mértéktelen vágyakozás, ami minden emberben megvan. További megfontolások mindazáltal azt fogják mutatni, hogy van egy második nagy oka is, nevezetesen a bizonytalanságtól való félelem úgy általában, és a gazdasági bizonytalanságtól különösen. A bizonytalanságtól való félelem nem olyan szembetűnő ok mindenkor, mint a kapzsiság, minthogy gyakran álcázza magát józan körültekintésnek. Ez a két alapvető tényező, az ember mohósága és a gazdasági bizonytalanságtól való félelem alkotják a vagyonnal való gazdálkodás erkölcsi természetű problémái zsidó szempontú tárgyalásának nagyobb kereteit.

 

A kapzsiság jó oldala

Amikor azt vizsgáljuk, vajon mi visz rá egyeseket, hogy kizsákmányolják a munkásaikat, hogy átverjék a versenytársaikat vagy a vásárlóikat, hogy szennyezzék és kizsákmányolják a környezetet, könnyű vádló ujjainkat a kapzsiságra mint vétkesre szegezni.

Zsidó szemszögből ez a válasz kielégítő is lenne, ha nem volna tény, hogy a mohóság lényegi eleme az ember gazdasági aktivitásának. A Talmud elbeszélése szerint bölcseinknek sikerült foglyul ejteni az ember rosszra való hajlandóságát, a jécer hárát (a rossz ösztönt), kapzsiságát, kéjvágyát és kívánságait. Nagyon megörültek ennek a fejleménynek, és azt gondolták, hogy akkor mármost minden gonosz cselekedet gyökerestül ki lesz irtva. Idővel azonban kiderült, hogy az egész országban nincsen egyetlen megtermékenyített tojás sem[1]. Így aztán legnagyobb fájdalmukra kénytelenek voltak elengedni a jécer hárát, miután megértették, hogy ez készteti az embert cselekvésre.

A mohóság nélkül, az anyagi javak szüksége és kívánása nélkül senki sem dolgozna, senki sem ültetne fákat, senki sem építene házakat. És ami a főbb: ez a hajlam vagy irányultság megvan minden emberben, tekintet nélkül spirituális fejlettsége szintjére, tanultságára, korára, tehát zsidó szempontból nincs értelme az olyan kérdéseknek, mint például: „Hogyan lehet az, hogy ilyen fontos ember, az erény mintaképe disznóságokat művel, vétkezik?” Jiszraél Báál Sém Tov rabbi, a chászidizmus, az európai zsidóságot a 17. század végén magával ragadó misztikus irányzat alapítójának tanítása szerint egyetlen olyanféle ember van, akiben nem található ilyen hajlandóság – a halott ember. No azért a jécer hárá szükséges szerepének elismerése nem vakította meg bölcseinket, látták, milyen gonoszságra képes. De mindenkor igyekeztek hangsúlyozni, hogy megszentelhető ez a hajlandóság, és pozitív célok felé terelhető.

 

Minden rosszban van valami jó

Simon bár Jocháj rabbi, a Zohár („A ragyogás könyve”), a zsidó misztika kútfeje szerzőjének története talán a legtipikusabban mutatja azt a zsidó felfogást, amely szerint az ember minden hajlandóságának van pozitív aspektusa. A 2. században, egy rabbinikus vita alkalmával, mely a római kultúra értékeiről folyt, bár Jocháj igyekezett összefoglalni mindent, amit gonoszságnak tartott bennük: „Piacokat építenek, hogy aztán ott rabszolgákat adhassanak el, közfürdőket építenek, hogy minden szexuális romlottságuknak hódolhassanak, és utakat-hidakat emelnek, hogy zsoldosaik sebesen igyekezhessenek mások romlására”[2]. E beszédéért azután menekülnie kellett az Izrael földjét uralma alatt tartó Róma hivatalnokainak haragja elől. Fiával együtt egy galileai barlangban rejtőzködött el, és idejüket a spirituális fejlődésnek szentelték – anyagi szükségeik pedig csodálatos módon betöltettek. Amikor elhagyták a barlangot, nagyon megharagudtak a népre, látva, hogyan foglalják el magukat a mindennapi élet munkáival – szántással, vetéssel, aratással –, ahelyett, hogy hitük buzgalmát építenék, és ez a haragjuk pusztulást és halált hozott. Az isteni harag viszaűzte őket a barlangba, mert romlást hoztak az Örökkévaló világára.

