Kedves Báruch rabbi!

A Tel-Aviv kávézóban saksukát rendeltem ebédre. Ehhez egy lepény formájú kenyeret is adnak. A lepény-kenyér nagyon finom volt és most gyorsan elfogyott, ezért rendeltem még egyet. Felmerült a kérdés, hogy mit mond a háláchá ilyen esetben: kell-e újra leönteni a kezet, és elmondani a hamóci áldást a később megrendelt lepény-kenyérre?

Az étteremben nem volt senki, akit érdemben megkérdezhettem volna, ezért a pincér felhívott telefonon valakit, aki azt mondta, hogy nem kell újra elmondani az előáldást és így értelemszerűen a kezet sem kell leönteni. Igaza volt ebben, helyesen jártam el?

Köszönöm válaszodat,

Cháná


 

Kedves Cháná!

Bibliai parancsolat az éves utáni utóáldás: „Enni fogsz, míg jóllaksz, aztán áldd az Örökkévaló Istenedet…” (5Mózes 8:10.). Felmerülhet a kérdés, hol találunk utalást arra, hogy evés előtt áldást kell mondani? A Talmud (Bráchot 35a.) szerint ehhez nem kell bibliai forrás, ez egyszerű logika: „hogy élvezhetnénk valamit a világból anélkül, hogy megáldanánk Teremtőjét érte?”. Azt is mondja a Talmud (uo. b.), hogy ha valaki áldásmondás nélkül eszik vagy iszik, az olyan, „mintha ellopta volna az ételt vagy italt az Örökkévalótól”. Úgy kell ugyanis elképzelni a helyzetet, hogy mintegy az áladásért cserébe kapjuk Istentől a táplálékot (de lásd RáSI uo.).

A háláchá szerint az áldás csak arra vonatkozik, amire konkrétan mondtuk és amilyen ételre számítottunk az elmondás előtt. Tehát ha egy pohár vizet készültem inni, de meggondoltam magam és iszom még egyet, akkor újra kell mondani az áldást (Sulchán áruch OC 174:5., 169:3.). Igaz ez az étkezésre is: amit terveztem enni, az van benne az áldásban. Ha megváltozik a terv és mást is eszem hozzá, arra külön áldást kell mondani (Turé záháv uo. 6.).

Ez igaz az ember saját otthonában elfogyasztott ételre, mert ilyenkor ő az, aki eltervezi, mi kerül az asztalra és csak azt fogja enni, így, ha megváltoztatja a tervet, akkor az utólag hozzáadott étel már nem volt benne az áldásmondásban. Vendégségben azonban nem a vendég tervez, hanem „a vendéglátó terveire hagyatkozik”, így minden benne lesz az áldásban, amit csak felkínálnak (uo. 179:5.; SÁ RSZ uo. 7.; a Talmud, Bráchot 42a. alapján). 

Étterem esetében szerintem az embertől függ, hogy mi van benne az áldásban. Ha nincs előre betervezve neki egy kvázi „kőbe vésett” menü, hanem ahogy folyik az étkezés, úgy további rendelések fordulhatnak elő, az olyan, mintha a vendéglátó terveire hagyatkozna az, aki eszik (Áruch hásulchán uo. 6.; Piszké tsuvot uo. 8.). Ha azonban általában úgy megy valaki étterembe, hogy tudja előre pontosan, mit fog enni és hirtelen megváltoztatja a tervét, akkor arra új áldást kell mondania.

Az olyan nagy étkezéseknek, amik kenyérre mondott áldással kezdődnek, az a „természete” a háláchá szerint, hogy menet közben alakulhatnak, így általában olyannak számítjuk ezt az áldást, ami kiterjed az étkezés egészére, nem csak az előre tervezettre (uo. 177:5. RöMÁ).

A leghelyesebb, hogy amikor az ember áldást mond, gondoljon arra, hogy az áldás mindenre vonatkozzon, ami az étkezés során még jöhet az asztalra, ne csak arra, amire kifejezetten számít, ezáltal el­kerülhető az új áldásmondás kér­dése (uo. 206:5. RöMÁ).

Ön tehát az adott esetben helyesen járt el, nem kellett új áldást mondania még akkor sem, ha nem igazán számított más ételre, hisz kenyérevéskor minden esetleges étel vagy további kenyér benne van az elmondott áldásban.

Üdvözlettel:

Oberlander Báruch

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás