Írta a Ljadi Snéur Zálmán rabbi. Naftali Kraus fordításában
A Tánjá vagy „A közepesek könyve” a chábád chaszidizmus klasszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a chaszidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a chábád mozgalom megalapítója. Négy részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A megtérés dekrétuma) ésIgeret Hákodes (A szent dekrétum). Sok nyelvre lefordították, és világszerte több ezer kiadásban jelent meg. Magyar fordítására ez az első kísérlet. A jegyzeteket és a fogalmak magyarázatát a fordító írta.
A hetedik fejezet dióhéjban: Ebben a fejezetben RSZ kifejtette, hogy a Klipák közül a legfelsőbbrendű a Nogá, aminek nagy része rossz, negatív, de egy kis jó is keveredik benne és ebből származik a zsidók [második] állatias lelke (Nefes háböhámit), továbbá minden nem tiltott dolog az állat- és növényvilágban valamint a világi gondolatok, a beszéd és a cselekedetek éltető eleme, azoké amikben nem vegyülnek tiltott dolgok, csak éppen nem istenes szándékkal teszi, gondolja vagy mondja őket az ember, nem Isten szolgálata céljából. Nem jobbak ezek a gondolatok, szavak és cselekedetek magánál az ösztön-léleknél, ami aNogából ered. Az elmondottak ellenére azonban, a nem-tilos ösztönök rosszabbak az állatias léleknél, mivel ilyenkor a három legsilányabb Klipához tartoznak, ahogy ezt a Tánjá a húszabálókkal kapcsolatban mondja.
Ezzel szemben amikor az ember szándéka istenes, – ahogy Rává mondta, hogy a bortól és illattól lett okos, stb. – ebben az esetben kiválasztódik a borban és húsban rejlő éltető elem, [ami pedig a Nogából ered] és felmegy Isten színe elé mint egy áldozat [vagyis kívánatos lesz Előtte] ahogy azt az Éc Chájim írja, hogy a Nogá Klipá néha a szentségben vegyül el míg másszor a három legsilányabb Klipá részévé válik [annál aki állandóan húst zabál és bort vedel]. (A Nogá maga a saját szintjén marad [sem ide sem oda nem csatlakozik], amikor a test szükségleteit fejezi ki, nem istenes módon ugyan, de nem is a vágyak kielégítése céljából). Ez azonban [az hogy az ilyenfajta vágyak kielégítése a legnegatívabbKlipákhoz sodorja a Nogát] csak ideiglenesen van így, mivel a bor és a hús kóser volta lehetővé teszi [hogy kikerüljön onnan], miután nincs odaláncolva a „külső erők”-höz, csak éppen hogy a dolognak nyoma marad testében és szüksége lesz a sírban történő megtisztulásra (chibut hákever).
A fentiekkel gyökeresen ellentétes, ha valaki tilos ételekkel vagy tilos nemi kapcsolatokkal [vagy egyéb tisztátalan „öltözékkel”, lásd a 6. fejezet végén] terhelt, ezekkel leköt[elez]i magát a külső erőkhöz az idők végéig, vagy addig amíg meg nem tér „nagy szeretettel”, olyannyira, hogy ekkor a vétkek érdemekké válnak nála, vagyis azonnali hatállyal felemelkednek [a felső régiókba], mivel ezáltal érte el a „nagy szeretet” (Áhává rábá) fokozatát [azaz csak a vétkek váltották ki a nagy istenszeretetet]. Viszont aminek kivédéséhez nem kell az Áhává rábá fokozata, hanem elég a nagy áhítat (káváná) is, az a haszontalan magvesztés tilalma, amely [következmény nélkül marad, mivel] nem találkozik a Klipá nőstény részével. [Ebben az esetben használ az alvás előtt imában tanúsított káváná, de] a tiltott ételek és nemi kapcsolatok esetében, nincs mentség [azaz, az ezekből szerzett életerőt nem lehet felemelni a Klipából] az idők végéig – bár az Örökkévaló megbocsát az illetőnek, még ha megtérése nem is „nagy szeretet”-ből fakad. Azonban ha a tiltott nemi kapcsolatból törvénytelen gyerek (mámzér) születik [vagyis a vétek] hús-vér formát ölt, akkor még a „nagy szeretet” megtérése sem használ.