Az újabb hosszadalmas barlangi időzés után – nyakig a homokba bújva éltek ott, hogy az öltözködésre se legyen gondjuk –, bár Jocháj és a fia megint visszatértek a világba. A fizikai világ vallási és spirituális fontosságának felismerése ezt mondatta bár Jochájjal: „Csoda történt velem, tehát most megyek, és valami hasznosat, kézzelfoghatót teszek a világért.” Az ilyen cselekedetek, minthogy voltaképpen a világ teljessé, tökéletessé tételében való emberi részvételt jelentik, az isteni teremtésben való részvállalással egyenértékűek. Bár Jocháj csak megismételte azt, amit Jákób pátriárka tett. Amikor Jákób visszatért száműzetéséből az Izrael földjére, első szálláshelye Séchem városának közelében volt. A midrás tudatja velünk, hogy a pátriárka ott megjobbította a vásártartás föltételeit, megfelelő súlyokat és mértékeket vezetett be, az ércpénz tisztaságára ügyelt, mert úgy találta, hogy az efféle foglalatosság méltó egy az ő rangjában lévő spirituális vezetőhöz is. Ez csak egyetlen példa a sokból, amit hozhatnánk, hogy megmutassuk, mennyire nem jellemző a kereskedelemellenesség vagy a javak gyűjtésének ellenzése a judaizmusban. Az üzlet, a gazdaság, a piacok nem szükségképpen egyértelműek a gonosszal, hanem lényegi részei az emberi létezésnek és fejlődésnek.

Az Örökkévaló alkotta a jécer hárát, tehát jónak kell lennie valamire – vagy talán pontosabban: ez a hajlandóság, bár megvan benne a gonosz lehetősége, megszentelhető, és pozitív célok érdekében munkába állítható. A Midrás világos példáját adja ennek a nézetnek. A Teremtés könyvének e versét idézve: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, nagyon jó”[3], írja[4]: „Ez pedig a jécer hárára utal.” A Talmud[5] így magyarázza: „Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész erőddel”[6], azaz mindkét irányba való hajlandóságával, a jóra és a rosszra irányulóval egyetemben. Így tehát a judaizmus tanítása szerint minden emberben megvan ez a hajlandóság, és ez lényegi alkotóeleme az emberi létezésnek, de ugyanakkor a kinyilatkoztatott isteni Törvényben megvan a cél és a lehetőség is a mohóság és vágyak megtisztítására és „nevelésére”, hogy erkölcsi értelemben pozitívvá lehessenek, és hozzájárulhassanak az ember boldogulásához.

 

A vagyon nem csak „megtűrt rossz”

