Az állandó teremtés
Isten alaktó ereje
A chászidizmus sokat hangsúlyozza, hogy a világ egész léte a világot életre keltő és fenntartó isteni kinyilatkoztatástól függ. Úgy mondják, hogy a Tíz Kinyilatkoztatás („Legyen világosság!… Legyen boltozat!…), amelyek által az Örökkévaló megteremtette a világot, betűi minden teremtett testbe beleplántáltattak, és annak megtartó életerejét adják[1].Ha a Mindenható visszavonná Kinyilatkoztatásait, vagy akár csak egy pillanatra is visszavonná isteni teremtő erejét, a világ megszűnne létezni. A világ egész létezése azon múlik, hogy az Örökkévaló folyamatosan újrateremti. Sokakat foglalkoztat az az abszurd dőreség, hogy a teremtés előtt a világ óriási, formátlan anyagtömb volt, és Isten voltaképp nem tett mást, mint arra járt és formát, szerkezetet és rendet adott neki. Ez képtelenség, mivel, mielőtt az Örökkévaló megteremtette a világot, nem volt semmi. Az Örökkévaló a létezésnek ebből a hiányából, ebből a legteljesebb semmiből hozta létre a világot. Így azért, hogy ez a „semmi” létező valamiként fennmaradhasson, és ne alakuljon vissza eredeti formájába, az Örökkévalónak folyamatosan újra kell teremtenie.
Van egy híres chászid történet egy gyerekről, akitől egyszer megkérdezték:
– Ha az Örökkévaló meg akarná semmisíteni a világot, mit kellene tennie?
– Gondolom, föl kéne gyújtania – felelt ártatlanul a gyerek.
A kérdező azonban folytatta:
– És mit csinálna a hamuval?
– Hát elmosatná egy óceán vizével.
– Na és a vízzel mit csinálna?
– Egy hatalmas tűzzel elpárologtatná.
– És mit csinálna a vízgőzzel, a felhőkkel, az esővel és a víz elpárolgásának többi következményével? – folytatódott újra és újra a kérdezősködés. A kérdező egyre csak a megsemmisített világ romjai és maradványai felől tudakozódott. Ha az Örökkévaló úgy határozna, hogy megsemmisíti a világot, környezetszennyezési problémát okozna?
Természetesen nem. A kérdésre adandó helyes válasz az, hogy ha az Örökkévaló meg akarná semmisíteni a világot, ahhoz semmiféle új dolgot nem kellene tennie: elegendő lenne, ha egyszerűen abbahagyná a teremtését.
Világunk léte nem független lét
Hasonló ez a levegőbe dobott kő esetéhez. A felületes szemlélő azt hihetné, hogy miközben a kő a levegőben repül, átalakul természetes jellege. Míg minden más közönséges kődarab nehéz, és hat rá a gravitáció, ez a kő fölfelé emelkedik, és fittyet hány a Föld vonzásának – tehát képes repülni. Mondani is fölösleges, hogy ez teljesen abszurd megközelítés. A kő lényege semmiféle módon nem változik. Továbbra is ugyanolyan élettelen, halott és lélektelen tárgy marad, mint volt. Az a megállapítás, miszerint a levegőben repülni látták, nem annyira a kőre, mint inkább a követ elhajító személyre vonatkozik. Mikor valaki elhajít egy követ, izmai potenciális energiáját adja át az élettelen kőnek, és amíg ezt az energiát föl nem emészti a súrlódás és a többi más, a kőre ható erő, addig a kő repülni fog. Ez a jelenség nem a kő természetes tulajdonsága folytán következik be, hanem a rá folyamatosan hatóerőnek a következménye, amely a gravitációval ellentétes irányba kényszeríti. Mikor ezt az erőt az ellenirányban ható erők kioltják, a kő ismét visszatér a maga természetes állapotába, és mindaddig mozdulatlanul fekszik a talajon, míg valaki újra föl nem veszi, és el nem hajítja.
Ez az analógia jól szemlélteti világunk folyamatos létezését. Mielőtt az Örökkévaló hat nap alatt megteremtette a világot, a világ nem létezett. A világ hiányában az abszolút semmi uralkodott. Akkor hol jött létre ez a világ? A Mindenható a maga végtelen erejéből merítve teljesen új fogalmat hozott létre: valaminek a semmiből történő létrejöttét. A létezés abszolút vákuumában, az üres térben az Örökkévaló pluralisztikus, sokrétű és bonyolult teremtést hozott létre. Midőn az Örökkévaló azt mondotta: „Legyen világosság”, a semmiből hívott létre fényt. Midőn azt mondotta: „Legyen boltozat”, azt is a legteljesebb ürességből hozta létre.