[Rabbi Menachem Mendel Schneerson, a Cemách Cedek néven ismert harmadik lubavicsi rebbe Rövidítések és megjegyzések című könyve (Kicurim Vöheárot) alapján.]
Nyolcadik fejezet
Az elmondottakon kívül van a tiltott ételeknek [még egy ismérve], hogy miért hívják őket tiltottnak [azaz megkötöttnek1. Nemcsak azért, mert tsuvá által nem lehet őket „felemelni”, hanem] azért is, mert akkor is le vannak béklyózva a rossz oldalra, ha valaki tudtán kívül evett valamilyen nem kóser ételt, akár istenes szándékkal is, azért hogy legyen ereje Istent szolgálni, annak az ételnek az erejével2. És ő valóban így is tett, tanult [Tórát] és imádkozott3 azon étkezésből vett erővel – az ételben rejlő vitalitás mégsem „megy fel” és nem öltözik be a Tóra és az ima betűibe – amint az a kóser ételek esetében történik – mivel le van béklyózva a három legsilányabb Klipához, ami a Szitrá Áchrá része. Ez még abban az esetben is így van, ha a tilalom maga csak a bölcsek elrendelése, mivel a Talmud tanúsága szerint „a bölcsek szava súlyosabban esik a latba, mint a Tóra szava”4 stb.
Az eddigiekkel [vagyis a klipáknak az előző fejezetekben említett két csoportra osztásával (a később rendbehozható klipák, illetve az olyanok, amelyeket még tsuvá által sem lehet „felemelni”)] egyezik [a Zohárnak5 az a megállapítása], hogy az a jécer hárá (rossz ösztön) és az a vágy, ami tilos dolgokra készteti az embert – egy nemzsidó démon, ami nem más mint a pogány, népek rossz ösztöne; azoké, akiknek lelke a három legrosszabb Klipából tevődik össze.6 Ezzel szemben az a rossz ösztön és az a vágy, ami a nem tiltott élvezetekre csábítja az embert, csupán vágyai kielégítésére7 – az a zsidó démonok közül való, mivel módja van hogy visszatérjen a szentség keretei közé, ahogy azt fent mondottuk8.
De mielőtt [az életerő] visszatért volna a szent berkekbe – a Klipák és Szitrá Áchrábirodalmába tartozik és még azután is marad valamilyen nyoma a testben, mivel minden étel-italból9 azonnal hús és vér válik. Ezért van szükség a sírban történő megtisztulási folyamatra (chibut hákever)10, hogy az kitakarítsa és megtisztítsa a testet a Klipát Nogátisztátalanságától, amit [a test, az ember életében] a világi dolgok élvezetével, a zsidó démonok által szerzett.
Ettől csak az mentes, aki soha életében nem élvezett semmit ezen világ hívságaiból, mint például Rábénu Hákádos11.
Ugyancsak [nyoma marad] az olyan fölösleges fecsegésnek, ami megengedett12 – például egy tanulatlan ember esetében, aki nem képes Tórát tanulni [ez ha nem is valóságos vétek, de] kell hogy lelkét megtisztítsa a Klipának a tisztátalanságától „a parittya közepével” (Káf Hákelá13), ahogy azt a Zohár írja (Pársát Besálách 2:59a).