Le kell szögeznünk ugyanakkor, hogy a javak felhalmozása és a termékek-szolgáltatások piacokon keresztüli hatékony közvetítése fontosságának és jogos voltának elismerése nem azonos a vadkapitalizmus és a szabadpiaci ideológiák helyeslésével. Minthogy a judaizmusban semmi sem korlátok nélkül való, a javak szerzése sem korlátlan. Nem szabad másként tekinteni rá, mintha normális szükségletek, önnfentartás, lakhatás, öltözködés és szórakozás igényei kielégítésének eszközénél több volna. Nem létezhet önmagáért való cél a vagyongyűjtés, nem lehet az élet legfőbb célja, és nem megengedett minden eszköz, amellyel szerezni lehet. A vagyonszerzést az idő is korlátozza, hiszen zsidónak örök kötelessége, hogy időt szenteljen a Tóra tanulmányozásának és önmaga spirituális fejlődésének. A sábbát, az ünnepek, az ima, a micvák további korlátokat jelentenek a vagyonszerzésre fordítható idő tekintetében. Még makrogazdasági korlátok is következnek ebből: példának okáért a szombatév intézménye (smitá) és a jubileumi év (jovel). A társadalom és a kevésbé szerencsések igényei, hogy vagyonunkból részesedjenek, megint csak más perspektívába helyezik a gazdasági tevékenységet. Minthogy pozitív aspektusai ellenére is az anyagi, gazdasági javak szerzésének igénye a jécer hárá megnyilvánulása, ha ellenőrzés, kontroll nélkül marad, erkölcstelenséghez, önzéshez és féltékenykedéshez vezet. Tehát mint a jécer hárá minden más megnyilvánulása, ez is korlátozva van egyrészt a mindenkire kötelező haláchikus kötelmek, másrészt a közösségi jogszabályok által, melyeknek a célja a gazdasági igazságosság és a társadalom erkölcsi alapjainak biztosítása.

A jécer hárának ez a szemlélete a judaizmusban, hogy tudniillik az olyasmi, ami megszentelhető, ellentétben állni látszik a kereszténység, a buddhizmus és a szocializmus álláspontjával is e tárgyban. A gazdasági tevékenységben megnyilvánuló ösztön ez utóbbiak szerint a gyűlölködés, a féltékenység, a tolvajlás és gyilkosságok oka – és ez a vélekedés tökéletesen elfogadható. Az viszont, hogy ezt az ösztönt elsősorban gyökeresen kiirtani igyekeznének, merőben más kezelési módja a problémának, mint amit a judaizmusban találhatunk.

A kereszténység álláspontja a rosszra való hajlandósággal kapcsolatban (ideértve a javak hajhászását is), elsősorban a bűn mindenen eluralkodó hatalmának képzetéből táplálkozik, mely bűnt csak az isteni kegyelem és az isteni gondviselés segítsége által lehet elkerülni, nem pedig megfelelő tettekkel. Ez a táptalaja a jécer hárá kiirtására irányuló törekvésnek: a szexuális vágyat a cölibátussal, az anyagi javak hajhászását a „szegénység erényével”. A katolicizmusban ez a törekvés a lelke a monasztikus (szerzetesi) mozgalmaknak, a protestantizmusban pedig a piacok egyházi törvények általi korlátozásának eltörléséhez vezetett, hogy az egyéni cselekvési szabadságban megnyilvánuló isteni gondviselés foglalja el a helyét.

A szocializmusban a tulajdon és a vagyon gonosz következényei a magántulajdon különféle mértékben való felszámolásához vezettek – a termelőeszközök állami tulajdonlásától (kommunizmus) a központi irányítású tervgazdálkodáson át (szocializmus) a magántulajdon önkéntes feladásáig (kommunák). Mindegyik szisztéma célja a magántulajdon felszámolása, a tulajdon kezelési jogának átszármaztatása egy egész csoportra. Az utóbbi folyamatra az osztályok nélküli társadalom megteremtésének folyamataként tekintettek, és minthogy így az embernek nincs tulajdona, nincs értelme vagy oka, hogy lopjon, hogy erkölcstelenül cselekedjen. A Szovjetunió kommunizmus terén szerzett hetven évnyi tapasztalata, valamint más országok szocialista korszakai azt mutatták mindazáltal, hogy a gazdasági rendszer megváltoztatása nem oldja meg az erkölcsi problémát. Az biztos, hogy ezek a mozgalmak felszámolták a gazdasági erkölcstelenség bizonyos formáit, amilyen például a gyermekmunka, a tömeges szegénység, a gyengék és védtelenek kizsákmányolása. Ugyanakkor a gazdasági rendszer változásai újabb erkölcsi problémákat szültek. A tisztességtelenség sokféle formája életmóddá lett, mert valamiképpen ellensúlyozni kellett a gazdasági realitások ellenében felépített rendszer gyengéit. A munkabérek egyenlősdire alapozó rendszere, mely nem volt tekintettel a képességek és szolgáltatások iránti keresletre, nem volt életképes, és bizonyos csoportoknak tette csak hozzáférhetővé a javak egyes fajtáit, lakásbirtoklást, árubőséget, külföldi utakat és így tovább, tehát a nagy egyenlőség álarca mögött óriási szociális különbségek alakultak ki. Az egyenlőség álcája mögött csak úgy virágzott az „ügyeskedés”, a hazugságok, a lopások és sikkasztások, a kiterjedt feketepiac, a „kijárható kedvezmények”, személyes protekciók korrupt rendszere.