Joggal beszélhetünk-e világunkról, mint független dologról? Kijelenthetjük-e, hogy valódi természete immár kialakult, és önállóan létezik? Kijelenthetjük-e, hogy a semmiből létrehívott teremtés független létezéssé vált, és most „valami”? Nyilvánvalóan nem. Világunk, amely semmiként kezdődött, nem a maga veleszületett jellege folytán marad fenn, hanem azért, mert folyamatosan hat rá az Örökkévaló kreatív energiája, ahogy a kő a ráirányított emberi erőnek köszönhetően repül a levegőben.
Ilyenformán tehát a teremtés összehasonlíthatatlan mértékben különbözik az emberi munka és kreativitás szokásos anyagi eredményeitől. Amikor például az asztalos nyers fatörzsből a mesterségbeli tudása és ügyessége révén, fűrészeléssel, összeillesztéssel, csiszolással és politúrozással gyönyörű asztalt készít, valójában független létezővel, egy darab fával kezdi. Lényegében véve nem hoz létre semmi újat, hanem inkább módosította, átalakította, gazdagította és szépítette az anyag egy már létező darabját. Sőt, az asztalos nem ültet semmilyen olyan minőséget a fadarabba, ami előzőleg ne lett volna már meg benne, hanem csak a pénzbeli és a használati értékét gyarapítja. Ha nem jön az asztalos, és nem módosítja a fát, az békésen, mozdulatlanul ott marad természetes környezetében. Így tehát kimondhatjuk[2]: „A mi emberi cselekedetünk nem hasonlít a Tieidhez, ó, Uram!”
Az egyistenhit valódi jelentése
Az Örökkévaló egyetlen volta, abszolút egyedülvalósága és oszthatatlansága nem olyan állítások, amelyek célja tagadni annak lehetőségét, hogy az Örökkévalón kívül létezhet másik istenség is, sem az, hogy cáfolják egy olyan lény esetleges létét, aki az Örökkévaló áhítatot keltő hatalmával és erejével rendelkezik. Az ember önmagától aligha lenne képes arra, hogy ennyire hamis tévhitben leledzen. Ezek a fogalmak inkább megerősítik és újrahangsúlyozzák, hogy az egész teremtés, amely a gyakorlatlan szem számára az isteni jelenléten kívülinek és önállóan létezőnek tetszik, a legteljesebb mértékben az Örökkévaló mindent magába foglaló egységén belül van.
Ez a magyarázat még azokat is megcáfolja, akik elismerik ugyan, hogy az Örökkévaló teremtette a világot, de azóta elhagyta, és a saját lényegi folyamataira bízta. Vannak, akik szerint most, hogy világ immár létrejött, nincs szüksége az Örökkévaló állandó beavatkozására és gondoskodására. Isten egyetlenségének fogalma azonban még a bálványimádás e formájától is megóv minket.
A bálványimádás nem azonos azzal a hiedelemmel, hogy az egyetlen Istenen kívül más istenek is léteznek, hanem ez olyan elképzelés, miszerint létezik olyan független dolog, amelynek létezése nem függ közvetlenül az Örökkévalótól. Ebbe még azok a dolgok is belefoglaltatnak, amelyeket valamikor az Örökkévaló teremtett, csak most azt hiszik róluk, hogy rajta kívül, az Ő lényétől függetlenül léteznek. Az, hogy minden az Örökkévalótól függ, azt jelenti, hogy nincs kétkülön dolog: Isten és a világ. Csak egyetlen Isten van, és van a világ, amely ha Isten nem tartaná folyamatosan a levegőben, nem lenne.
[Azt sem mondhatjuk, hogy a világ nem is létezik, hanem csupán illúzió. A Tóra, amely az igazság Tórája, határozott és egyértelmű kijelentéseket tesz a világ létezéséről, és visszavonhatatlanul megparancsolja az embernek, hogy művelje a földet, és gazdagítsa a földi isteniséget. A cél itt nem a világ létezésének tagadása, hanem az Örökkévalótól való függésének és annak megerősítése, hogy az egész az Örökkévaló láthatatlan egységébe tartozik.]