Ezzel ellentétes a tiltott beszéd, mint például a gúnyolódás, kibeszélés stb., mely a három legsilányabb Klipá terméke – itt már nem használ (önmagában) a „parittya közepe” [büntetés], hogy az ember a lelkét a tisztátalanságtól megtisztítsa, hanem [a lélek] a purgatóriumba kerül14. Ugyanígy annak aki képes Tórát tanulni és fölösleges, üres, hívságos dolgokkal foglalkozik, sem használ csupán a „parittya közepe” [büntetés], ahhoz hogy lelkét megtisztítsa, hanem azokra a súlyos büntetésekre van szükség amelyek speciálisan a Tóra semmibevételéért járnak, azon általános büntetésen – a havas Purgatórium15 – kívül, ami minden cselekvő parancsolat, lustaságból fakadó, nem teljesítéséért jár, ahogy ez másutt van részletezve16.
Ugyancsak, a népek tudományaival való foglalkozás is17 – a Tóra tanulása szempontjából – üres fecsegésnek számít, ahogy ez a Tóra tanulásának törvényeiben (Hilchot Tálmud Tóra)18 benne foglaltatik. Sőt, a népek tudományával való foglalkozás még sokkal rosszabb mint az egyszerű üres fecsegés, mivel ez [a mindennapos, hiábavaló beszéd] csupán az isteni léleknek levegő (ruách) eleméből eredendő tulajdonságait [vagyis az érzelmeket] fertőzi meg a Nógá Klipának a fölösleges fecsegéshez tartozó részével, amely az állatias lélek rossz levegő eleméből fakad, ahogy ezt fent említve van19, de nem érinti aChábád intellektust (Bölcsesség, Értelem, Tudás) [isteni] lelkében, lévén ezek csak üres, értelmetlen szavak, amiket a balgák és a tudatlanok is képesek mondani.
Ezzel szemben a népek tudományaival való foglalkozás betölti és megszentségteleníti [az ember] isteni lelkének Chábád [intellektuális] részét is azzal a Nogá Klipával, ami ezen tudományokban van és ami az „edények törésekor” (Svirát hákélim)20 került oda, ami tulajdonképpen a szent tudomány „hátsó részének” számít [vagyis annak visszfénye], ahogy ez ismeretes a titkok tudói előtt.
[A népek tudományával akkor szabad foglalkozni,] ha ezt eszköznek használja az ember21, hogy bőséges megélhetése legyen, és így képes legyen Istent szolgálni, vagy pedig fel tudja őket [az elsajátított tudományokat] használni, hogy azokat Isten és a Tóra szolgálatába állítsa22. Ez volt az indoka az áldott emlékű Maimonidésznek, Nachmanidésznek és társaiknak, akik ezekkel a tudományokkal [is] foglalkoztak.
[1] Ászur héberül tilos is és megkötött is egyben. [2] A kifejezés Illés prófétával kapcsolatban jelenik meg 1Királyok könyvében (19:8.). [3] A chászid felfogásban szállóigévé vált hogy a zsidó ember életcélja ezen a földön „tanulni és imádkozni” (lernnen un dávenen).[4] Misná, Szánhedrin 88b. valamint Bámidbár rábá 14:12. [5] Zohár 3:253a. és 277a. A zsidó démonológiáról – lásd a Fogalmakban. [6] Steinsaltz Tánjá kommentárjában nem „pogány ördögről”, illetve „zsidó ördögről” beszél hanem a pogányok ördögéről, illetve a zsidók ördögéről. [7] Steinsaltz itt „normális” zsidó vágyakat említ, ellentétben a zsidó életmód szabályain kívül esőkkel. [8] A hetedik fejezetben. [9] Ld. a 7. fejezet 14. lábjegyzetét. [10]Chibut hákever, a sírban történő megtisztulási folyamat kabalisztikus elnevezése. Lásd Zohár2:151a., és rabbi Chájim Vital Széfer Hágilgulim c. műve végén, valamint Széfer Hákávánot c. művében 55b. Egy kései Midrás gyűjteményben (Áháron Jellinek: Bét Hámidrás, Első