A privát tulajdon korlátozása vagy felszámolása és a gazdasági aktivitás áthelyeződésre a piacról az állami szférába voltaképpen még nagyobb erkölcstelenségek forrása lett. Minthogy megszüntette az összefüggést a személyes erőfeszítések és az anyagiakban kifejeződő társadalmi megbecsülés között, ugyancsak erkölcsi problémává tette a tisztes napi munkáért járó tisztes bér hiányát. Ráadásul a gazdasági döntések állami hivatalnokok, bürokraták kezébe kerültek, akik élet-halál urai voltak az állampolgár feje fölött, s a hatalommal való visszaélés és a megvesztegetések mindennapos rutinnak számítottak.

 

Mohóság – nem elutasítani, hanem irányítani

A gazdasági jécer hárá intenzív és mindent átható volta miatt a gazdasági rendszer puszta megváltoztatása elégtelen az üzleti erkölcstelenségek kiszorítására, vagy arra, hogy a szegénységet járható alternatívává tegyük. A javak utáni vágy erőteljesebb mint bármi más hajtóerő, amivel az emberi lény szembesül. A megroppant egészség, az előrehaladott kor és a jólét a legtöbb emberi vágyra mérséklőleg hatnak. A még több pénz, még több tulajdon, még nagyobb vagyon utáni vágyra azonban nincsenek efféle mérséklő hatással. A bölcsek a javak utáni éhség természetének ezt a többi hajtóerőtől eltérő sajátosságát így fejezik ki[7]: „Minél kevesebb ennivalója van az embernek, annál többre vágyik, de minél többje van, annál kevesebbre. Minél eseménydúsabb a nemi élete, annál többre vágyik, de ha eseménytelen, egyre kevesebbre. A pénzzel azonban nem így áll a helyzet. Minél kevesebbje van az embernek, annál többre vágyik, és minél többje van, még annál is többre vágyik.”

A javak utáni vágyakozás hatalma és egy egész életen át tartós volta a magyarázata talán annak is, hogy a Tóra vajon miért vette körül az ebbe a körbe tartozó cselekedeteinket több parancsolattal és rendelkezéssel, mint bármi mást. Ha szemügyre vesszük a 613 parancsolat teljességét, a tárjág micvotot, ami minden zsidót köt, kiderül, hogy közülük több mint 120 foglalkozik azzal, miképpen biztosítjuk a megélhetésünket, talarítjuk meg vagy költjük el a pénzünket. A kóser étkezésre, ami pedig a köztudomás szerint a judaizmus egyik elválaszthatatlan jellemzője, mindösszesen 26 rendelkezés jut. A zsidó naptár legszentebb napján, Jom kipur alkalmával a zsidók böjtölnek, megvallják bűneiket, és az isteni megbocsátást várják. A nyilvánosság előtt megvallott részletes vétkek közül 16 kapcsolódik a kereskedés, pénzgazdálkodás és vagyon köreihez.

