Természet
Jom kipur – a természetvédők napja?
A környezetvédő mozgalmak és a zsidó ünnepek,
egy szekuláris zsidó szemszögéből
Rachel Talshir
Jom kipur a nyugalom napja
Jom kipurkor – ezt minden túlzás nélkül bátran mondhatjuk, – egy napra Izrael példát mutat a világ minden környezetvédőjének. Ezen a napon szinte mindenki, de legalább a zsidó többség úgy ünnepel, hogy nem használja az autóját, és nem vásárol semmit. Az ország ezzel jó pontot szerezhet a „zöld ügy” nemzetközi vetélkedőjén.
Ugyanakkor jom kipur némiképp zavarba ejtő kérdéseket is fölvet, például hogy vajon a zöld mozgalmak a maguk változatosságával nem éppen a vallásra kínálnak-e alternatívát? Akár így van, akár nem, egy biztos: ez a trend jót tesz a judaizmusnak, erősíti a pozícióit, a vele nem szimpatizálók körében is.
Ezt az állításunkat támogatja az a változás, ami a jom kipur iránti hozzáállásban megfigyelhető volt az elmúlt években. Valaha a félelmetes napok legszürkébbjének számított, apránként lett szeretett, varázslatos ünneppé, amit alig várunk mindenévben, olyannyira, hogy maga a csönd is, számos tiltás gyümölcse, amit korábban a vallási kényszer nyűgös igájának tekintettünk, vágyott dologgá lett.
Régebben a nyugalom karnyújtásnyira volt tőlünk, és ezért nem is értékeltük igazán. A jom kipurt is csak afféle újabb sábesznek tekintettük, ami még a szokásosnál is csöndesebb. Legtöbbünknek egy újabb unalmas nap, amit el kell ütni valahogy. Mióta viszont a szombat olyanná lett, mint az összes többi nap, a fogyasztásra-pazarlásra építő kultúránk fényében a nyugalom is megváltozott, kellemetlenségből valami olyasmivé lett, amihez nem egyszerű hozzájutni. A zöld mozgalom a csöndet, a nyugalmat csodává avatta, és ezzel sikerült a jom kipurt valamiféle egzotikus élménnyé tennie.
A trend evről évre egyre erősebb, így lett jom kipur a szekuláris világ talizmánja, mert 24 órára felhagyunk a vásárlással, és nem ülünk autóba. Milyen egyszerű, és mégis milyen ritka dolog. Ebben a kultúrában, amelyben az élet esszenciáját a szerzés jelenti, jom kipur az egészség szigetévé lett, anélkül, hogy ezt bárki erőltette volna. 364 napnyi fogyasztásözön után, miközben minden emberi formánkból kivetkőzünk, amennyire csak lehet, nem tudunk nem megindulni az extrém élmény hatására, amit egy vásárlásmentes nap nyújthat.
És nemcsak nem vásárolunk aznap, étterembe se megyünk, nem zabálunk, nem szerzünk újabb dolgokat, és nem kerülünk dugóba. Ezek a körülmények jom kipurt „közönséges” ünnepből az élet szépségét ünneplő nappá tették. A gyerekek várják, a kamaszok készülnek rá, a felnőttek félős tisztelettel idézik fel azokat a régi időket, amikor keservesnek élték meg a „kóser kaján”, alkohol nélkül eltelt napot, amikor haragudtak rá.
A szombat és a posztmodern ökológiai konferenciák
Úgy tűnhet, hogy elkönyvelhetünk egy újabb győzelmet a judaizmus számlájára, és ezzel meg is nyugodhatunk. De éppen most vagyunk tanúi egy újabb fenomén kibontakozásának: ez pedig a vasárnapra szervezett ökológiai konferenciák jelensége. Ezek az összejövetelek a nyugalmat és egyszerűséget a csoda szintjére magasztalják fel, és megadják a munkacsoportokban, közös projekteken való munkálkodás örömét, valamint a személyes kapcsolatokét, összefogásét, amely túltekinteni igyekszik az itten és moston, önmagunk és a családunk körén. Új eszmék foglalják el az utazgatás és a soppingolás helyét. Ezek a konferenciák leginkább a természettudatosság erősítésére, a természet szépségeinek felismerésére és a jövőjéről való törődés iránti igény erősítésére koncentrálnak.
Fontos momentum, hogy a zsidó jom kipur és a zsidó szombat lett így imitálásra méltó modelljévé azoknak, akik a környezettudatosságot fontosnak tartják a világon. Végtére is a világ többi részén alig megoldható, hogy akár csak egyetlen nap is elteljék teljes vásárlás és autóforgalom-mentességben, ezek pedig ugyebár a két legfontosabb szimbolikus „zöldtéma”. A szombattartó zsidóság tehát a legzöldebben zöld, ha nem tud is róla. Minden héten egy napot elektromosság nélkül tölt, olyankor nem utazik, és nem vásárol. Az ökológiai forradalommal szemben tehát kiütéssel győzött a judaizmus, 1 : 0 a javára.
Vágy a béke iránt
Az a tény, hogy Izrael szekuláris polgársága is elsajátította a jom kipur megtartásának szokását, mégpedig kényszer nélkül, szabad akaratából, sőt örömmel (és közülük némelyek hovatovább a szombatot is elkezdik megtartani), egy újabb kérdést vet fel: Lehetséges-e, hogy a zöldmozgalmak, melyek egyre nagyobb befolyással, hatalommal bírnak, és amelyeket eddig a vallástalan népesség felségterületéhez soroltak, most szándtéktalanul kezére játszik a vallásosaknak, és megváltoztatja a vallástalanok szombathoz való általános hozzáállását? Vajon a nyugalom, a béke iránti vágy, párosulva a bevásárlóközpontok keltette csömörrel, oda fog hatni (akár örvendetesnek, akár fenyegetőnek tartjuk ezt, nézőpontunknak megfelelően), hogy az izraeli nagyközönség, de legalábbis annak zsidó része hetente akarjon majd jom kipurt magának, és olyan helyzet álljon elő, hogy szabad választásból és örömmel tartják meg a szombatot, nem pedig azért, mert muszáj?
Nem könnyű, ha egyáltalán leehtséges, rekonstruálni a pontos mechanizmusát annak a folyamatnak, melynek hatására a szekuláris népesség fokról fokra felhagyott a jom kipur elleni küzdelemmel, sőt, talált egy könnyen emészthető kifogást a megtartására, s ezzel sajátos izraeli szintézist teremtett az ortodoxia és a szekuralizmus között. Akárhogy történt is, lehetetlen nem venni tudomásul, hogy a szombat és a föld napja keretében évente egyre többen élvezik az elektromos világítás nélküliség örömét. A környezetvédő mozgalmak lényegében alkalmat teremtettek arra, hogy kortárs eszméket házasítsunk össze vallási ünnepekkel. Ebben a folyamatban nem csak régebbi eszméket frissítünk fel, hanem az is kiderül, hogy az ember a lelke mélyén erős igényt táplál arra, hogy a létezést az élet egy univerzálisabb keretében fogja fel. Itt most meg is kell állnunk, és hálát adni azért, hogy nem találtunk fel semmi újat…