Szoba, 150-152. oldal) a Mászechet Chibut Hákever traktátus írja le részletesen, mi történik az emberrel halála után. (Lásd a Fogalmakban a havas Purgatóriummal együtt). [11] Rábénu hákádos (szó szerint: szent mesterünk) Jehuda Fejedelem elnevezése a Talmudban. A Misná szerkesztője korának leggazdagabb embere volt, de saját tanúsága szerint nem élvezett az életben „még egy kis ujjnyit se” (Ketubot 104a.). [12] A Tóra tanulmányozása olyan lényeges, hogy a zsidó ember minden szabad percében köteles magát azzal elfoglalni. Eszerint, ha valaki idejét „dvárim betélim”-mel, azaz fölösleges dolgokkal, fecsegéssel tölti ki, ez bűnnek számít. RSZ csak egyetlen olyan helyzetet említ, amikor a fecsegés nem bűn. Olyan embernek a helyzetét, aki nem képes a Tóra tanulására. [13] „A parittya közepe” (Káf Hákelá) 1Sámuel 25:29. alapján, ahol ezt Ávigáil mondja Dávidnak: „…ellenségeid életét (lelkét) pedig parittyája közepéből hajítja el [az Örökkévaló]”. A Talmudban (Sábát 152b.) ezt úgy értelmezik, hogy a vétkes emberek lelkével két, a világ két végén álló angyal labdázik. Míg tehát a Chibut hákever fizikai büntetés, ami a halott testét a sírban éri – a parittya a lelkét bünteti (Steinsaltz). Értelmezését ld. a Fogalmakban. [14] De csak akkor jön a purgatórium, ami pokoli büntetés, ha nem tér meg az ember (Steinsaltz). [15] Havas Purgatórium (Géhinom sel seleg). A purgatórium egyik formája (ld. Fogalmak). [16] Lurja:Likuté Torá, Smot valamint lásd Zohár 1:62b., 237b., 2:150a-b. [17] A Tóra-tanulás semmibevételének vétke olyan súlyos, hogy teljesen mindegy mivel tölti az ember az idejét – „arról beszél, hogy mennyibe kerül egy pár cipő, vagy magasan szárnyaló filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozik” – a lényeg ugyanaz (Steinsaltz). [18] 3. fejezet 7. cikkely. Ez a könyv RSZ első nyomtatásban megjelent műve, ami még az ő Sulchán Áruch c. műve előtt látott napvilágot (Sklov, 1794). Fejezetünk végén RSZ behatárolja mikor és miért tilos és mikor szabad a „népek tudományaival” foglalkozni. [19] Az első fejezetben. Ahogyan minden anyagi dolog négy alapelemből – tűz, víz, levegő és föld – tevődik össze, ugyanúgy a szellemi dolgok is ugyanezen elemek szellemi vetületéből állnak. Az első fejezetben csoportosította RSZ az állati lélek összes rossz tulajdonságát a négy rossz elem szerint. Ugyanígy csoportosítható az isteni lélek összes jó tulajdonsága is a négy jó alapelem szerint. [20] Aedények törése (Svirát hákélim), kabalisztikus fogalom (Ld. Fogalmak). [21] RSZ azt a kifejezést használja, amit az Atyákban (4:5.) tiltó módon használnak a Tórával kapcsolatban (vagyis a Tórát nem szabad eszköznek használni). [22] Tehát nemcsak akkor, ha mint szakmát használja a tudományt, a megélhetéshez – ami szintén megengedett –, hanem akkor is ha azt azért tanulmányozza, hogy jobban megértse az Isten által teremtett világot, és benne az ember helyét. Esetleg akkor is, ha tudományát arra használja fel, hogy az isteni Jelenlétet hirdesse, ismertesse a világgal. A középkorban a zsidó tudósok nagy többsége széles világi műveltséggel rendelkezett, sokan közülük orvosok (mint az említett Maimonidész és Nachmanidész is), mérnökök, asztronómusok voltak, és ez nagy segítségükre volt a Tóra magyarázatában, értelmezésében is.
