Túl a tolerancia határvidékén
Karinthy Frigyes naplójában a következő bejegyzés olvasható: „Vegyesházasság. Ha egy férfi és egy nő házasságot köt – ennél vegyesebb házasságot el sem tudok képzelni.”
Milyen kár, hogy azt kell válaszolnunk Karinthynak, amit a híres Móricz Zsigmond-regény hőse mondott:
– Nem addig van az, tekintetes úr…
A vegyes házasság fogalma azt jelenti számomra, hogy egy római katolikus legény evangélikus lányt vesz feleségül. Vagy egy református lány egy unitárius fiúval köt házasságot.
Amikor egy zsidó fiú keresztény lánnyal köti össze az életét, felesleges a „vegyes” jelzővel élnünk. Akkor arról van szó végső fokon, hogy a zsidó fiú búcsút mond a zsidóságnak, mert házassága által determinálja, hogy a gyermekei már nem lesznek zsidók.
Ezen semmiképpen sem tud változtatni a házasulandó zsidó ember, mert a zsidóság alapvető törvénye, hogy az a zsidó, aki zsidó anyától születik.
Ezen az alapon felvetődik egy újabb kérdés.
Mi van akkor, ha zsidó lány keresztény fiúhoz megy feleségül?
Ebben az esetben a gyerekek zsidók lesznek, de mivel az esetek többségében a férj határozza meg a család jellegét, az otthoni hangnemet és főleg a család perspektíváit, lényegében ebben az esetben is a zsidóság határának végleges átlépéséről lesz szó.
Amit eddig írtam, általános érvényű. 1931-ben is érvényes volt, amikor születtem. De amit ezután írok az a vészkorszak utánra érvényes. Mint köztudomású, a vészkorszakban népünket sokszorosan megtizedelték: hatmillió testvérünket égették el. Ezt a vérveszteséget azóta sem sikerült pótolnia a zsidó népnek. Ma is kevesebben vagyunk, mint a vészkorszak előtt.
Ha valaki elhagyja a nyájat, sajog a szívünk. Akkor is, ha tudatosan hagyja el, akkor is, ha elbitangol a nyájtól, s maga sem gondolja végig, hogy nincs visszatérés…
A román példa
A helyzet párhuzama a magyar kultúrkörben az erdélyi példa. Erdélyben két és félmillió magyar él. A román nemzet, a gazdanép, erősen igyekszik beolvasztani a magyarságot. Erre csak egyetlen módszer adódik: a vegyes házasság. Ha magyar leány román fiúhoz megy feleségül, valószínűleg annak a vallását veszi fel, ortodox görögkeleti lesz, és ha otthon románul – vagy ha két nyelven is – beszélnek, a gyerekek már románok lesznek. Ez a célja a gazdanépnek.
Ezt a konfliktushelyzetet az erdélyi magyar irodalomban nemegyszer feldolgozták: a legmeggyőzőbb és legérzékletesebb módon Nyírő József Az én népem című regényében. Ott egy székely falu a színtér, Nyírő világa.
Nem nagy örömmel utalok Nyírő irodalmi munkásságára, mert a szerző később szélsőjobboldali lett, népünk, a zsidó nép ellensége. De elvitathatatlan érdeme, hogy azt a folyamatot, amely a mi népünk számára is fenyegető valóság, irodalmi eszközökkel és meggyőző elokvenciával ábrázolta.
Zsidó önvédelem
Mi, zsidók, nem szégyelljük, sőt büszkén kimondjuk: népünk önvédelméről beszélünk, amikor ez a téma kerül szóba. A magyar költő szava visszhangzik fülünkben: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…”
Ki ne emlékeznék a magyar kultúrkörben az egykevitára, amikor az Ormánság népe – jobbára vagyoni okokból – az egyke mellett döntött, és az akkori magyar írók meghúzták a vészharangot, mondván, hogy az egyke a nemzethalált készíti elő?
Számunkra ugyanezt jelenti, ha a zsidó fiatalok odaát, más népek körében keresik párjukat, és arra kényszerítenek minket, a zsidó nép szószólóit, alapvető érdekeinek védelmezőit, hogy nemzeti értelemben búcsút vegyünk tőlük.
Thaly Kálmán igéje a zsidóságra nem alkalmazható:
Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted,
Mi igenis félünk, hogy ha nem lármázzuk fel saját népünk tagjainak lelkiismeretét – azt az érzést, hogy nemcsak szűk értelemben, a családunk, de népünk szempontjából is felelősséggel tartozunk, ha üt a házasságkötés órája –, akkor késő lesz a bánat.
Aki nem zsidó lánnyal vagy fiúval köt házasságot, az döntésével a rossz oldalra áll, mert azt mondja: elég volt a négyezer éves kontinuitásból. Azt akarom, hogy a gyerekeim ne legyenek zsidók. A Szózat szavaival:
Nos, itt kicsit másként van. A mi szemünkben, a zsidóság szemében ül a gyászkönny. Más népek érdektelenséget mutatnak a zsidó nép jövője iránt. Bennünket viszont az a remény éltet, hogy a zsidó nép, amelynek kétezer év után újra van hazája, zsidó nép marad. Valamennyiünkön múlik.
Felelősek vagyunk egymásért.
A nyájnak együtt kell maradnia.
Megjelent: Egység Magazin 3. évfolyam 13. szám – 2014. július 28.