A javak utáni vágy hatalmának felismerése vezette a kereszténységet a szegénység dicsőítéséhez, és a szocializmust a magántulajdon szerepének tagadásához. De mindkét álláspont ellentétes a judaizmus elveivel. A judaizmus az egyetlen olyan vallás a világon, melynek alapítói gazdag emberek voltak. A Szentírás tudósít minket arról, hogy Ábrahám pátriárka óriási nyájakat bírt, juhokat, kecskéket, ezüstöt, aranyat. Izsák és Jákób hasonlóképpen. Buddha, a buddhizmus alapítója hercegi család sarja, aki elmenekül apja palotájából, hogy szegénnyé lehessen, mert csak így képes leküzdeni a gazdagság kísértéseit. Hasonlóképpen, Jézus és az apostolok nem birtokoltak magántulajdont, és úgy tekintettek a mennyországra, mint ahová gazdag ember csak úgy juthat be, ahogyan a teve képes átbújni a tű fokán. A Smá-ban a judaizmus alaptörvényei és alapelvei között viszont azt találjuk[8], hogy az Örökkévaló ígérete szerint az Ő parancsolatai iránti engedelmesség jutalma nem csak túlvilági jó, hanem olyan kézzelfogható áldás is, mint az időben jött eső, a nyájak és az aratás bősége. Az engedetlenség büntetése aszány és globális gazdasági katasztrófa.

Nem az anyagi javak birtoklása az önmagában való rossz tehát a judaizmus szerint, hanem a megszerzésük és a velük való gazdálkodás módja jelenthet szüntelen és szinte korlátlan mértékű kihívást az erkölcs számára. Az Atyák bölcs tanításai szerint[9] az olyan ember, aki gazdasági céljai eléréséről így gondolkodik: „ami az enyém, az a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém”, az ilyen nem gonosz ember, de amolyan ám háárec, tudatlan lélek, minthogy a magántulajdon semmibevétele csak további erkölcstelenségekhez vezethet. A chászid, az istenfélő igaz ember az olyan, aki képes legális tulajdonának egyes részeit önként másnak adni, mondván: „ami a tiéd, az a tiéd, és ami az enyém, az is a tiéd”, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy a tualjdonnak más célja is van az ember személyes szükségeinek betöltésén túl. Érdekes, hogy rabbi Jehúda haNászi, amikor a Sínai-hegynél kinyilatkoztatott szóbeli Tant szerkesztette a Misna hat rendjébe, az Atyák bölcs tanításait, a judaizmus erkölcseivel és etikájával foglalkozó gyűjteményt nem a rituális témákkal foglalkozó valamelyik traktátusba rendezte, hanem a Nözikin (szó szerint: „károk”, valójában az üzleteléssel, a zsidó polgári és büntető törvényekkel foglalkozik) talmudi rendbe. A bölcsek, az ember vagyonszerzése, vagyonának megtartása és az azzal való gazdálkodás módjaiban a spirituális megváltás egy módját látták, alternatív nevet is adtak a Nözikinnek, Széfer Jösuot, „a megváltás könyve”[10].

De ez mind nem veszi erejét a gazdagság kísértéseinek, a gonosz erőnek, ami az anyagi javak megszerzésében vagy használatukban testet ölthet. Nem ennek a gonosz hatalomnak a semmibevétele vagy kisebbítése készteti a judaizmust arra, hogy elutasítsa az olyan társadalmi formákat és vallásos nézeteket, amelyek a szegénységet „népszerűsítik” vagy a magántulajdon intézménye ellen hadakoznak. Előttünk világos, hogy ezeket a kihívásokat nem elkerülni kell, hanem szembenézni velük, és átformálni őket olyan gazdasági tevékenységgel, amit a judaizmus szentesít, valamint a tilalmazott tevékenységek kerülésével.

[1] Jomá 69b.

[2] Sábát 33b.

[3] 1Mózes 1:31.

[4] Brésit rábá 9:7.

[5] Bráchot 54a.

[6] 5Mózes 6:5.

[7] Takmud, Szánhedrin 106a., Midrás Kohelet rábá 1:1(13).

[8] 5Mózes 11:13-17.

[9] 5:10.

[10] Sábát 31a.

Megszakítás