Démonológia a zsidóságban – A Bibliában nem túl gyakran előforduló Sátán kifejezés – az általános jelentéstől eltérően – rendszerint ellenzéket jelent (lásd a Királyok5:18., 11:14., 23., 25. és Krónikák 21:1., valamint 4Mózes 22:22., 32., Bileám esetében). Csupán Zchárjá (Zakariás) prófétánál (3:2.) és Jób könyvében (1-2.) hordoz a Sátán kifejezés olyan jelentést, ami hasonlít a démon fogalmához. Jóbnál a Sátán egyike az Égi Udvartartás angyalainak. Feladata az embert bűnre csábítani, próbára tenni és mint ilyen Isten küldetését teljesíti. A Bibliában két helyen (5Mózes 32:17. és Zsoltárok 106:37.) fordul elő démon, vagyis rossz, ártó szellem – héberül séd, sédim. A démon itt bálványként jelenik meg, aminek a pogányok áldoznak. A Talmud azonosítja a Sátánt az emberben lakozó rossz ösztönnel, valamint a halál angyalával (Bává Bátrá 16a.), vagyis azt, mint Isten küldöttjét tisztán szellemi síkra helyezi és tagadja létezését, mint Istentől független magában álló entitásét. Vannak a Talmudban olyan történetek, melyeknek „hősei” ilyen-olyan – főleg negatív, de néha pozitív – démonok. Ismert az a talmudi történet melyben Simon bár Jocháj római küldetését egy ilyen „séd” – Ben Tmáljon (Bartholomeusz) – segítette sikerre (Meilá17b.). A kabalisztikus felfogás, mint látjuk, megkülönböztet zsidó és nemzsidó démonokat, de itt nyilvánvalóan a rossz szellemi vetületéről van szó. Fejezetünkben RSZ kifejezetten azt mondja, hogy „nemzsidó démon … nem más mint a pogány, népek rossz ösztöne” és kétségtelen, hogy ugyanez áll arra a zsidóra is akinek „ördöge van”. Steinsaltz szerint „az ember maga teremti az démont, az nem kívülről, hanem belülről kerül hozzá,… az ember szüleménye, gondolatainak, beszédének és tetteinek gyümölcse és hozzá tartozik,… belőle él, belőle szívja erejét és őt teszi tönkre”.
Purgatórium – Mivel a zsidó mennyország- (Paradicsom, Édenkert) fogalom tisztán szellemi és semmiben nem hasonlít mások hedonista mennyországaira – érthető, vagy legalábbis feltehető, hogy a zsidó pokol-, vagy purgatórium-fogalom is spirituális. Itt a kimért szenvedés szellemi és nem villafarkú ördögök égetik a vétkeseket irdatlanul nagy üstökben, szurokban, stb.
A Géhinom (innen a közkeletű gyehenna szó) eredetileg Géj Ben Hinom, egy Jeruzsálem melletti helység neve, ahol a Bibliában tiltott, Móloch bálványnak szánt emberáldozatokat mutattak be (2Királyok 23:10., ld. még 3Mózes 18:21., 20:2-4.). Ennek nevét vették kölcsön a Talmud-bölcsek, és azt az alvilágra (Seol, Tofet) alkalmazták, ahol a gonoszok lelke nyeri el szellemi büntetését (Mandelkern).
A bibliai Seol főleg sírgödröt jelent, és csak néhol – ahol lélekről van szó – lehet purgatóriumnak értelmezni. A szó etimológiai értelme máig sincs hiteltérdemlően felderítve. A másik bibliai kifejezés – Tófet – rokonértelmű a Géhinommal (Jeremiás 7:32. és 19:6. együtt említi a kettőt, mint földrajzi fogalmakat).
A Talmudban és a Midrásban a bölcsek részletezik a Géhinom (mint purgatórium) funkcióit (hét alosztálya van, a rosszak 12 hónapig bűnhődnek benne, stb. lásd Szotá 10b.,Sábát 33b., Pirké drábbi Eliezer 53. fejezet).
A kabalisztikus irodalom a purgatórium (mint tisztítótűz) különböző válfajait ismeri. Ilyen a fejezetünkben említett Chibut hákever, ami az a tisztító szenvedés, ami a testet a sírban érinti; a parittya (káf hákelá) ahol angyalok „labdáznak” a vétkesek lelkével (TalmudSábát 152b.), a havas purgatórium stb.
A tűz és hó – hideg és meleg – ellentétét úgy értelmezik, hogy ez a véteknek megfelelő büntetés („midá köneged midá„): aki felindultságból, vagyis felhevülve, „lelkesen” vétkezett, annak lelke tüzes purgatóriumban „hűl le”, míg aki lustaságból, hanyagságból, vagyis „hidegen hagyva” vétkezett, annak a havas pokol dukál (Dr. Nissan Mindel lábjegyzetben).
A fentieket szellemi fogalmakként kell érteni és elfogadni. A vétkes lelke saját lelkiismeretétől gyötörten vezekli le vétkeit. Pl. a fent említett „parittya közepe” esetében, ahol az elhunyt lelki szemei előtt elvonul egész élete, és ekkor – mivel most már a túlvilágon az igazság világában (Olám háemet) van, ahol a lélek már megszabadult a test béklyóitól – érzi, tudja és sajnálja, hogy nem viselkedett megfelelően. Így ingadozik a lélek a valamikori testi „élvezetei” és a mostani túlvilági üdvösség között. Erre utal a fent említett talmudi magyarázat, miszerint az angyalok „labdáznak” a bűnös lelkével (lásd RSZ Likuté Torá, Bámidbar 75:3.).Ez az ami a léleknek „pokoli” szenvedést okoz.
Az edények törése (svirát hákélim) – Kabalisztikus fogalom, a Lurjáni kabbala egyik alapvető fogalma. Itt csupán futólag említi RSZ, és a negyedik részben (Igeret Hákodes 26. és 28. fejezet) valamint a Torá Or és Likuté Tórá című műveiben foglalkozik vele részletesen. Lényege: egyfajta magyarázat az istenséggel első látásra szembenálló (ellenkező) rosszlétének eredetére. Más a Szentséggel ellenkező rossz, és az egyszerűen minden spirituális léttől távol álló anyagi világ léte.
Az erre használt metafora, a tudós tanár, akinek célja, hogy az általa nagyon alaposan értett elméletet továbbadja közönségének. Ahhoz, hogy e célját elérje, és a tanítványok megértsék gondolatait, az előadó kénytelen „összehúzni” magát, vagyis az elméletet nem az általa teljes mélységben felfogott és átgondolt formában adni elő, hanem csak szűkítetten, lehozva a hallgatóság szintjére, egy általuk érthető hasonlat segítségével. Bármennyire is szűkíti az előadó az elméletet, az eredetivel ellentmondásos eredményre nem juthat. Ez csak akkor következhet be, ha a hallgatóság félreérti a magyarázatot. A félreértés egyik oka az lehet, hogy az előadó túl mélyen, nem a befogadó hallgatóság szintjén, magyarázza az elméletet. Ezt a kabala így nevezi: „sok fény – kevés tartály”.
Ahhoz, hogy Isten anyagi világot hozzon létre és tartson fenn, kénytelen fényét mintegy összehúzni, hogy „helyet” adjon az anyagi létnek. Minél inkább anyagi a világ, annál kevésbé érezhető a végtelen Isteni Fény. Mégis, a fent említett tudós elméletéhez hasonlóan, bármennyire anyagi is ez a világ, bármennyire „szűrt” is az Isteni Fény, a világ sohasem lehet ellentmondásban Istennel, tehát a rossz, a negatív létére még mindig nincs lehetőség.
Ahhoz, hogy az egyetlen éltető erő, az Isteni Fény, meg tudja alkotni a rosszat – a fénynek nem (csak) szűrésen, hanem torzításon, „törésen” kell átmennie. Törést az okozhat ha az Isteni Fény túl nagy a befogadó „tartályhoz” képest. Így jöhet létre a rossz.
A rossz létének értelméhez és céljához – lásd a következő fejezet végén említett hasonlatot és az ahhoz tartozó lábjegyzetet.
